Ha valaki egyszer adóslistára került, az vélhetően a jövőben már nagyon nehezen juthat hitelhez, mert a kérdéses lista éppen azért jött létre, hogy a pénzintézetek kiszűrhessék azokat a személyeket, akik a felvett pénzösszegek visszafizetését tekintve nem megbízhatóak.
Ma már azonban több bank is arra szakosodott, hogy BAR-listásoknak nyújtsanak hitelt, hiszen többségük nem önhibájából került fel erre a listára. Természetesen mivel csak nagyon kevés bank foglalkozik ezzel a szegmenssel, ezért nem meglepő, hogy a BAR-, avagy KHR-listás ügyfelek csak lényegesen magasabb kamatokkal és csak komolyabb feltételekkel juthatnak kölcsönhöz, és természetesen még így is léteznek olyan esetek, amikor valaki nem juthat hozzá nagyobb összeghez.
A BAR-listásoknak szóló hitel során a pénzintézetek jövedelemigazolás nélkül is adnak ki hitelt, akár több tízmillió forint értékben is, deviza- vagy forintalapon, magánszemélyek esetén magántulajdonban lévő ingatlanfedezetre, amelynek értéke meghatározza a felvett kölcsön mértékét is. Ebből következik, hogy a BAR-listás ügyfelek számára lényegében egyetlen megoldás létezik, mégpedig a jelzáloghitel képében, ami egy egyszerűsített hitelbírálattal és jelzálogfedezettel ellátott kölcsönt jelent, így az intézet kellő biztosítékot kap arra, hogy vagy így, vagy úgy, de megkapja kiadott pénzét.
BAR listások mentsvára a jelzálog
A jelzáloghitel mondhatni a BAR-listások egyetlen mentsvára, akik természetesen komoly téttel, de biztosítékkal fordulhatnak a bankokhoz, akik a fedezet miatt biztosan megadják még a magánszemélyeknek is a kívánt összeget. A hitelt kérvényező ugyanis általában azért fordul hitelért, mert tudja, hogy képes lesz fizetni a törlesztő részletet, tehát vélhetően önkívületi hibájából került fel a feketelistára, míg a bank azért ad hitelt, mert amennyiben nem kerül kifizetésre a felvett mennyiség, akkor a felkínált ingatlan fedezni fogja minden kiadásukat.
A BAR-listás ügyfelek számára kínált hitel lényege tehát ez, hogy a bankot egy olyan ingatlannal biztosítjuk, amire az intézet rá tudja tenni a kezét, ha mi fizetésképtelenné válunk, netán nem akarjuk fizetni a részleteket.
A jelzáloghitelnek éppen ezért nincsenek is különösebb feltételei. Az egyetlen és legfontosabb az ingatlan, amit a kérelmező fedezetként ajánl fel a bank számára, akik ennek az ingatlannak a piaci értékéből tudják kiszámolni, hogy mennyi hitelt tudnak folyósítani.
Mivel a pénzintézet a legrosszabbal számol, éppen ezért egy értékbecslés mellett kiszámolják azt is, hogy elárverezés során mennyiért kelne el az ingatlan. Ha a becslés megtörtént, a pénzösszeg egy jelentős részét – gyakran egészét – belátható időn belül megküldik az igénylő számára.
A folyamatra jellemző, hogy minden esetben egyszerű és nagyon gyors, nem kellenek extra papírok, például keresetigazolás sem, így egy-két héten belül a legtöbb pénzintézet biztosítani tudja az ingatlan értékbecslésekor meghatározott, illetve az ügyfél által is elfogadott összeget.