Valóban olcsóbbak lettek a befektetési alapok?

hirdetes

Egy, a Morningstar által kiadott jelentés szerint a befektetési alapok jóval olcsóbbak lettek, hiszen az alacsonyabb díjakkal kalkuláló alapokba most jóval több pénz áramlik be. A szolgáltatók folyamatosan csökkentik díjaikat, hiszen nagyon nagy jelenleg az alapok közötti verseny. A szolgáltatók közül páran javítottak átláthatóságukon, hogy még több ügyfelet vonzzanak be. Nézzük meg, hogy mi a helyzet a magyarországi befektetési alapokkal?

Befektetési alapokról dióhéjban

A befektetési alapok a befektetők pénzét gyűjtik össze, majd ezt befektetve hozamot érnek el ügyfeleik számára. Ezeknek a befektetéseknek azonban hatalmas hátránya, hogy nem lehet előre meghatározni a hozamot. A befektetési alapok minden esetben rendelkeznek egy portfóliómenedzserrel, aki a jobb hozamok elérésére törekszik.

Az alapok természetesen alapkezelési díjat számolnak fel a szolgáltatásért. Ha a befektetéssel nem érünk el hozamot a szolgáltatásért akkor is kell fizetni. Néhány alapkezelő azonban létrehozta a sikerdíjas konstrukciót is, így azok az ügyfelek, akik ezt a típusú szolgáltatást választják csak akkor fognak fizetni alapkezelési díjat, ha az adott alapkezelő hozamot fog realizálni számukra. A nyílt végű befektetési alapok bármikor eladhatók hiszen lejárati dátummal nem rendelkeznek. A zárt végű befektetési alapok lejárati dátummal rendelkeznek és a futamidő alatt csak magas költség ellenében lehet őket eladni.

Tőkevédett befektetési alapok

A tőkevédett befektetési alapokat kockázattal járó értékpapírokból állítják össze, amelyek részesedési lehetőséget kínálnak a befektetőknek. Vagy a futamidő végén vagy a tartási idő végén lehet kifizettetni ezeket az alapokat. A zártvégű tőkevédett alapok határozott futamidő és lejárat mellett vásárolhatók meg. Ezeket a befektetési jegyeket jellemzően egy-egy alap indulását megelőzően lehet megvásárolni a jegyzési időszak alatt.

Ezeket a befektetési jegyeket mindenképpen érdemes egészen a futamidő lejártáig megtartani, hiszen a tőkevédelem csak ebben az esetben vonatkozik rájuk. Ha mégis meg szeretnénk válni ezektől a befektetési jegyektől akkor a tőzsdén bármikor megtehetjük. Ezek a befektetési alapok azonban nem csak a tőke védelmére szolgálnak, hanem többlethozam elérésére is. A portfólió menedzser éppen ezért igyekszik olyan opciós ügyleteket összeállítani, amely hozamot tud termelni. A tőkevédett befektetési alapokat azoknak ajánljuk, akik nem szeretnék kockára tenni vagyonukat.

Rövidtávú befektetés

A befektetéseket lehet rövid- valamint hosszabb távú befektetések elérésére is használni. Befektetési jegyeket, állampapírokat, kötvényeket, certifikátokat, tőzsdei termékeket meg lehet vásárolni akár rövid távú befektetés gyanánt is. A befektetési jegyeket számtalan befektetési alap kínálja és ezeket a jegyeket bármelyik forgalmazási napon meg lehet vásárolni, majd igény esetén visszaváltani. Az Állampapírok állami garanciával rendelkeznek és nagyon alacsony a kockázatuk.

