Lakáskassza: Megoldás a lakáshitelhez!

hirdetes

Manapság egyre kevesebben engedhetik meg Magyarországon az új lakás vásárlását, hiszen a rossz gazdasági helyzet, illetve a hitelpiac állapota keveseknek teszi lehetővé, hogy hitelt vehessenek fel.

A lakásvásárlásra fordítható hitel felvételét tovább nehezíti, hogy amennyiben nem tudunk hozzá plusz fedezetet vagy önerőt felvonultatni, akkor a legtöbb bank elutasítja kérelmünket.

Amennyiben azonban még fiatalok vegyünk, gyermekünk is van, érdemes kihasználni a lakáskassza lehetőségét, másként ugyanis nem sok esélyünk marad lakáscélú hitel felvételére.

A lakáskassza a jó megoldás

A szemléltetéshez vegyünk egy fiatal házaspárt, akik egy gyerekkel is rendelkeznek, ám mivel korábban nem kerestek kiemelkedően, és örökségük sem volt, nincs semmiféle megtakarításuk. Jelenleg albérletben vannak, de szeretnének rövid időn belül saját otthont teremteni maguknak.

Ehhez rögtön három lakáskasszát is szeretnének indítani egyenként 20 ezer forinttal. Mivel a pár havi jövedelme nem több 350-400 ezer forintnál, ezért számukra a lakáskassza nyújthatja a legjobb megoldást arra, hogy tetemesebb összegű önerőt tudjanak felhalmozni maguknak. Jó alternatíva lehetne még, ha félretennének, de mivel a lakáskasszába tett összeg állami kamatozású, ezért csak a kamatok miatt a futamidő végére sokkal magasabb összegük jön össze belőle, mintha csak otthon takarékoskodnának.

Mivel más saját ingatlan, amit bevonhatnánk fedezetként a hitelbe, nem áll a rendelkezésükre, és szeretnék, ha legfeljebb 15 év alatt vissza tudnák törleszteni a felvett kölcsönt, ezért tetemesebb önerő felhalmozására csak így van lehetőségük.

A válság is nehezíti a dolgunkat

Noha közvetlenül már nem fenyeget minket a pénzügyi válság, a recesszió utóhatásait azonban még mindig érezzük, hiszen a kirobbanás óta a lakáshitelek finanszírozási arányára megálmodott törvényi szabályozás sokkal szigorúbb lett.

Ezáltal aki lakáscélú hitelt szeretne felvenni, szinte egyetlen lehetőségként csak a lakáskasszában bízhat abban az esetben, ha szeretne tetemesebb önerőt felhalmozni a felvételhez. Hogy jobban megértsük a helyzetet, a bankok még ingatlanfedezet esetén, illetve a megvásárolt ingatlan tekintetében is az aktuális piaci árnak csak a 80 százalékát adhatják ki hitelösszegként, hiszen a kezük immáron jogilag meg van kötve.

Ebből következik, hogy a lakásvásárláshoz feltétlenül kell ma már önerő, és készpénz hiányában legfeljebb csak egy másodlagos ingatlan jelenthet megoldást, de ez a fenti példa alapján nem áll a rendelkezésre. Fontos azonban, hogy a közhiedelemmel ellentétben a lakáskasszában folyamatosan gyűlő megtakarítást a lejáratig a bankok nem tudják figyelembe venni előlegként, csak azt követően, hogy a megtakarítás az állami támogatással megnövelt összegben a szerződéses időszak lejártát követően összegyűlt.

Amennyiben új ingatlanról van szó, a gyerekes párok a lakáscélú hitel felvételét, illetve annak összegét, ezáltal futamidejét is befolyásolhatják azzal, ha a lakáskasszával összegyűlt önerő mellett szocpolt igényelnek. Minél több gyerekünk van, illetve minél többet vállalunk, annál nagyobb állami támogatást vehetünk igénybe. A lakáskassza tehát – amennyiben más módon nem tudunk fedezetet gyűjteni, kiváló alternatíva lehet ahhoz, hogy gyorsan, állami kamatozással tegyünk félre nagyobb összeget a hitelfelvételhez, amit a szerződés lejárta után minden magyarországi bank és hitelintézet elfogad majd önerőként.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása