Amennyiben egy bank valakinek a hitelképességét vizsgálja, a negatív adatoknak, így például a BAR listán való szereplésnek mindig központi szerep jut. Ez különösen igaz olyan nagyobb összegű kölcsönök esetén, mint amilyen a lakáshitel. A BAR listán való részvétel alapesetben azt jelentheti, hogy a legtöbb bank még csak nem is tárgyal velünk arról, hogy kölcsönhöz juthassunk.
Ez leginkább azokra érvényes, akik aktív fekete listán vannak – velük a legtöbb bank garantáltan szóba sem áll –, azonban aki passzív BAR listára került, az talán még reménykedhet segítségben.
Lakáshitel BAR listásoknak
BAR listára a legtöbb esetben valamilyen rosszul visszafizetett vagy törlesztett kölcsön miatt kerülhetünk fel, ezáltal például hitelmulasztás vagy csalás miatt. Amennyiben ezt az állapotot valamilyen formában rendezni tudjuk, így kölcsönünk visszafizetésre kerül, illetve bebizonyítjuk igazunkat, akkor ismét hitelképessé válunk.
Aktív BAR listásként a hitelfelvétel soha nem egyszerű, ez már a recesszió előtt is igaz volt, azonban a pénzügyi válság kirobbanása óta olyannyira szigorodtak a hitelfelvételek, hogy a feketelistára kerülők még nehezebb helyzetbe kerültek. Éppen ezért aktív BAR listásként nemhogy lakáshitelt, de még alacsony összegű gyorskölcsönt sem kaphat.
Aktív státuszú BAR listáról akkor beszélünk, ha az adósnak van olyan vissza nem fizetett hitele, aminek a törlesztése során problémák merültek fel, és tartozása eközben 90 napon túlra került, és meghaladta a mindenkori minimálbér összegét. Ha ilyen helyzetbe kerültünk, egyetlen hazai pénzintézet sem biztosít számunkra hitelt, aminek az elsődleges oka, hogy a feketelistás megbélyegzés jelzi a bank számára megbízhatatlanságunkat.
Nem véletlen tehát, hogy egy banki hitelbírálat során az első, amit ellenőriznek az ügyfél kapcsán, hogy rajta van-e valamilyen formában a BAR listán. Ha a státusz aktív, a hitelbírálat negatívan zárul, ha passzív, akkor viszont néhány bank már felkínál néhány lehetőséget, de a gazdasági válság óta ezen a téren sem szenvedhetünk a bőség zavarától.
Aktív BAR listásként nincs esélyünk lakáshitelre
A BAR, vagy újabb nevén KHR lista alapvetően két részre osztható tehát, a passzív és az aktív státuszúakra. Amikor a bank nemfizetésen vagy törlesztési problémán kap minket, minden esetben aktívként kerülünk be a Központi Hitelinformációs Rendszer adatbázisába. Mindez addig így is marad, amíg nem rendezzük hátralékunkat és tartozásunkat.
Törlésre azonban még ekkor sem kerülünk, mindössze áthelyeznek minket passzív státuszba, ami sok banknak még szintén jelzésértékkel szolgál. Mivel azonban ez az egy évig tartó állapot csak azt jelzi, hogy problémánk volt, de mindez mára megszűnt, ezért bizonyos bankok már biztosíthatnak számunkra kölcsönt – akár lakáshitelt is.
A megoldás
Amennyiben tehát lakáshitelre van szükségünk, de BAR listán vagyunk, előbb érjük el, hogy legalább passzív státuszba kerüljünk. Amennyiben ez megtörtént, két út áll előttünk. Az egyik, hogy kerítünk egy olyan, banki szempontból megbízható – nem BAR listás, kölcsönnel nem rendelkező, állandó munkaviszonnyal bíró és jól kereső – személyt, aki kezesként biztosítékot nyújt arra, hogy amennyiben mi ismét bajba kerülnénk, és nem tudnánk fizetni a törlesztő-részleteket, akkor őt lépjen a helyünkbe. A másik útvonal, amennyiben van a nevünkön egy nagyobb értékű ingatlan, amit a bank elfogad fedezetként, ezáltal lehetőséget biztosít számunkra jelzálog alapú lakáshitel felvételére.
Ez ugyan nagyon kockázatos, hiszen egy másik ingatlan a tét, de lehetőségnek a legtöbb helyen elfogadják.