3 hónaptól egészen 15 évig terjedő futamidővel értékesítik és bármikor elérhetők. A kötvények fix vagy változó kamatozással vásárolhatók meg. A kötvényeket azoknak ajánljuk, akik alacsony kockázatú befektetésre törekednek. A kötvény a részvényeknél sokkal biztonságosabb befektetés. A certifikátok és a különféle tőzsdei termékek megvásárlását csak azoknak ajánljuk, akik rendelkeznek már némi befektetési tapasztalattal. Igaz, hogy magasabb a hozam lehetősége, de könnyebb elbukni is.

K&H befektetési alapok

A K&h tartós befektetési számla segítségével a megtakarítások után a kamatadó csökkenthető, illetve akár teljesen kamat-adó mentessé tehető. Ezt a lehetőséget sokan választják, hiszen így a hozam utáni adó megfizetése alól könnyedén mentesülni lehet. A befektetési számlával a pénzt könnyedén gyarapíthatjuk és a befizetéseket is mi magunk határozhatjuk meg.

Ezt akkor is érdemes igénybe venni, ha csak egy évben kétszer fizetünk be nagyobb összeget a számlára. A befektetési számla tulajdonképpen a megtakarításokat tartja nyilván, azaz a részvényeket, a befektetési jegyeket vagy a kötvényeket. A minimum nyitó egyenlege 25 000 Forint és a felhalmozási évben bármikor bármekkora összeget elhelyezhetünk rajta. Figyeljünk oda, mert a számlanyitást követő évben jóváírást már nem eszközölhetünk a számlán.

A pénzhez a számlanyitást követő 3. évtől lehet hozzáférni, így addig ezt az összeget el kell felejtenünk. A tartós befektetések megtakarításait mi magunk határozhatjuk meg, amely lehet kockázatos vagy kevésbé kockázatos is. Akár több értékpapírban is tarthatjuk megtakarításainkat. A 3. vagy az 5. év végén hozzá lehet férni a megtakarításhoz, ez a döntés is a mi kezünkben lesz. A lekötési időszak alatt egy alkalommal hozzá lehet férni részösszeg felvételhez, ez pedig a 3. év utolsó munkanapjára esik. Ezt a befektetési lehetőséget azoknak ajánlják, akik nem szeretnének kamatadót fizetni és 3 vagy 5 évre képesek a befektetett pénzösszegről lemondani.

Otp befektetés kalkulátor

Az OTP honlapján egy megtakarítás kalkulátort találtunk, amely segít megtervezni a nyugdíjas éveket. A kalkulátorba be kell írni azt, hogy hány évesek vagyunk majd azt is, hogy havonta mekkora összegű megtakarításban gondolkodunk. Ezután következhet a hozamelvárás meghatározása, amelyet 3 féle módon tehetünk meg. Mi magunk határozzuk meg, hogy mennyi pénzre van szükségünk vagy meghatározzuk a múltbéli hozamok alapján vagy hozamprognózis alapján.

Mi a hozamprognózis alapján határozzuk meg számításunkat. Ezután ki kell választani, hogy milyen portfólióban gondolkodunk, amely lehet, kockázatkerülő, klasszikus, óvatos, kiegyensúlyozott, dinamikus vagy növekedő. Mi a dinamikus mellett tettük le a voksunkat, amely egy kicsit kockázatosabb, de ezzel lehet elérni a legnagyobb megtakarítást, hiszen a várható hozam 6,55%. A számítás után a következő számítást adja ki a rendszer 38 éves életkorunk alapján.

A várható megtakarítás tőkerésze 4 066 000 Forint, a várható hozam 8 054 000 Ft, a várható vagyon 12 120 000 Ft, a várható adóvisszatérítés összege 2 003 000 Ft, a várható havi nyugdíj összege 10 évre számítva havonta 116 518 Forint, 20 évre pedig 66 807 Ft. Láthatjuk, hogy a havi 10 000 Forintos befektetési lehetőséget talán érdemes lehet megduplázni, hogy állami nyugdíjunk mellé saját magunk is hozzátehessünk annyit, ami már lehetővé teszi számunkra a gondtalan nyugdíjas éveket.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása