Az esetek döntő többségében amennyiben megfelelünk a bankok által támasztott feltételeknek, akkor a személyi kölcsön adóstárs nélkül is igényelhető, nem kell más személyeket, vagy esetleges fedezetet bevonnunk annak érdekében, hogy hozzájuthassunk a pénzünkhöz. Mivel a bankok ma már versenyeznek ügyfeleikért, ezért az ő érdekük is, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsák az emberek számára.
Ennek megfelelően például már találhatunk olyan fedezet nélküli személyi kölcsönöket is, amelyeket nettó 60-65 ezer forintos rendszeres, havi jövedelem mellett is igényelni lehet, de jelzálog alapú kölcsönök is hozzáférhetők minimálbéres keresettel.
Összességében tehát kijelenthető, hogy csak azoknak lehet szükségük adóstársa egy hitelügylet tekintetében, akik éppen nagy gondban vannak, esetleg sokkal több pénzre van szükségük, mint amennyit lehetőségeik normális esetben megengednének.
OTP személyi kölcsön adóstárs nélkül
Az OTP bank esetében például csak bizonyos esetekben kéri a pénzintézet adóstárs bevonását. Ezt minden esetbe a hitelbírálat eredménye szabja meg, és nagy általánosságban elmondható, hogy vagy a túl alacsony fizetés miatt lehet szükség erre, esetleg éppen az életkori hiányosságok miatt.
Az OTP személyi kölcsönnek ugyanis bár nincsenek felső korhatára, ellenben amennyiben a kért kölcsön futamideje alatt az igénylő betölti, vagy már be is töltötte hetvenedik életévét, abban az esetben a bank mindig egy másik adóstárs bevonását írhatja elő.
K&H személyi kölcsön adóstárs nélkül
A K&H bank esetében is csak abban az esetben van szükség adóstársa, ha nem felelünk meg az alapvető követelményeknek, így a személyi kölcsön adóstárs nélkül is kivitelezhető a legtöbb esetben. Kivételt képeznek az olyan esetek, mint a kor, vagyis amennyiben a kölcsön lejáratakor az igénylő életkora meghaladja a 65 évet, akkor a bank a magas kockázat miatt adóstárs bevonását írhatja elő.
Az összeghatárok tekintetében a K&H a kiemelt személyi kölcsönéhez 250 ezer forintos havi nettó jövedelmet, alacsonyabb összegeknél azonban 80-250 ezer forint közötti rendszeres juttatást ír elő – nyugdíj vagy munkabér formájában. Ha ennek nem felelünk meg, adóstárs bevonása válhat szükségessé.
Erste személyi kölcsön adóstárs nélkül
Az Erste bank kínálatában is elérhető személyi kölcsön adóstárs nélkül, ám a pénzintézet bizonyos esetekben kivételt tesz. Ilyen például, hogy az igényléskor még nem múltunk el 65 évesek, és a kölcsön lejáratakor nem töltöttük be a 70. életévünket sem.
Fontos kitétel még a rendszeres jövedelem, ami hagyományos személyi kölcsön esetében 80 ezer forint, a személyi kölcsön extra változata esetében azonban már 250 ezer forintnak megfelelő összeg. Ha ezek közül valamelyik nem, vagy csak részben teljesül, az Erste bank adóstársat követelhet a hitelszerződés érvényesítéséhez.
FHB személyi kölcsön adóstárs nélkül
Az FHB személyi kölcsön adóstárs nélkül szintén igényelhető, azonban a bank szintén feltételeket szab ehhez, amelyek a legtöbb hazai pénzintézethez hasonlóan az életkort, valamint a keresetet veszik alapul, illetve támasztják kritériumnak. Példának okáért amennyiben a leendő adós életkora a hitel lejáratakor meghaladja a 65 évet, akkor a bank adóstárs bevonását követeli, akivel szemben feltétel, hogy 21 évnél idősebb legyen, de a hitel lejáratakor legfeljebb 64 esztendős lehet.
A kereset kapcsán 110 ezer forintos havi rendszeres jövedelmet ír elő a bank, amennyiben azonban ez nem kivitelezhető, adóstárs szükségeltetik. Ilyen esetben már 150 ezer forintnak kell lennie az együttes nettó jövedelemnek!