Idén 2014 február 28.-án Kormányrendelet lépett hatályba bizonyos szocpol változásokról, melyek kapcsán több héten keresztül több internetes hírközlő is alaposan félretájékoztatta a magyar lakosságot.
A téves tájékoztatások arról szóltak, hogy a kormány újra bevezeti az úgynevezett félszocpolt, melyről már több mint egy éve szivárognak ki állítólagos hírek a nemzetgazdasági minisztériumból. Egy február végén megjelent MTI híradást értelmeztek félre a cikkírók, mely arról adott hírt, hogy a 2001 és 2009 között félszocpolt igénylő és megkapó személyeknek az állami támogatás összegét akkor sem kell visszafizetniük, ha közben elváltak, abban az esetben, ha az elvált szülők egyike tulajdonjogot szerzett a támogatott ingatlanban és a gyermek, illetve gyermekek is vele maradnak és ő neveli tovább őket.
Szocpol változások – a bankok együttműködéséről
A február végén hatályba lépett Kormányrendeletben leginkább csak pontosítások, kiegészítések, és némi könnyítés szerepel, érdemeleges változás nem.
Az egyik rendelet szerint a bankoknak ezentúl kötelező együttműködniük azon állami támogatással kapcsolatos ügyletekben, amikor egy ügyfél több hitelintézettel van kapcsolatban, mivel mondjuk a szocpolt egy adott hitelintézettől igényelte, míg a lakásépítési kamattámogatást már egy másiktól.
Ez meglehetősen sűrűn előfordulhat, mivel nem mindegyik bank folyósítja a szocpol juttatásokat, így elég nagy a valószínűsége, hogy a lakásépítési támogatást kereső ügyfél nem ott fogja megtalálni a legkedvezőbb hitelkonstrukciót. A gyakorlatban ez a kötelező együttműködés úgy néz ki, hogy amennyiben két különböző banknál intézzük az ügyeinket, és a két ügy összefüggésben áll egymással, akkor a két hitelintézetnek el kell érnie, hogy az ügyfél két ügyének intézése ne akadályozza egymást, a várakozási idők lecsökkenjenek. A Kormányrendeletben kitérnek arra is, hogy az építési, felújítási, korszerűsítési és bővítési lakáshiteleknél, ahol számlabemutatási kötelezettsége van az ügyfélnek, az egyik pénzintézet által már jóváhagyott számlákat a másik banknak is kötelessége elfogadni.
Az alábbi ügyekben kötelesek együttműködni a bankok:
- az Otthonteremtési hitelekkel kapcsolatban
- a szocpol ügyekben
- a lakás-takarékpénztári megtakarításokkal és
- a Fiatalok és többgyermekesek kamattámogatott hiteleivel kapcsolatosan.
Egyéb szocpol változások
A szocpollal kapcsolatban a hasznos alapterület meghatározásánál történt változás, mostantól kezdve a megvásárolni, vagy felépíteni kívánt ingatlan alapterületébe nem számít bele (még ha fűthető, akkor sem) a:
- gépjárműtároló (garázs),
- loggia,
- erkély,
- terasz,
- tároló helység,
- tornác,
- pinceszint helyiség.
Ezelőtt a szocpol igénylők nem tudtak volna megvenni vagy építeni egy 190 négyzetméteres házat, ha abban volt egy 35 négyzetméteres fűthető garázs, mivel a garázst is beleszámították az alapterületbe. Most levonódik a 35 négyzetméteres garázs az ingatlan alapterületéből (190 – 35), és az így a 155 négyzetméteresként értelmezett ingatlanra már jár a szocpol.
Időben hátrébb tolták a használatba vételek elfogadásának időpontját, eddig csak 2010. 01. 01. előtt kiadott építési és használatba vételi engedélyekre fogadták el a lakáscélt, ezután a 2008. 07. 01. használatba vételi engedélyeket is elfogadják.
A megelőlegezett szocpolt is érintették a változások, azok a személyek, akik még nem rendelkeznek gyermekkel, de vállalják, hogy egy vagy két gyermek fog megszületni a jövőben, azoknak egy gyermek vállalása esetén 4 éven belül, két gyermek vállalása esetén pedig 8 éven belül kell megszületniük. Az örökbefogadásra vonatkozó rendelkezés annyiban változott, hogy a gyámhivataltól kapott alkalmassági határozatot, ha bemutatja az ügyfél a banknak, akkor a határidők két évvel meghosszabbodnak.
Amennyiben az ügyfelek megelőlegező szocpolt kérelmeztek, és a gyermekek megszületésére szabott határidőn belül elváltak, akkor azt minden esetben közölniük kellett az adott hitelintézettel. Ez márciustól annyiban változott, hogy csak akkor kel ezt közölni a bankkal, ha nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalást, vagy csak részben sikerül azt teljesíteni. A meg nem született gyermekre, gyermekekre kapott állami támogatást ekkor is vissza kell téríteni, viszont a házasság érvénytelenítésekor meglévő terhességből született gyermek bele fog számítani a gyermekvállalásba, tehát teljesítettnek fogják venni.
Az ügyfelek válása esetén a szocpolt akkor nem kell visszatéríteni, ha a házasság felbontása után az elváltak egyik fele tulajdonjogot szerez a támogatott ingatlanban, és a gyermek is nála kerül elhelyezésre, ettől függetlenül a másik félnek sem kell visszafizetnie az egyébként rá esőnek tekinthető szocpol összegét. Természetesen ennek tényét is kötelezően be kell jelenteni a szocpolt folyósító banknál, amely a szerződést módosítani fogja.
Félreértelmezhető a februári szocpol változás
A szocpol változásokkal kapcsolatban elmondható, hogy nem volt véletlen a februári MTI hír félreértelmezése, hiszen a kormány már több, mint egy éve hitegeti a piacot és a érintetteket arról, hogy mielőbb be szeretné vezetni a félszocpolt. Az erre való utalásokat még Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterként kezdte el, amikor is azt nyilatkozat, hogy a kormány előterjesztéseiben is szerepel a szocpol nagyarányú kiterjesztése, a támogatások összegének növelése, és a mindenki által nagyon várt használt lakások megvételére is alkalmazható félszocpol bevezetése.
Említést tett még arról is, hogy az igénylések feltételeit is jelentősen megkönnyítenék, és a támogatások összegét akár kétszeresére növelnék meg. Sajnálatos módon azóta már csak a szocpol bővítésének szükségességét hangoztatják, és a Magyar Nemzeti bankra mutogatnak, hogy tőlük függ, lesz e pénz erre a célra.
A márciusi változásokból látható, hogy érdemi változás nem történt, a kisebb könnyítéseken és pontosítgatásokon kívül, melyek valószínűleg nem nagyon érintik érzékenyen a költségvetést.
Pedig a félszocpol bevezetése nélkül jelen gazdasági helyzetben lényegében semmi esélye nincs a lakáspiac fellendülésének, vagy a hitelezés beindulásának.