Szocpol, Félszocpol használt lakásra is – mi jöhet még?

Hazánkban az általánosan elfogadott ideál, hogy a kisebb-nagyobb családok saját otthonukban élnek, legyen az egy vályogból épült vidéki ház, téglából épült családi ház, panel lakás, vagy új építésű társasházi lakás. Mindannyian vágyunk erre, és nem csak azért, mert azt hallottuk a szüleinktől, nagyszüleinktől, hogy akkor jó az életünk, ha saját házunkban, lakásunkban éljük azt le. Azonban ennek elérése sok esetben túl nagy anyagi terhet ró a magyar családokra.

Ezért a mindenkori kormányok lakásépítéssel, lakásvásárlással kapcsolatos tervei mindig lázba hozták a közvéleményt. Az éppen regnáló kormány által 2012 januárjában újraindított szocpol támogatás a családok egy jelentős része számára azonban nem jelentett igazi megoldást, mivel feltételrendszere meglehetősen rosszul illeszkedik a magyar családok pénzügyi lehetőségeihez.

Az Otthonteremtési Stratégia részeként bevezetett szocpol célul tűzte ki, hogy támogassa a családok minél korszerűbb, energia hatékony lakáshoz jutását. Új lakás vásárlására, és építésére ad támogatást. A megvásárolni kívánt lakások négyzetméter árát normál energiafogyasztás esetén 300 ezer forintban maximalizálták, jó energia besorolás esetén pedig 350 ezer forintban.

A szocpolhoz jutás feltételei között szerepel az is, hogy a család egyik tagja aktív kereső legyen, és ne legyen köztartozása egyik félnek sem. Ezek mellett a feltételek mellett a családok jelentős része nem tudott élni ezzel a lehetőséggel.

Szocpol és félszocpol történések 2011 – 2014. október 31-ig

 

Az államilag támogatott lakáshitelek mézesmadzagját már 2011-ben elhúzta a kormányzati kommunikáció az emberek orra előtt. A megvalósulásra azonban még 2012 augusztusáig várni kellett azoknak, akik ezen a módon kívánták megvásárolni családi fészküket.

A kormány ebben a ciklusban mintegy 124 milliárd forintot szánt lakástámogatásra 2012-ben, ennek nagy része, 80 milliárd forint kamattámogatásra ment.

Félszocpolról a kormány elgondolásai

2013 első negyedévében felröppentek a hírek a sokak által várt félszocpol bevezetéséről. A Portfolio.hu birtokába került dokumentumok azt támasztották alá, hogy a kormány támogatási rendszere elérhetővé válik a használt lakást megvásárolni kívánó családok számára is.

Ekkoriban hallani lehetett arról is, hogy duplájára emelik az igényelhető összeget, amihez már egy gyermeket nevelő családok is hozzájuthatnak, és az igénylők felső korhatárát is kiterjesztik majd. Ezek az ígéretek a korlátozott anyagi forrásokkal rendelkező családokban új reményt ébresztettek lakáscéljaik megvalósulására.

Az idő múlásával, és a választások közeledtével egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az előterjesztés megvalósulása még várat magára, legalábbis a választások időpontjáig. A nagyon erős várakozás miatt tudva levő volt, hogy a politikai harcok erős fegyvere lehet a kormány kezében, ha élesedik a helyzet.

Így újra és újra felröppentek hírek a félszocpol bevezetéséről, és annak kereteiről, ám a lakáspiac ettől nem kapott szárnyakat. Viszont az alacsony alapkamatnak köszönhetően a bankok is alacsonyabb kamatokkal kínálták lakáshiteleiket, ez azt jelentette, hogy forintalapú lakáshitelt 10% alatti kamatra, támogatott lakáshitelt pedig 6-7%-os kamatra lehetett igényelni a lakásvásárlóknak.

57%-ban szeretnének használt lakást vásárolni

2014 februárjában a Lakásfókusz elemzési központ készített egy felmérést, amelyben 1000 válaszadó adatait dolgozták fel, és abból kiderült, hogy a megkérdezettek jelentősen nagyobb hányada fordítaná vissza nem térítendő lakástámogatását használt lakás vásárlására. Ami egyáltalán nem meglepő, hiszen az ingatlanpiac kínálatának több, mint 90%-át használt lakások teszik ki, az új építésű lakások pedig elenyésző mennyiséget jelentenek.

Egy olyan döntés tehát, amely a félszocpol bevezetéséről szól, nemcsak a használt lakást vásárlóknak jelent nagy segítséget, hanem a lakáspiac élénkülését is pozitívan befolyásolja.

lakásfókusz szocpol felmérése

 

Félszocpol 2015 nyarától már lesz használt lakásra

Az önkormányzati választások után meg is született ez a döntés, a bevezetésre azonban várnunk kell, hiszen a kormány 2015 júliusára tervezi a támogatás elindítását. Balog Zoltán miniszter szavaiból az derül ki, hogy 700 ezer és 1,17 millió forintig kaphatunk hitelt használt lakás vásárlására, amennyiben gyerekes családként megfelelünk az egyenlőre még pontosan nem ismert feltételeknek.

Csak remélhető, hogy a félszocpol feltételeit úgy dolgozza ki a kormány, hogy könnyebben hozzáférhető lesz az igénylők számára mint a 2012-ben bevezetett szocpol támogatás, amelynek kihasználtsága enyhén szólva kívánnivalót hagy maga után.

új szocpol 2015 nyarától

Családtámogatási akcióprogramot indít a kormány

A legújabb hír melyet 2014.10.31. jelentettek be, hogy családi adókedvezményt ki fogják bővíteni. Részleteket a videó megnézésével megtudható.

Rate this post

Vélemény - hozzászólás hozzáadása