OTP bank hitel moratórium – tudnivalók a tennivalókról

hirdetes

Magyarország Kormánya a 47. számú Közlönyben tette közzé a fizetési moratóriumra vonatkozó rendeletet, amely az OTP bank hitel moratórumára is vonatkozik. A moratórium a vállalati és a lakossági hitelekre is vonatkozik. Ugyan ebben a rendeletben maximálták a fogyasztói hitelek THM-jét.

Az OTP Bank hitel moratórium a rendelet betartásáról haladéktalanul gondoskodott

A bank informatikai fejlesztéssel, részletszabályok megismerésével és a belső szabályzatuk átalakításával készül a moratóriumra. Ennek érdekében március 19-től határozatlan időre felfüggesztette a fogyasztói hitelek értékesítését, egészen addig, amíg az új jogszabályoknak nem tud maradéktalanul eleget tenni. Azok az ügyfelek, akik fogyasztói hitelek felvételét tervezték most nem tudnak ügyet intézni a bankfiókokban. A telefonos ügyfélszolgálatuk szintén nem tud ebben a kérdéskörben segítséget nyújtani, amíg a teljes rendszer nem kerül kidolgozásra.

infók az OTP bank hitel moratóriumról
infók az OTP bank hitel moratóriumról

Leálltak a törlesztőrészletek beszedésével

Az OTP leállította a törlesztőrészletek beszedését már március 19-től. A részletszabályok szerint járnak el a későbbiekben a törlesztőrészletek beszedésével kapcsolatban. A bank összes ügyfelére vonatkozik a moratórium, de az ügyfelek természetesen dönthetnek úgy is, hogy a hiteleiket továbbra is megfizetik a fordulónapokon. A fizetni szándékozó ügyfeleknek azonban van teendőjük is, hiszen a bank felé jelezniük kell, hogy továbbra is leemelhetik a havi törlesztőrészleteket a számláikról.

Egy nyilatkozatot kell tenniük, amelyet természetesen elektronikusan is meg lehet küldeni a banknak az internetbankon keresztül. Akik nem szeretnék az internetbankon keresztül intézni ügyeiket, azok az OTP Bank honlapján is kitölthetik a nyilatkozatot. A weboldalon keresztül beküldött nyilatkozatok feldolgozása valamivel több időt vesz igénybe, így érdemes inkább az internetbankos megoldást választani.

A koronavírus miatt inkább az internetes ügyintézést javasolják

A bankfiókok természetesen nyitva vannak és az OTP Bank munkatársai készséggel állnak az ügyfelek rendelkezésére. Az OTP Bank azonban felhívja az ügyfelek figyelmét arra is, hogy inkább a digitális megoldásokat részesítsék előnybe, amikor banki ügyintézésről van szó.

Az online csatornák biztonságos és gyors lehetőséget biztosítanak a pénzügyek intézésére. Az internetbankon keresztül az ügyfelek képesek ellenőrizni a bankszámláikat, az azon történő pénzmozgásokat, utalásokat indíthatnak, lekérdezhetik az éppen aktuális számlaegyenleget és a kamat-díj, valamint egyéb fizetési kötelezettségeket.

Mit kell tenni a hitelkártyákkal kapcsolatban a hiteltörlesztések felfüggesztésekor?

A moratóriummal élni kívánó ügyfeleknek itt sincsen semmi teendőjük. 2020. március 18.-a után életbe lép automatikusan a moratórium. A zárás napján fennálló tartozást a moratórium végén kell elkezdeni törleszteni minden hónapban. Fontos tudni, hogy a zárási napot követő időszakra terhelt díjakat, kamatokat a fizetési moratórium végén meg kell fizetni a banknak. Figyeljünk oda, hogy a zárás napja hitelkártya típusonként eltérő lehet. Nézzük meg az aktuális szabályzatokat vagy hívjuk fel telefonon az ügyintézőket.

Mit érdemes még tudni a moratóriumról?

Amennyiben nem kívánunk élni a moratórium lehetőségével, úgy az OTP Bank honlapján keresztül nyilatkoznunk kell és folytathatjuk a hitelek törlesztését. A moratórium ideje alatt bármikor felfüggeszthetjük és újra indíthatjuk a törlesztéseket. Ha a tovább fizetése mellett döntünk és újra szeretnénk fizetni a törlesztőrészleteket akkor erről szintén hitel tovább fizetés nyilatkozatot kell kitölteni, azaz nyilatkozni kell. Ha újra le szeretnénk állítani, úgy újabb nyilatkozat beküldése szükséges.

Nyilatkozatot az adósok és az adóstársak is tehetnek. Lehetőség szerint ezt online módon kell megtenni az internetbankon keresztül. Egy hitellel kapcsolatban bármikor nyilatkozhatunk, de utána csak ellentétes tartalmú nyilatkozatot lehet tenni. Ha nem sikerül a hitelt levonnia az OTP Banknak, akkor a moratórium azonnal életbe lép. A moratórium ideje alatt ez nem tartozik a késedelmes törlesztésekbe, így annak semmilyen késedelmi kamatvonzata nem lesz.

Amennyiben postai csekken törlesztjük a hitelt, úgy automatikusan folytassuk a törlesztést a csekkekkel. Ha nem kerülnek befizetésre a csekkek akkor szintén automatikusan életbe lép a moratórium. Ha az ügyfél a hitel fizetése mellett dönt, akkor az ráutaló magatartásnak minősül és a bank úgy tekinti, hogy nem kíván élni a moratóriummal.

Miként alakulnak a tartozások a moratórium ideje alatt?

A tőketartozások a moratórium időszaka alatt nem változnak, azaz se nem csökkennek, se nem nőnek. A tőkére azonban kamatot kell fizetni, amelyet a moratórium után meg kell fizetnie minden ügyfélnek. A hitel törlesztés fizetése alól a moratórium letelte után senki sem mentesül.

A nyilatkozatok megtételével kapcsolatosan annyit mindenképpen érdemes elmondani, hogy ezek a nyilatkozatok semmibe sem kerülnek, azaz a bankok nem számolnak fel nyilatkozattételekre ügyintézési költséget.

A moratórium a vállalkozásokra is érvényes

A vállalkozásoknak, a társasházaknak és a lakásszövetkezeteknek is nyilatkozniuk kell, ha a kölcsönszerződéseket tovább szeretnék törleszteni. A fizetési haladékot egészen 2020. december 31-ig ugyan úgy megkapják, mint az egyéni ügyfelek.

A vállalkozások a részleges moratórium igénybevétele mellett is dönthetnek. Minden szerződésnél írásban kell nyilatkozatot tenni, ha a kamat és díjfizetési kötelezettségeket vagy kizárólag a tőkefizetést szeretnék felfüggeszteni az OTP Bank hitel moratórium felhívása alatt.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása