A Széchenyi kártya 2019-ben ilyen változásokat fog hozni

hirdetes

A kormány a 2019-es esztendőre összesen 2 milliárd 708 millió forintnyi kamattámogatást és kezességi díjtámogatást hagyott jóvá a Széchenyi kártya 2019 kapcsán. 2029-ig a program összesen 1,4 milliárd forinttól egészen 1 milliárd 650 millió Forintig terjedő támogatást kap. A Magyar Közlöny számából többet megtudhatunk a kkv, kis és mikro vállalkozások támogatás megelőlegező hiteléről.

Széchenyi kártya 2019
Széchenyi kártya 2019

A mikro-, kis- és közepes középvállalatokat támogatja a Széchenyi kártya 2019 hitelprogram

A támogatás összege évről évre csökken. 2020-ban 1 milliárd 650 millió forint, 2021-ben marad 1 milliárd 650 millió forint, 2022-ben már 1,5 milliárd forint, míg 2023-2029-ig 1,4 milliárd forint lesz. A kamattámogatás 2019. január 1. és 2019. december 31. között maximum hitelszerződésenként 1 százalékpont támogatás lesz 365 napra.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vállalja a készfizető kezességvállalást a hitel éves díjának feléig, de ez az összeg nem haladhatja meg a kezességi díj vetítés alap 0,5 százalékát. Ezt csak a maximum 100 millió forintos hitelekhez nyújtják a Széchenyi kártya 2019 kapcsán. 3 százalékpontos kamattámogatást nyújtanak a Széchenyi Forgóeszközhitel kapcsán az első 3 évben, amelynek összege 3 százalékpont.

Mi a helyzet a Széchenyi kártya 2019 Beruházási Hitel kapcsán?

Ezeknél a hiteleknél maximum évente 5 százalékpont támogatást nyújtanak, a fennálló tőketartozásra vonatkozóan. Itt a készfizető kezességvállalás díja nem változik, így marad a százalékpont az eredeti. Készfizető kezességvállalási díjhoz csak állami viszontgarancia mellett igénybe venni a kezességi díjtámogatást. A beruházási hitelt KKV-k, egyéni vállalkozók vagy egyéni cégek, gazdasági társaságok, szövetkezetek is igényelhetik legalább 1 éves működési múlt mellett.

Lejárt köztartozás, hiteltartozás esetén a hitelt nem folyósítják. Maximum 1 millió Forint hitelt lehet igénybe venni, de 100 000 forintonként egészen 100 millió forintig igényelhető. A tervezett beruházás összköltségét tekintve az igénylőnek legalább 20% önerővel kell rendelkeznie. A Széchenyi kártya 2019 beruházási hitelt 13-120 hónapos futamidőre nyújtják, de a rendelkezésre tartási idő maximum 18 hónap. A hitelt akkor folyósítják, ha az igénylő a beszerzésekre vonatkozóan benyújtja a számlákat.

A tőke törlesztésével kapcsolatban jó hír, hogy maximum 2 éves türelmi időt is kaphatnak a vállalkozások. Biztosíték a beruházás tárgya, a garanciaintézményi és a magánszemély kezességvállalás lehet. A kérelmeket a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségénél lehet benyújtani, ezen felül a területileg illetéke kereskedelmi és iparkamaráknál, illetve a KAVOSZ Zrt irodáiban.

Nézzük a Széchenyi kártya 2019 Támogatás Megelőlegező Hitel felvételének lehetőségeit

Ezt a hitelt általában a projektek befejezését követően folyósítják, mint vissza nem térítendő állami támogatást. A támogatással a KKV-k sikeres beruházásait és azok mielőbbi megvalósulását támogatják. Egyéni vállalkozók, egyéni cégek, gazdasági társaságok, szövetkezetek vehetik igénybe.

Elvárt gazdálkodási múlt nélkül lehet igénybe venni, így a most frissen alapított, kezdő cégeknek is esélyt jelent a kitörésre. Minimum 500 000 Ft, később 100 000 forintonként maximum 100 millió forintig folyósítják a hitelt.

A futamidő maximum 60 hónap lehet és a rendelkezésre tartási idő maximum 18 hónap. Széchenyi kártya 2019 Támogatás Megelőlegező Hitelt akár több részletben is le lehet hívni. Minden esetben számlára folyósítják, így mindig a szerződésben foglalt időben történik meg a törlesztés. Hitelbiztosítékként a beruházás tárgyát kérik, de eltérő ingóságot vagy ingatlanfedezetet is kérhetnek.

Mely bankok foglalkoznak a hitelekkel?

Beruházási hitellel az Gránit Bank, MKB Bank, UniCredit Bank, a Takarékbank Zrt, a Sberbank, a Budapest Bank, az OTP Bank és a Raiffeisen Bank foglalkozik. A megelőlegező hitel kapcsán már kicsit szűkebb körben választhatunk, így az Unicredit Bankhoz, a Takarékbank Zrt-hez és az MKB Bankhoz fordulhatunk hitelkérelmünkkel.

Minden esetben érdemes alaposan utánajárni, hogy hol milyen feltételek mellett vehetjük igénybe a hiteleket. Ha a felsorolásban szerepel saját számlavezető bankunk, akkor először ott érdemes kopogtatni, hiszen így megtakaríthatunk egy újabb számlanyitást, amely valószínűleg újabb számlavezetési díj mellett vehető majd igénybe.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása