Nagy változás előtt áll a lakástakarék piac

hirdetes

A Fundamenta lakástakarék 2017 december 15-től módosította a termékpalettáját és teljesen megújult tarifákkal rukkolt elő. Hatalmas újítás, hogy már nem szükséges közeli hozzátartozót megjelölni ahhoz, hogy megduplázzuk a 20 000 forintos befizetésünket.

Viszont azzal érdemes lesz számolni, hogy ezekben az esetekben nem fog járni az állami kedvezmény, amely éves szinten 72 000 forintot jelenthet. A Fundamenta ezen felül komoly THM változtatást is végrehajtott, hiszen már 3,67 százalékos THM mellett is felvehető náluk a fix kamatozású jelzáloghitel konstrukció.

Ezzel a lépéssel a Fundamenta hatalmas piaci előnyre tett szert, amit valljuk be igen jól időzített, hiszen közeledik a tavaszi időszak, amikor mindenki az ingatlanok adásvétele illetve a megtakarítások felé fordul.

40 000 forint megtakarítás esetén akár 13 600 000 forint is ütheti a markunkat

Amennyiben valaki 40 000 forintot fizet be megtakarításként a Fundamentánál, úgy természetesen megduplázhatja a megtakarítását is. Ezzel a verzióval azoknak érdemes élniük, akik nem tudnak közeli hozzátartozót megjelölni egy-egy szerződéskötés esetén és nem tudnak élni a több szerződés megkötésével egy és ugyanazon ingatlanra.

Mint már írtuk az állami támogatástól ezek az ügyfelek biztosan el fognak esni, de mégis egy új lehetőség nyílik meg előttük a takarékoskodásra, amely így már nagyobb összeget fog biztosítani a lakáscél megvalósításához.

Futamidőtől függően egy 5 és 20 000 forint körüli megtakarításnál a futamidő végén összesen 800 ezer és 7 650 000 forint körüli összeg gyűlhet össze.

Akik az új megoldás mellett döntenek, azok 3 millió forint és 13 600 000 forint körüli összegre számíthatnak, amelynek végső összege sok mindentől függ. A megemelt havi megtakarítás mellé jár egy kis feketeleves is, hiszen a számlanyitás már 136 000 forintra fog rúgni, amely sokakat valószínűleg el fog tántorítani eredeti tervétől.

A számlavezetés ebben az esetben sem emelkedik, tehát marad az eredeti 150 Forintos összeg. Új szerződések megkötése esetén más negatívummal is érdemes számolni, hiszen a betét után járó kamatot a Fundamenta lecsökkentette 0,1 százalékra, azaz ez szinte egyenlő lesz a semmivel.

A többi lakástakarék sem tétlenkedik

Az Erste lakástakarékpénztárnál az állami támogatással bíró 4,22% EBKM mellett közel 15 200 000 forint állhat rendelkezésünkre a lakáscél megvalósításához. 120 hónap a megtakarítási időszak és a végén egy kedvezményes hitellehetőséggel 8 928 680 forintot is kaphatunk. A THM 7,32% lesz.

Az Ersténél a számlanyitás csak 20 000 forint, és ha körül nézünk a különféle oldalakon, akkor még egy wellness utalvány boldog tulajdonosai is lehetünk, köszönve annak, hogy nyitott szemmel járunk és jókor, jó helyen adjuk le a szerződéskötési kérelmünket.

Ha a Fundamentánál tesszük meg mindezt és két szerződést is kötünk, akkor 16 000 000 forintot kapunk a futamidő végén és a támogatás 5,04 százalék. A számlanyitásra kicsit jobban a zsebünkbe kell nyúlni, hiszen az 80 000 forint lesz.

Az Aegon Lakástakaréknál 15 200 000 forint jár nekünk a futamidő végén, amely 10 év alatt gyűlik össze és a számlanyitásra pedig 76 000 forintot érdemes már most félretenni. Maga a lakáskölcsön 8 928 248 forint lesz és a THM pedig 6,7 %.

