Új lakás vásárlására vagy építésére a legtöbb család, illetve magánszemély általában mindig lakáshitel felvételén gondolkozik, holott egy személyi kölcsön családira, sőt már meglévő ingatlan felújítására is igénybe vehető.
Mivel a bankok elsődlegesen a lakáskölcsönt reklámozzák abban az esetben, ha az emberek otthont szeretnének maguknak teremteni, ezért gyakran senkiben sem merül fel, hogy esetleg lehet más alternatíva, így például a személyi kölcsön, ami bizonyos esetekben sokkal jobb, de még inkább biztonságosabb, mintha lakáskölcsönt vennénk fel.
Személyi kölcsön családira: megéri vagy nem?
Ha az alcímben feltett kérdésre röviden szeretnénk válaszolni, akkor egy határozott igennel lehetne rövidre zárni mindezt, hiszen a személyi kölcsön családira több tekintetben is kedvezőbb, mintha hagyományos lakáshitelt igényelnénk magunknak. Hogy miért? Leginkább azért, mert míg a lakáshitelek esetében a legtöbb bank mindig kér fedezetet és önerőt is, addig a személyi kölcsön esetében nagyon sokszor még kezes sem kell, hiszen a kölcsön visszafizetésének a biztosítéka az, hogy van bejelentett, biztos munkahelyünk, ezen felül pedig megfelelő mennyiségű fizetésünk is.
Természetesen azért érdemes alaposan megfontolni mindezt, hiszen kompromisszumokat kell kötnünk abban az esetben, ha a személyi kölcsön családira, vagy bármilyen más lakóépületre kerül felvételre. Nem véletlenül kérnek ugyanis a lakáskölcsönökhöz általában ingatlanfedezetet, valamint plusz kezest és önerőt is, hiszen az ilyen hitelek általában a legnagyobb összegűek, amelyeket magánszemély normális körülmények között felvehet, ezáltal összegük a néhány millió forinttól akár a több tízmillióig is terjedhet.
Amennyiben nincsenek nagy igényeink, és nem terveznénk 10 milliónál többet lakásvásárlásra vagy építésre fordítani, ezen felül pedig van legalább 3-4 millió forint önerőnk, akkor mindenképpen inkább a személyi kölcsönt válasszuk. Nagyon sok hazai bank ugyanis ezt a kölcsöntípust egészen magas összegekre emelte, így amennyiben megfelelő rendszeres fizetéssel rendelkezünk, avagy legalább 2-300 ezer forintos jövedelmünk van havonta, a megfelelő helyen akár 6-7 millió forintos személyi kölcsönt is kaphatunk úgy, hogy senki és semmi más nem sodrunk veszélybe.
Személyi kölcsön családira: beszéljünk az előnyökről is
A személyi kölcsön családira és egyéb lakóingatlanra azért kézenfekvő megoldás, mert – amint az imént is elhangzott –, az esetek többségében nem kell bevonni a hitelügyletbe senkit és semmit, vagyis nem sodrunk veszélybe másokat, esetleg mások ingatlanját. A lakáskölcsönhöz ugyanis hitellel kell terhelni egy másik, már meglévő ingatlant – például a szülői házat –, és amennyiben egy nem várt probléma merül fel – hirtelen betegség, haláleset vagy munkahely elvesztése – akkor ez a másik ingatlan a bank tulajdonába kerülhet, és ha laknak is benne, lakói könnyen az utcán végezhetik.
A személyi kölcsön esetében erre általában nincs szükség, sőt mi több, megfelelő mértékű fizetés esetén még adóstárs bevonására sem lesz szükség, így amennyiben egy házaspár két tagja egyaránt jól keres, akkor megtehetik, hogy két személyi kölcsönt vesznek fel, aminek a végösszege akár 12-14 millió forint is lehet.
Ebből pedig már könnyedén felépíthető vagy megvásárolható egy kis kisebb családi ház úgy, hogy nem kellett önerőt letennünk az asztalra, nem kellett egy másik ingatlant bevonnunk a hitelügyletbe, így nem kell attól félnünk, hogy már meglévő értékeinket esetleg elveszítjük.