Életünk során talán el sem tudjuk kerülni azt, hogy hitelt vegyünk fel, így a hitelkiváltás kérdésköre előbb vagy utóbb előtérbe kerül. A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a hiteleket mindig körültekintően vegyük fel és tényleg csak addig nyújtózkodjunk ameddig a takarónk ér. Természetesen akadhatnak olyan élethelyzetek, amelyek előre nem láthatók és ez ellen senki sem tud védekezni, viszont ezekre a helyzetekre fel lehet készülni. Mi a teendőnk, ha a törlesztőrészletek teljesen elszállnak és nekünk már nincsen ráhatásunk a folyamatra?
Amikor egy hitelt felveszünk, akkor tulajdonképpen előre elkérjük a pénzt a banktól és a későbbiekben fogjuk azt visszafizetni. A felvett pénzt pedig most fogjuk felhasználni. Hitelfelvétel előtt a saját igényeinket és lehetőségeinket is alaposan mérlegelni kell. Sokszor hiába szeretnénk csodás nagy családi házban lakni, ha ezt nem engedhetjük meg magunknak most, akkor valószínűleg a későbbiekben sem lesz ez másként.
Ha több hitelt is felveszünk egyszerre, akkor mindig ellenőrizzük le, hogy a kifizetendő havi törlesztőrészleteket egyáltalán fedezik-e a bevételeink. A hitelek kapcsán egy dologra nagyon oda kell figyelni, ez pedig nem más, mint a változó kamatszintek. A kamatszintre nekünk nincsen ráhatásunk, ezért ez a futamidő végéig hatalmas terhet jelenthet bárki számára.
Az adósságrendező hitel megoldást kínálhat, ha helyzetünk rosszra fordul
Sokan nem is ismerik ezt a lehetőséget és talán sokan idegenkednek tőle. Erre a hitelre úgy tekintenek mintha egy újabb hitelt kellene felvenniük az amúgy is tetemes hitelek mellett. Ha viszont az adósságrendező hitel segíthet a hitelkiváltás folyamatában, akkor mindenképpen érdemes belevágni. Egy jó kondíciójú hitellel akár a jelenlegi helyzetünket is jobbá tehetjük, hiszen havi szinten 10 ezreket is megspórolhatunk. Minden a részletekben rejlik és hogy mennyire vagyunk elkötelezettek amellett, hogy helyzetünket jobbá tegyük.
Példaként talán érdemes felhozni a számtalan hitelkártya tartozást, illetve a folyószámlahiteleket. Ezek tipikusan olyan kölcsönök, amelyekhez nagyon könnyen hozzá lehet jutni, így gyakorta ezekkel a lehetőségekkel élünk is.
A személyi kölcsönök a hitelkiváltás során általában 14 százalékos kamattal vehetők fel, szemben például a hitelkártya tartozással, amely akár 20 százalékos kamattal is rendelkezhet. Már meg is takarítottunk 6 százalékot. A lakáshitelek esetében kicsit nehezebb a helyzetünk, hiszen itt már magának a lakáshitelnek alacsonyabb lehet a kamatozása. Azonban, ha lakáshitelünk, hitelkártya tartozásunk, folyószámlahitel tartozásunk is van, akkor a hitelkiváltás nagy segítségünkre lehet. Hitelkiváltásnál mindig nézzük meg a felkínált banki termék kamatozását, a banki díjakat, az előtörlesztési díjat, ha egy összegben szeretnénk kiváltani az addigi hiteleinket. Ez csak egy pár szempont, de emellett legyünk résen a futamidő, a THM és az egyéb banki díjak tekintetében is. Most nézzük meg, hogy ma Magyarországon milyen hitelkiváltási lehetőségeink vannak.
Erste hitelkiváltás
Az Erste hitelkiváltás terén a legegyszerűbben egy személyi kölcsön felvételével tud segítséget nyújtani. Ezt a hitel azoknak érdemes igényelniük, akik egy aránylag alacsonyabb összeghez szeretnének hozzájutni napokon belül. A kölcsönt csak 23 év feletti személyek vehetik fel. A teljes futamidő alatt fix kamatozású hitel összeg akár 3 napon belül a számlánkon lehet. Az Erste Bank honlapján találhatunk egy kalkulátort, amely segítséget nyújthat abban, hogy a legideálisabb konstrukciót válasszuk ki. A kapcsolatfelvételi menüpont alatt megadhatjuk adatainkat, telefonszámunkat és az ügyintéző vissza fog minket hívni, hogy esetleges kérdéseinkre válaszoljon és ismertesse a további teendőket.
Az ügyintéző el fogja indítani az igénylési folyamatot. Az igényléshez jó pár nyomtatványt ki kell majd tölteni, illetve be kell szerezni. Ilyen lehet a „Nyilatkozat a fennálló tartozásról”, a „Munkáltatói igazolás”, utolsó 3 havi munkabér jóváírást tartalmazó lakossági bankszámlakivonat bemutatása és természetesen az érvényes személyazonosító okmányunk. Amennyiben vállalkozók vagyunk, úgy az utolsó lezárt évről szóló, 45 napnál nem régebbi NAV jövedelemigazolásra is szükségünk lesz. Ezt fogja követni a dokumentumok aláírása, majd a szerződés aláírása. Ha pozitív kimenetelű a hitelbírálat, akkor 3 munkanapon belül folyósítják számunkra a hitelt.
Az Erste Most személyi kölcsönt nem csak a banki ügyfelek, hanem új ügyfelek is igényelhetik, így nem jelent problémát, ha nem rendelkezünk még az Erste Banknál folyószámlával. A személyi kölcsön megfizetése a banknál vezetett lakossági forint folyószámláról történhet meg. Jó hír, hogy a törlesztőnapot az ügyfelek választhatják meg, így 5-e, 10-e vagy 15-e közül is választhatunk. Ez kedvező lehet, hiszen mindenkinek másik napon érkezik meg a fizetése, így ezzel is össze lehet hangolni a törlesztőrészlet kifizetést. Mi kipróbáltuk az Erste kalkulátorát egy 4 000 000 Forintos személyi kölcsön felvételével kapcsolatban. Havi 300 000 Forintos jövedelmigazolás mellett és egy 100 000 Forintos havi törlesztőrészletű hitel kiváltása esetén 8 éves futamidőre a havi törlesztőrészlet összege 69 009 Forint. A futamidő végéig összesen 6 664 846 Forintot kell majd visszafizetni. A THM 15,04%, míg a kamat 13,79%.
K&H hitelkiváltás
A K&H hitelkiváltásra két féle személyi kölcsönt ajánl ügyfeleinek a nettó jövedelem függvényében. Mind a kettő hitelnél ingyenes a hitelbírálat és a folyósítási díj pedig a hitelösszeg 0,75 százaléka. Ha a későbbiekben úgy döntünk, hogy elő szeretnénk törleszteni a hitelt, akkor annak a díja a hitelösszeg 1%-a, ha viszont a futamidő utolsó évében történik meg mindez, akkor már csak 0,5%. Az bank ügyfeleinek azonnal folyósítja a kölcsönt, ha a hitelkérelem a mobilbankon vagy az e-bankon keresztül fut be hozzájuk. A bank a meglévő hitelek kiváltására ajánlja ezt a konstrukcióját, amely egy sokkal alacsonyabb kamatozású kölcsön lehetőség.
A hitel segítségével a törlesztőrészletek csökkenthetők, a hiteltartozás összegén felül is lehetőség van a hiteligénylésre és teljesen szabadon felhasználható bármire. A személyi kölcsön tekintetében a bank elvárása, hogy minimum 150 000 Forintos havi jövedelmet tudjunk igazolni. A kölcsön összege 300 000 és 5 000 000 Forint közötti összeg lehet. A hitel futamideje 2 és 6 év között választható ki és a kamat 17,40 %, de átutalási kedvezménnyel már 16,40 %. A THM jelen kölcsön esetében 18,5-19,3 % között alakul. A kiemelt személyi kölcsön ennél is kedvezőbb, de ennél a hitelnél már 300 000 Forintos nettó jövedelmet kell leigazolni a bank felé.
A kölcsön felvehető összege 1 000 000 és 7 000 000 Forint között lehet és 2-6 éves futamidőre vehetjük fel. A kamat 15,20 %, átutalási kedvezménnyel pedig 13,20 %. A THM jelen esetben 14,8 % és 16,7 % között alakulhat. A kölcsön igénylésekor a fennálló hiteltartozásról vinni kell egy igazolást. A kölcsön jóváhagyása után a kiváltandó hitel összegét a korábbi törlesztőszámlára fogja átutalni a bank. Ha több kölcsönt veszünk fel, mint a kiváltandó hitel, akkor a fennmaradó összeget a bankszámlánkra utalják. A kölcsönt csak 18 év felettiek vehetik fel. A kölcsönt maximum 65 éves életkorig folyósítják az ügyfeleknek. Állandó magyarországi lakhelyet és telefonos elérhetőséget, valamint adóstársat kérnek a személyi kölcsön felvételéhez. Az adóstárs mellett fontos, hogy a kölcsön fajtától függően a 150 000 vagy a 300 000 Forintos jövedelmet le tudjuk igazolni.
Vállalkozók is igényelhetik a hitelt, de csak abban az esetben, ha minimum 1 éve már vállalkozók. Alkalmazottak esetében a próbaidő ideje alatt nem tudnak kölcsönt nyújtani. Egy másik fontos szempont, hogy a KHR listán szereplő negatív adósoknak nem tud hitelt biztosítani a K&h. A bank által kínált hitelhez érdemes a személyi kölcsön törlesztési biztosítást is megkötni, hiszen munkanélküliség, maradandó egészségkárosodás, keresőképtelenség, haláleset esetén a biztosító fedezi a kölcsön törlesztését. Ezt a biztosítást már online is meg lehet kötni, ezért nem kell befáradni személyesen a bankfiókba.
Nézzünk is egy példát a kiemelt személyi kölcsönre. Nettó 300 000 Forintos jövedelem igazolása esetén 3 millió Forintos hitelfelvételnél, 60 hónapos futamidőre, 68 567 Forintos törlesztőrészlet megfizetése mellett vehetjük fel a hitelt. A teljes futamidő alatt fix a kamat, amely éves 13,2 %. A futamidő végéig összesen 4 171 620 Forintot kell majd visszafizetnünk a banknak. A másik típusú személyi kölcsönt már 150 000 Forintos jövedelemigazolás mellett lehet igényelni. Itt szintén 60 hónapos futamidőre, a 3 millió Forintos hitelt havi 73 593 törlesztőrészlet megfizetése mellett igényelhetjük. A futamidő alatt végig fix kamat mértéke 16,4 %, a teljes visszafizetendő összeg pedig 4 473 180 Forint lesz.
OTP hitelkiváltás
Amennyiben szabadon felhasználható pénzre van szükségünk, esetleg egy vagy kettő régebbi hitelünket szeretnénk kiváltani, akkor az OTP jelzáloghitelei is segítséget nyújthatnak. Az OTP-nél maximum 25 éves futamidőre lehet felvenni a hitelt. A felvehető kölcsön összege 500 000 és 50 000 000 Forint között lehet. A legrövidebb futamidő 6 év és a futamidő maximuma 25 év. A THM 12,5 % és 14,7 %. A hitelek között választhatunk fix és piaci kamatozású hitelek közül.
A fix kamatozású hitelek a legbiztosabbak, hiszen ilyenkor a szerződésben rögzített kamatot kell fizetni egy kamatperiódusban vagy egészen a futamidő végéig. Változó kamatozású hitelek esetében a felvehető maximális hitelösszeg 40 millió Forint. Ilyenkor a kamat alacsonyabb, de számolni kell azzal, hogy ez a kamat bármikor megváltozhat, így ez kockázatos is lehet. Általában a kamatok 3 havonta váltakoznak és ha szerencsénk van, akkor lefelé.
Az OTP Bank munkatársa segít kiválasztani a megfelelő hitelt, ezután pedig elvégzik az ingyenes hitelbírálatot. A banki kolléga pontosan elmondja, hogy a hitelfelvétellel kapcsolatban milyen teendőink vannak, illetve milyen dokumentumokat kell bemutatnunk. Az OTP-nél szintén lehetőség van jelzáloghitel törlesztési biztosítás megkötésére. Ez a biztosítás akkor nyújthat nagy segítséget, ha velünk valami történne, hiszen a törlesztőrészleteket ekkor is fizetni kel. A biztosító ezekben az esetekben átvállalja a törlesztőrészletek megfizetését.
Ha legalább 50 százalékos egészségkárosodást szenvedünk, vagy kritikus betegségben megbetegszünk, esetleg életünket vesztjük, akkor a biztosító maximum 50 millió Forintig kifizetheti a fennálló hiteltartozást. Nézzünk itt is egy reprezentatív példát. Egy 10 millió Forintos hitel felvétele esetén – amelynek a futamideje 25 év – a végig fix jelzáloghitel havi törlesztőrészlete 99 338 Forint. Ha a futamidőt lecsökkentjük 10 évre, akkor a törlesztőrészlet emelkedik és 160 665 Forintot kell havonta visszafizetnünk a banknak. Amennyiben a Fix10 jelzáloghitel mellett tesszük le a voksunkat, mert már tudjuk, hogy pontosan 10 évre szeretnénk megkérni a futamidőt, akkor a havi törlesztőrészlet 102 817 Forint lesz.
Láthatjuk, hogy ahány bank annyi féle hitel közül választhatunk. Minden hitelfelvétel előtt alaposan nézzük át, hogy milyen lehetőségeink vannak. Ne sajnáljuk az időt és több banktól is kérjünk ajánlatot a hitelfelvételre. Minden egyes konstrukció esetén törekedjünk arra, hogy az apró betűs részeket is átbeszéljük az ügyintézőkkel, hiszen sok esetben itt lehetnek a buktatók. A hitelkiváltás nem túl bonyolult, de az biztos, hogy ekkor is nyitott szemmel kell járnunk és minden eshetőségre fel kell készülnünk.