Az OTP is a 10 évre esküszik és ezalatt összesen 15 000 000 forintot takaríthatunk meg, számlanyitásra pedig 75 000 forintot kell majd elköltenünk. A hitel 8 730 000 forint lesz, ami egy kicsit kevesebb, mint az Aegonnál és a THM pedig magasabb, mivel 7,4 % lesz. Mindegy, hogy kit választunk, a lényeg, hogy a lakástakarékpénztár a legjobb megtakarítási forma, ha lakásvásárlás a cél.

A Fundamenta lakáskölcsöne is felkavarja a piacot

A jelenleg piacon lévő jelzáloghitelek közül a Fundamenta ajánlata kiemelkedő, hiszen fix 3,67 százalékos THM mellett vehető igénybe. Sokan eddig nem éltek a lakáshitel felvétellel, amikor a szerződéseket megkötötték, de most már talán erre is érdemes lesz odafigyelni és élni is a lehetőséggel.

A különféle kalkulátor oldalakon bármikor megnézhetjük, hogy jelenleg milyen THM mellett lehet lakáshiteleket felvenni. A K&H 5,74% THM mellett, az Unicredit pedig 6,68% THM mellett kínálja a jelzáloghiteleket, ha hasonló összegben gondolkodunk, mint a Fundamentánál.

A kamatokat ugyanúgy 10 évre rögzítik, mint a Fundamenta esetében. Sokan talán most úgy érzik, hogy azonnal felvennék a kedvezményes hiteleket és élnének a lakástakarékpénztárak adta lehetőségekkel, de mindig alaposan gondoljunk át egy ilyen pénzügyi lépést.

A család minden esetben tervezze meg akár 10 évre előre is a pénzügyi helyzetét, hiszen bármikor bármilyen fordulat bekövetkezhet, amely azután képes még családokat is tönkre tenni.

Mikor fogjunk bele a megtakarításba és a hitelezésbe?

Egy hitel vagy egy megtakarítás fizetése sok esetben hatalmas terheket ró egy-egy családra. Sok előre megjósolhatatlan dolog is bekövetkezhet, amely azután képes mindent felborítani. Ez lehet egy most igen jól fizető állás elvesztése, lehet egy komoly betegség vagy egy műtét esetleg egy rokkantság.

Ha valaki rokkantnyugdíjat kap már nem biztos, hogy ki tudja fizetni havonta az aktuális törlesztőrészleteket és akkor hiába a csodás új lakás, ha még azt emellett fent is kell tartani. Mindig alaposan gondoljuk át a pénzügyi döntéseinket és szerződéskötéskor is figyeljünk oda minden apró részletre.

Ugyan a bankokkal szemben rengeteg szigorítás lépett már életbe, de azért nem árt az óvatosság, ha éppen szerződéskötés előtt állunk. ha nem értünk túlzottan a pénzügyi és pénzpiaci dolgokhoz, mechanizmusokhoz, akkor jobb, ha egy szakértő segítségét is kérjük, aki igény esetén még a bankhoz is eljön velünk a szerződéskötésre.

Mindig legyünk előrelátók és gondoljunk gyermekeinkre, a hónapról hónapra emelkedő költségekre, a beiskolázásra és a nyaralásokra is, amikor a tervezés szakaszában vagyunk.

Rövidebb kiutalási idő a Fundamentánál

A Fundamenta által megadott információk szerint a Fundamenta-Lakáskasssza az előtakarékossági termékek kiutalási és felmondási időszakát is lerövidítette 2 hónapra. Innentől kezdve az ügyfelek 1 hónappal előbb hozzájuthatnak a megtakarításaikhoz, amely már az állami támogatással megnövelve érkezik.

Akik a kedvező kamatozású kölcsönöket is igénybe veszik, azokra is vonatkozik a 2 hónap.

A Fundamenta prognózisa szerint a 2017-es évi új lakáshitel piaci kihelyezések elérhetik akár az 560 milliárd forintot is. 2016-ban ez az összeg 468 milliárd forint volt. Láthatjuk, hogy ez közel 20 százalékos emelkedést jelent.

A Fundamenta azt is közölte, hogy a 2017-es hitelállománya elérte a 300 milliárd forintot, azaz a teljes hazai-hitelállománynak csaknem a 10 százalékát ők helyezték ki.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása