Egy középkorú férfi, akiről első ránézésre az a benyomása az embernek, hogy minden tulajdonsággal rendelkezik, ami életrevalóvá varázsolja, ám unatkozni, azt nem tud, a feleségével való beszélgetés során egy délután az amerikai dollár árfolyam témáját találja a legszórakoztatóbbnak.
Mi ebben a furcsa? Kérdezhetik sokan, hiszen napirenden lenni az aktuális financiális kérdésekkel kapcsolatban, jártasságra tenni szert a gazdasági tényezők színes világában, elsajátítani néhány szakterminust, amellyel felvághatunk a barátok előtt, hát, nem is olyan elítélendő dolog, hisz sokan berzenkednek ezzel a gondolattal.
Mi az, ami mégis furmányossá teszi az egész történetet?
Az amerikai dollár árfolyam témája, azért mégsem egy csokor virág
amelyet a kedvest megörvendeztetésére viszünk haza, mosolyba forduló ábrázattal. André Kostolanytól (és nem csak tőle) tudhatjuk, hogy olyan hírességek, mint Voltaire példa gyanánt, aki órákig csevegett a szerelmesével pénzről, később azt az arcát is a „világ” elé tárta, amelyről kevésbé ismeretes, tudniillik spekulánsként, devizaüzérként is megvillogtatta tehetségét. De ugyanez elmondható Newtonról, Balzacról, sőt Ciceróról egyaránt.
Amerika és utazási skicc
Miért éppen az amerikai dollár árfolyam a férj-feleség párbeszéd témája?
A fent elkezdett történet úgy folytatódik, hogy az említett férfi, ki a sztori főszereplőjeként lép képbe, megunta már, hogy (mondván) itthon úgysem történik semmi rendkívüli, hogy ő már itt nem kap újszerű, frappáns pillanatokat, és mivel a hónap fő szenzációja a szomszédasszony macskájának elkóborlása volt, úgy döntött változtat: látogatást tesz Amerikába.
A felesége a hír hallatán felragyog, hiszen Amerika nem csak kontinensként tudja magáénak a szuper jelzőt, hanem életmód-, és mentalitásbelileg egyaránt.
A csuparemény hír hallatán a hölgy összes mimikája érdeklődést jelez. Hát ennyire kerül közel a távolinak gondolt pénzüggyel kapcsolatos téma, amikor az ember a saját életében tudja gyümölcsöztetni?
Utazás előtt, főként abban az esetben, ha a megcélzott országban a dollárt használják hivatalos pénznemként, avagy azt is elfogadják fizetőeszköz gyanánt, hasznos magatartásnak bizonyul az amerikai dollár árfolyam figyelemmel kísérése, amelynek mutatói igen lassú idő lefolyása alatt is változást tükrözhetnek.
Történetből a valóságba csöppenő ember
A férfi böngészni kezd. Megnyitja az amerikai dollár árfolyam témájával, egyáltalán az árfolyammal foglalkozó oldalakat, ahol fáradhatatlanul végigkíséri, böngészi a változásokat, miközben fontolgatja lehetőségeit, csóválja a fejét, avagy egyetértően bólogat. Mocorog és mormog kicsit magában, aztán felveszi a kabátját és egy félóra elteltével örömittas állapotban meséli feleségének, hogy igen jutányos áron sikerült dollárhoz jutnia egy pénzváltónál.
Élete párja megosztja vele az Amerikába utazással kapcsolatos régi gondolatait. Közli férjével, hogy egy alkalommal, amikor Herbert George Wells írásait olvasta, megakadt a szeme egy szövegpasszusnál és ez azóta sem hagyja nyugodni.
„Az amerikaiak mindig valahogy nyugodtan sietnek, és nagyon határozott és módszeres emberek…” Felébredt benne a vágy: meg kell ismernie ezeket a különlegesen élő embereket. Talán akad arra is alkalma, hogy oly sok év nyelvtanulását hús-vér amerikaiak között is kamatoztatni tudja.
Tán elérkezett az esély arra, hogy a csodálatos Yellowstone nemzeti parkot, a Sziklás-hegység ékességét ne csupán a képernyő természetfilmjei között szemlélje, hanem élő valójában.
A listáról kipipált amerikai dollár árfolyam mustra mellett még egy sor előkészületet el kell kezdenie, ám mindenképp megéri, hiszen az egykori: otthonról kimozdulni akarás álma szárnyakat kapott.