Adósságrendező hitel gyesre – Jól gondolja meg!

hirdetes

Adósságrendező hitelre bárkinek és bármikor szüksége lehet, így akár egy gyesen lévő szülőnek is, ami több szempontból is nagyon kényes, nem utolsó sorban pedig kellemetlen téma.

Aki ugyanis volt már gyesen, az tudja, hogy az esetek többségében egy olyan jelentéktelen összegről van szó, ami önmagában még messze nem lenne elég arra, hogy eltarthassuk, illetve elláthassuk gyermekünket, valamint magunkat, nemhogy még egy hitelt is fenntarthassunk belőle.

Nagyon sok szülő kerül azonban olyan helyzetbe, hogy a hitelfelvételkor még nem tervezte a gyermeket, de időközben megtörtént a gyermekáldás, a fizetést pedig felváltotta a gyes, amivel egyetemben a kölcsön törlesztő-részletei nem módosultak dinamikusan. Hogy van-e bármiféle megoldás ilyen esetekben?

Lehet vagy nem lehet? Adósságrendező hitel gyesre!

Mivel a gyes önmagában nem számít jövedelemnek, éppen ezért értelemszerű, hogy nem is igényelhető rá adósságrendező hitel – vagy másféle kölcsön –, azonban akadnak olyan hitelintézetek, ahol hosszú futamidőre és kezes bevonása mellett mégis ilyen helyzetben is vállalják az adósságrendezést.

Ez sok esetben nagyon jól jöhet, hiszen a gyes idején a bevételek csökkennek, a kiadások nőnek, ezáltal egy olyan pénzügyi zavar alakul ki, aminek következtében nagyon sokan képtelenek kifizetni meglévő kölcsönüket, vagy több kölcsönt szeretnének összevonni egyetlen hitel képében. Az adósságrendező hitel nem csak arra nyújt segítséget, hogy enyhítse a kismamák esetében a kialakult pénzügyi zűrzavart, hanem arra is, hogy a meglévő tartozáson felül további hitelösszeghez jussunk hozzá, ezáltal amennyiben hirtelen be kell rendeznünk a gyerekszobát, vagy alapvető holmikat kell vásárolnunk gyermekünknek – de lényegében nincs miből –, akkor az adósságrendezés során két legyet ütünk egy csapásra.

Egyrészt ugyanis csökken a havi törlesztő-részletünk – akár több ezer forinttal is –, miközben hozzájuthatunk némi extra pénzösszeghez, amit az első hónapokban szabadon felhasználhatunk lényegében bármire, legyen az babaruha, étel vagy éppen egy babakocsi, de természetesen el is tehetjük a nehezebb napokra.

A gyed, mint kiegészítő jövedelem

Adósságrendező hitel tehát bizonyos pénzintézetek esetében igényelhető abban az esetben, ha gyeden vagyunk, de csak és kizárólag abban az esetben, ha a másik szülő olyan fizetéssel rendelkezik, ami megfelelő fedezetet jelent a bank számára. Pénzintézete válogatja, hogy erre a célra elegendő-e a minimálbér, vagy esetleg sokkal több kell annál, azonban csak a gyedre, mint önálló bevételi formára garantáltan nem igényelhetünk adósságrendezést.

A pénzintézetek többsége ugyanis csak kiegészítő, mondhatni másodlagos jövedelemként jöhet szóba, ami nem csak az adósságrendező hitel esetében érvényes, hanem jelzálog alapú szabad felhasználású kölcsönnél, lakáshitelnél vagy fedezet nélküli személyi kölcsönnél is.

Van ezen felül egy további kitétel is ezzel kapcsolatban, mégpedig a jelzáloghitel fogalma, hiszen nagyon sok bank úgy vállalja az adósságrendezést a gyes, mint kiegészítő jövedelem megnevezésekor, ha valamilyen ingatlanfedezet is társul hozzá.

A kezes, illetve egy adóstárs bevonása természetesen még ilyenkor is szükséges, de mivel hangsúlyozandó, hogy a gyedet a jogszabály nem tekinti hitelképes jövedelemnek, ezért a legtöbb bank ingatlanfedezetet is kér az adósságrendezéshez. Ilyen esetekben azonban akár nagyobb összegű hitelek is kiválthatók, illetve rendezhetők úgy, hogy az igénylők egyikének nincs más jövedelme, csak a gyes.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása