Abban az esetben, ha úgy döntenénk, hogy egy vagy akár több előnytelen hitelkonstrukciót felváltanánk egy annál akár jóval előnyösebbre, a pénzintézetek adósságrendező hiteleket kínálnak számunkra.
Ha fizetési nehézségeink adódnának – akár amiatt, hogy a család egyik tagjának megszűnik a munkaviszonya, vagy azért mert a devizaárfolyamok nagymértékben megnövekedtek – van lehetőség arra, hogy a kialakult törlesztési problémákban valamely bank nyújtson segítséget.
Azonban ez sokszor csak ideiglenesen ígér számunkra megfelelő megoldást, mivel sajnos további költségeket vet fel. Mégis ha úgy érezzük, hogy szorul a hurok a nyakunk körül, sokszor nem adódik más lehetőség, mint ezt a kiutat választani.
2008. év végéig nagyon kevés elutasított hiteligénylő volt. Úgy is adóssá válhattunk, hogy észre sem vettük. Jellemző volt ugyanis, hogy akár mosógép-vásárlás alkalmával a számla mellé kaptunk egy kártyát, meghatározott keretösszeggel. Sokan már csak az után ébredtek rá, hogy hitelt vettek fel, miután aláírták a szerződést. A kamatozást és egyéb költségeket illetően nagyon nagy volt a bizonytalanság, előre szinte senki sem tájékozódott, aztán utólag eszmélt, hogy milyen kedvezőtlen ajánlatot fogadott el az azonnali pénzért cserébe.
Egyre többen kerülnek szorult helyzetbe lakás- vagy autóhitel, esetleg személyi kölcsön miatt is.
2014-ben a magyar ember, tanulván hibáiból, már jóval óvatosabban áll a kölcsönökhöz, azonban ez a már felvett hitelek szempontjából teljesen lényegtelen. Itt és most kell megoldást keresnünk. A hitelintézetek adósságrendező programjai különböző módon segítenek, hogy szorult helyzetünkből kimentsenek.
Mielőtt adósságrendező hitelt venne fel
Amennyiben jelenlegi törlesztésünk kifizetése nehézségekbe ütközik, mindenképpen elsősorban az aktuális hitelt folyósító hitelintézetnél jelezzük fizetési nehézségeinket! Egyes pénzintézetek meghosszabbított futamidővel vagy türelmi időszakkal segítik ki ügyfeleiket, mely idő alatt kizárólag kezelési költséget és kamatot kell téríteni. Kombinált hitelek esetén a megtakarítás befizetésének összegét csökkentik, vagy akár meg is szüntetik. Ha az első lépést megtettük és jeleztük problémánkat, azonban a hitelfolyósító nem tud segíteni a kérdésben, második lépésként kezdjünk el körbenézni a piacon.
Vajon van-e olyan hitel, amely oly mértékben kedvező, hogy megéri sajátunkat kiváltani vele és felvállalni a hitel költségeit, ami szintén nem kevés. Amennyiben új hitelt szeretnénk adósságunk rendbe tételére, a régi hitelt esetlegesen kiváltó bankoknál időben kezdjünk el intézkedni, mert a rosszul vagy egyáltalán nem törlesztett hiteleket egyik banknak sem áll módjában kiváltani. A megfelelő bank és hitel kiválasztásához használhatunk online hitel-kalkulátorokat is, de mindenképpen javasolt hitelügyintéző (személy vagy cég) segítségét igénybe venni.
Milyen hitelkiváltási megoldások állnak rendelkezésünkre 2014-ben?
Amennyiben több kedvezőtlen kamatozású hitelt fizetünk több bank részére, ezeket adósságrendező hitelek segítségével összevonhatjuk, kisebb kamatozásúvá és átláthatóbbá tehetjük. Ahhoz azonban, hogy valós eredményt érjünk el, ingatlanfedezet szükséges. Egy meglévő személyi kölcsön törlesztőjét egy másik személyi kölcsönnel nem tudjuk ugyanis jelentősen csökkenteni. Ehhez arra lesz szükség, hogy a fedezetlen hitelt jelzálog alapú hitellel váltsuk ki.
Az adósságrendező hiteleket csak a fennálló tartozás maradéktalan kifizetésére használhatjuk fel. Azonban ha speciális adósságrendező hitel helyett szabad felhasználású jelzáloghitelt választunk tartozásunk rendezésére, akkor – attól függően, hogy megfelelő-e a keresetünk, valamint az ingatlanfedezetünk – saját felhasználásra is kaphatunk bizonyos mértékű összeget.
Fontos megemlítenünk az árfolyamgát lehetőségét is, melynek lényege, hogy mind a kamatrészt, mind a tőketörlesztést egy mesterséges (jelenleg 180,- Ft svájci frank) árfolyamon számolják, ugyanis minden törlesztőrészlet tartalmaz kamatot és tőketörlesztést is. A különbözetet a kamatrésznél az állam „lenyeli”, a tőkerésznél azonban egy ún. gyűjtőszámlára kerül az összeg, ahol tovább kamatozik. Sajnos könnyen előfordulhat, hogy amit az egyik oldalon nyerünk (lásd kamatrész), azt a másik oldalon elveszítjük, ezért tanácsos mindenféleképpen felkeresni az adott bankfiókot.
