A Takarék csoport Babaváró Hitel segít a terveket valóra váltani. Most nettó minimálbér igazolása mellett is igénybe lehet venni a hitelt. A babaváró hitel maximum összege 10 millió Forint, amely valljuk be meglévő megtakarításaink mellett pontosan elegendőnek bizonyulhat egy új otthon megvásárlásához.
Ez a hitel akár az egész futamidő alatt kamatmentes lehet és maximum 240 hónapos futamidővel választható. A hitel segítségével már egy fennálló hitelt is ki lehet váltani, hiszen az állam igyekszik támogatni a gyermekvállalást.

A Takarék csoport babaváró Hitel feltételei
A Takarék csoport babaváró Hitel házaspárok részére kínálja fel ezt a hitelkonstrukciót, hogy gyermekvállalási kedvükön lendítsen. A szabad felhasználású hitelt számtalan célra fel lehet használni. A hitel akkor adható meg, ha a házaspárnak a hitelintézetnél lakossági folyószámlája van. A teljes futamidő alatt fent kell tartani ezt a bankszámlát, így érdemes alaposan mérlegelni döntéseteket.
A kölcsön törlesztését gond esetén akár 3 évre is felfüggeszthetitek, így a gyermekvállalásra még több időt ad a Takarékcsoport, valamint az Állam is. Az állami kezességvállalás mindegyik Babaváró hitelhez jár. A hitelt igényelhetitek, ha házasságban éltek és a feleség betöltötte a 18. életévét, de még nem töltötte be a 41. életévét. Sajnos ezt a hitelt az idősebb korosztály nem tudja igénybe venni, ha éppen 45 éves kor környékén terveznének egy újabb gyermeket.
Az igénylők mindegyikének rendelkeznie kell magyarországi lakcímmel és a büntetlen előéletet is kéri a Takarék csoport babaváró Hitel felvételéhez. Ezen felül csak akkor vehetitek fel a hitelt, ha nincsen köztartozásotok, így, ha tudtok ilyen adósságról akkor azt érdemes a hitelfelvétel előtt rendezni.
KHR listán való szereplés negatív elbírálást jelent
A hitelintézet ellenőrzi a KHR rendszert és csak akkor lesz pozitív a hitelbírálat, ha ebben a rendszerben egyikőtök sem szerepel. Az egyik igénylőnek igazolnia kell 3 év folyamatos TB jogviszonyt, illetve a felsőoktatási rendszerben eltöltött hallgatói jogviszony is megfelel. Ha magyar állampolgár vagy én rendelkezel más államban megszerzett TB-vel, úgy azt is be lehet nyújtani igazolásként.
A Takarék csoport Babaváró hitel minimum 6 hónapos határozatlan idejű munkaviszony igazolása mellett igényelhet és egyéni vállalkozók esetében kérik a lezárt adóévet. Friss vállalkozóival sajnos nem lehet igénybe venni ezt a hitelt. A hitelintézetnél kérni fogják a minimum 3 hónapos lakossági számlamúltat. Akik eleve a Takarékcsoportnál vezetik számlájukat azoknak ezt természetesen nem szükséges igazolniuk, hiszen látják a munkatársak a rendszerben.
Minden részletre oda kell nagyon figyelni
A Takarékcsoport által felkínált lehetőséget érdemes alaposan átolvasni a weboldalon, ahol elérhető a részletes tájékoztató is. Minden apró körülményt érdemes figyelembe venni, hiszen, ha egy apró momentumon is de meg tud bukni a hiteligénylés.
Nem érdemes időt tölteni ezzel, ha biztosak vagytok abban, hogy nem kaphattok hitelt. Az ügyintézők minden egyes kitételt ellenőrizni fognak. Az első 5 évben a hitel kamatmentes és a törlesztőrészlet csak magát a tőkét és a kezességvállalási díjat foglalja magába. Az 5. évben igazolni kell, hogy várandós a feleség vagy 12 hetes várandós magzat várandóskönyvet kell bemutatni a pénzintézetben. Ha ez sikerül, akkor a teljes futamidőre kamatmentessé teszik a hitelt. Ebben az esetben kamatfizetési kötelezettség nem fog keletkezni.
A Takarék Csoport már nyilatkozott is
A Takarék Csoport 2022-ig 60 milliárd forint értékben helyezi ki a Babaváró Hitelt közel 10 000 igénylőnek. A Takarékcsoport az MTI-nek adott nyilatkozatot a hitellel kapcsolatban. Nyilatkozatuk szerint egy átlagos jövedelemmel rendelkező család mintegy 5-8 millió Forint körüli szabadfelhasználású hitellel számolhat. Már eddig is sokan fordultak a Takarékcsoporthoz, de sokszor problémát okoz a folyamatos társadalmi jogviszony igazolása.
További problémákat okoznak a már meglévő sokszor rossz konstrukciójú hitelek, amelyek kiváltása igen nehézkes mert a maximált összeg sem elég azoknak a kiváltására. Ha rendelkeztek hitellel, akkor érdemes a jelenlegi pénzintézettől jó előre beszerezni az igazolást, hogy mennyi még a fennálló tartozás, hiszen azt mindenképpen fedeznie kell a kölcsönnek, ha ki szeretnétek váltani.
Hatalmas az érdeklődés a Babaváró hitelre
Július elseje óta 875 igénylést nyújtottak már be a csoportnál és az igények összesen 8,5 milliárd forintot tettek ki. 315 ügyfél részére már a folyósítások is megtörténtek mintegy 3,058 milliárd forint értékben. Két megyében is nagy volt az érdeklődés a hitel iránt az első hetekben, ez Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. A babaváró hitelt 2019. július 1-től egészen 2022. december 31-ig lehet igényelni a takarékcsoportnál is. Ingatlanfedezetet nem kérnek és szabadon felhasználható bármilyen cél megvalósítására.
Vehettek belőle lakást, felújíthatjátok meglévő otthonotokat, költhetitek lakberendezésre, esetleg vásárolhattok belőle autót vagy törleszthetitek meglévő hiteleteket. A második gyermek érkezése után a teljes hitel vissza nem térítendő támogatássá válhat.
A második gyermek megszületése után a hitel törlesztésének felfüggesztését is kérhetitek 3 évre, ennyi idő áll rendelkezésetekre, hogy egy kicsit fellélegezzetek. A maximum 10 millió forintig igényelhető hitelt 20 éves maximum futamidőre adják és legfeljebb havi 50 000 Forintos törlesztőrészlettel kell számolnotok.