Lakáshitel igénylése ma már tartósan itthon dolgozók számára is egyre nehézkesebb, ezáltal különösen problémásabb azokban az esetekben, ha például hosszabb külföldi tartózkodás után költözünk haza.
Manapság egyre többen döntenek a külföldi munkavállalás mellett, azonban nagyon sokan döbbennek rá arra, hogy odakint sincs kolbászból a kerítés, ezáltal hiába mentek ki a jobb élet reményében, odakint is dolgozni kell, odakint is megvannak a mindennapi problémák, és odakint is nehezek a mindennapok. A problémák pedig csak fokozódnak, ha az emberek munka nélkül akarnak hazatérni, esetleg letelepedni vagy hitelt felvenni. Lássunk erre egy konkrét példát!
Lakáshitelt szeretnénk?
Adott egy család, akik külföldről költöztek haza Magyarországra, ezáltal még mondhatni pályakezdők itthon. A családfő közalkalmazottként tudott elhelyezkedni, bruttóban mintegy 350 ezer forintot keres havonta, az édesanya pedig két gyermekkel tartózkodik otthon gyesen, amit még külföldről kap több mint fél évig. Ezt követően a gyedre lesz jogosult. A család jelenleg albérletben lakik, de mielőbb szeretnének egy saját családi házat.
Megtakarításuk van ugyan, de a 7,5 millió forintjuk kevés ahhoz, hogy egy a gyerekek számára megfelelő kertes házat vegyenek, ezáltal még legalább 7,5 millió forintra van szükségük ahhoz, hogy meg tudják vásárolni álmaik otthonát, ami 15 millió forintba kerül.
Lássuk a lehetőségeket
Noha a helyzet nehéz és bonyolult, előbb fontosabb tisztázni, hogy lakásvásárláshoz kétféle lakáshitel igényelhető ma Magyarországon. Az első a piaci kamatozású, a második pedig az állami kamattámogatású. Az előbbihez az adósnak legalább 3 hónapos munkaviszonyt kell igazolnia a pénzintézet felé. Utóbbihoz azonban alapfeltétel, hogy házastársak vagy élettársak esetén az igénylők közül legalább egyiküknek legalább 180 napos biztosítási jogviszonya van, amit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, avagy az OEP igazol.
Jelen példa esetén tehát a nagy kérdés az, hogy mennyire sürgős a lakásvásárlás!
Amennyiben ugyanis mielőbb esedékes, akkor a családfő munkaviszonya miatt 3 hónapon belül igénybe vehető a piaci kamatozású hitel, amennyiben viszont több ideje van a családnak az új ház megvásárlására, akkor egy kicsit később ugyan, de a család számára igényelhető lesz az állami kamattámogatású hitel is. A pénzintézetek ezen felül a gyeddel ellentétben a gyest már elfogadják önálló jövedelemként, de amennyiben a családfő részéről nem teljesült még a 3 hónapos munkaviszony, abban az esetben csak gyesre természetesen nem igényelhetnek hitelt, hiszen ez csak másodlagosan elfogadható jövedelemtípus.
Mivel kimagasló keresetről van szó, a havi jövedelembe 7,5 millió forint törlesztő-részlete biztosan belefér, de a hitelfelvételhez mindkét jövedelmet igazolni kell majd a pénzintézet felé, ami külföldről érkező gyes miatt a papírok okán problémás lehet. Ha használt lakásról van szó, akkor a gyermekek után járó állami támogatás nem vehető igénybe, de amennyiben újépítésű lakóingatlan vásárlása a cél, akkor a szocpol is igénybe vehető, aminek következtében csökkenthető a felvehető hitel összege, vagyis a siker még valószínűbb lehet.
A fenti példa esetén az egyetlen hátráltató tényező mindössze a munkaviszony hiánya, így amennyiben az nem éri el a papírral igazolható 3 hónapot, addig egyetlen hitelintézet sem foglalkozik majd a kérelemmel, utána viszont a család jó eséllyel pályázik akár a 7,5 millió forintos felvehető összegre is.