OTP Bank Adósvédelmi Programja
Ha az OTP-nél felvett hiteleinket nem tudjuk törleszteni, akkor a bankintézet azonnali megoldást kínál meglévő hitelezettjei számára. Az OTP ún. Adósvédelmi Programja nyújt személyre szabott segítséget számunkra. A bank széles spektrumú kínálatával biztosítja, hogy ügyintézőik egyénre szabhassák ajánlataikat, azonban nagybetűkkel felhívják a figyelmet arra, hogy csak egy rövid időszakra jelenthet megoldást az Adósvédelmi Program, és a törlesztési terhek sok esetben növekedni fognak. Céljuk az, hogy az ügyfél minél előbb visszaállítsa fizetőképességét. Ahhoz, hogy segíteni tudjanak, nem halmozhatunk fel tartozást, így amint megtörténik a baj – például az egyik családtag keresete kiesik a havi bevételekből – azonnal fel kell keresni őket.
Csak abban az esetben tudnak segíteni, ha hátralékot még nem halmoztunk fel. Más-más lehetőséget biztosítanak azoknak, akiknek szabad felhasználású jelzáloghitelük, hitelkártya tartozásuk, folyószámlahitel tartozásuk, Lombard-hitel tartozásuk van, vagy esetleg személyi kölcsönt, áruhitelt vagy más egyéb hitelt igényeltek.
Megoldást jelenthet többek között a prolongáció, azaz a futamidő meghosszabítás, amely a törlesztés idejének kitolásával eredményezi a havi költségek csökkenését. Lehetőség van átmenetileg a törlesztés csökkentésére, amely azonban a későbbiekben eredményezi a törlesztőrészlet növekedését. Ha a prolongáció és a törlesztés-csökkentés kombinációját választjuk, akkor a jövőbeli terheket is csökkenthetjük. Lakástakarékkal kombinált hitel esetén a lakás-takarékpénztárba törlesztett összeg átmeneti csökkentését teszik lehetővé. Adósságrendező hitel is áll az adós rendelkezésére. Ahhoz, hogy a számunkra legjobb lehetőséget válasszuk ki, mindenképpen forduljunk az OTP ügyintézőihez!
Az Erste Bank Jelzáloghitel Mentőcsomagja
Az Erste Bank Jelzálog Mentőcsomagja szintén segít áthidalni a törlesztési nehézségeket. A mentőcsomagon belül több megoldás is vár a fizetni nem tudóra.
Az Erste megállapodást kötött a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-vel (továbbiakban NET) a szociálisan rászorult, hitelszerződéseiből eredő fizetési kötelezettségeinek eleget tenni nem tudó magánszemélyek lakhatási problémáinak megoldása ügyében. Ennek keretein belül azok, akik nem tudják fizetni jelzálog alapú lakáshitelüket, eladják ingatlanjukat a NET-nek, a NET kifizeti a vételárat az Erste-nek, míg az esetlegesen fennmaradó hiteltartozást elengedi. Így a bank és az ügyfél között megszűnik a hitelszerződés, a volt adós átadja tulajdonjogát a NET-nek, majd tőle bérli a lakást (10.000.000.- forgalmi értékű lakás esetében pl. 12.500.-ért havonta) határozatlan ideig. Az ingatlan lakójának elővásárlási joga van 5 évig.
Az Erste Bank saját hatáskörén belül is kialakított mentőöveket. Ilyen a futamidő meghosszabbítása (max. 10 évig, az ügyfél max. 70 éves lehet), a kedvezményes előtörlesztés (min. 10% – max. 30%-os előtörlesztés, egyszer vehető igénybe), a türelmi idő (max. 12 hónap), a türelmi idő és futamidő-hosszabbítás (türelmi idő fix 12 hónap, futamidő fix 24 hónap), a mérsékelt összeg fizetése (max. 24 hónap) a kombi megszüntetése és türelmi idő (lakástakarékpénztári vagy életbiztosítási kombinált hitelek esetén megszűnik a megtakarítás) is. Erste jelzáloghitel mentőcsomagról még itt is olvashat.
Az Unicredit Bank Hitelkönnyítő Csomagja
Az Unicredit Bank is kidolgozta a maga átmeneti személyre szabott fizetéskönnyítő programját azon ügyfeleik számára, akik nehezen vagy egyáltalán nem tudják megoldani hitelük törlesztését. Az Unicredit Bank kéri ügyfeleit, hogy fizetési nehézségei esetén mindenképpen keressék fel kollégáikat a minél gyorsabb ügyintézés érdekében. Az Unicredit a szerződésmódosítás költségeit elengedi, azonban a földhivatal valamint a közjegyző felé irányuló költségeket nekünk kell kifizetni. Az Unicredit is szinte ugyanazokat a megoldási javaslatokat (futamidő meghosszabbítás, kedvezményes törlesztés, türelmi idő stb.) kínálja a különféle hiteltípusokkal kapcsolatban, mint az OTP és az Erste Bank. Unicredit hitelkönnyítő csomagjáról érdeklődjön a bankokban.
Jelzáloghitelekhez tartozó kötelező vagy kiegészítő biztosítás
Ahhoz, hogy a mai bizonytalan világban kicsit biztonságban érezhesse magát a hitelvállaló, kötelezően vagy kiegészítő jelleggel biztosítást köthet hitelszerződése mellé. Ennek keretében bizonyos élethelyzetekben (pl. betegség, baleset, családi tragédia, munkanélkülivé válás stb.) bekövetkező fizetésképtelenség esetén a biztosító fizeti a törlesztőrészletet, vagy annak bizonyos részét. Az OTP Bank például a Groupama Garancia Biztosítóval áll szerződésben, az Erste Bank az Union Biztosítóval és így tovább. Pár ezer forintos havi költséggel már el is érhető ez a hasznos lehetőség.
A szerződésmódosítás fizetési nehézségek miatt szinte már bevett szokássá vált, mégis ha van más lehetőség, használjuk ki őket, mert nagyon sok plusz költséggel szembesülhetünk. Még mindig nem abban a világban élünk, ahol a bank ingyen ad bármit is, ahogy a fizetéskönnyítő hiteleknek is megvannak a maga költségei.