Adósságrendező hitelek jelzálog nélkül

hirdetes

A hitelkiváltó lehetőségeknek számtalan formájuk létezik, amelyek közül a leginkább kedveltek az adósságrendező hitelek jelzálog nélkül.

Ezek kvázi olyan személyi kölcsönök, amelyek egy vagy több nehezen törleszthető és előnytelen feltételekkel rendelkező hitelt váltanak ki egy kedvezőbb kamatozásúvá annak érdekében, hogy a családok terhei csökkenjenek úgy, hogy közben egyetlen már meglévő ingatlan sem kerül veszélybe.

A jelzálog alapú hitelek ugyanis az adósságrendezés során is a legkockázatosabb kölcsöntermékek, hiszen ezzel bár csökkenthetjük a terhünket, de mellette veszélybe sodrunk egy ingatlant, a kölcsönszerződés fedezetét ugyanis nem (csak) rendszeres jövedelmünk, hanem például egy lakóház jelenti majd.

Adósságrendező hitelek jelzálog nélkül? Lássuk a feltételeket!

Összességében tehát a hitelkiváltás kapcsán a legszerencsésebbek az adósságrendező hitelek jelzálog nélkül, amelyek igényléséhez az egyik legfontosabb alapfeltétel az, hogy az igénylő adósnak és adóstársának ne legyen negatív besorolása a BAR listán, vagyis a nehéz helyzet ellenére a korábbi kölcsönöket megfelelően fizette, nem volt elmaradása, és betartotta a hitelszerződés minden vállalását, ezáltal sem hátralékot nem halmozott, sem a befizetésekkel nem késett, azokat nem mulasztotta el.

Természetesen maga a rendezett múlt nagy általánosságban még nem mindig elegendő ahhoz, hogy valaki ki tudja váltani addigi hitelét vagy hiteleit egy sokkal kedvezőbbre. Ehhez ugyanis szükséges az is, hogy az igénylő a jövedelem mennyiségének és a munkavállalás módjának tekintetében megfeleljen az elvárásoknak. Az adósságrendező hitelek jelzálog nélkül ugyanis csak úgy működhetnek, ha az igénylőnek rendszeres havi juttatása van, és az elér egy olyan összeghatárt, ami elegendő az adósságrendezés költségeire. Amennyiben ugyanis a leendő adós ezt nem tudja felmutatni, akkor a bank jelzálog alapú fedezetet kér.

Mielőtt felvennénk az adósságrendező hitelt, a kinézet pénzintézet éppen ezért egy alapos bankszámla vizsgálatot tart, valamint a korábbi hitelt folyósító bank által kiadott igazolással ellenőrzi, hogy megbízhatóságunk rendben van-e, ezáltal jogosultak vagyunk az adósságrendezésre. A bankok általában az utolsó 3-6 hónapot veszik ehhez figyelembe, ha tehát voltak is korábban problémáink, de nem kerültünk BAR listára, ellenben az utóbbi negyedévben rendben törlesztettünk, akkor jó esélyekkel indulhatunk.

Több bank kínálatában is megtalálhatjuk

Habár a gazdasági válság óta igencsak óvatossá váltak a bankok, összességében azonban a hazai pénzintézetek az elmúlt néhány évben felismerték, hogy az adósságrendező hitelek jelzálog nélkül igencsak hiánypótlóvá és keresetté váltak a magyar ügyfelek körében. A lehetőségnek hála így egyre több bank kínál olyan hitelkiváltó lehetőséget, amivel magas törlesztő-részletű, már-már fizethetetlenné vált kölcsöneinket hosszabb futamidejű, alacsonyabb költségű hitelekkel váltsuk ki.

A bankok így főként azoknak az ügyfeleknek dolgozták ki adósságrendező hiteleiket, akik kölcsönük segítségével az aktuális gazdasági helyzethez és viszonyokhoz illeszkedő mértékű kamat társaságában szeretnék törleszteni akár évekkel korábban felvett hitelüket is. Az adósságrendező hitelek ráadásként igencsak széles spektrumot ölelnek fel a kölcsönösszegek tekintetében, hiszen félmillió forinttól akár 40 millió forintig is terjedhetnek néhány bank esetében – az OTP kivételével a legtöbb pénzintézet legfeljebb 3-5 millióig terjedő kölcsönt ad hitelkiváltáshoz –, méghozzá a jövedelemhez igazított futamidőre.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása