Padlóra kerültek a kamatok, így a hitelpiac ismét fellendülhet, hiszen évek óta nem érte meg annyira hitelt felvenni, mint most!
Az utóbbi két év során egy mesterséges gazdasági behatásnak köszönhetően folyamatosan csökkentek a kamatok, aminek köszönhetően egyre többen gondolkoznak el azon – nem véletlenül –, hogy hitelt vegyenek fel maguknak. A népszerűségi lista első helyét mindig a gyorskölcsönök foglalják el, de nagy dilemma, hogy mi alapján érdemes választani a számtalan konstrukciók közül?
Először is azzal érdemes tisztában lenni, hogy a teljes hiteldíj mutató, avagy a THM a jegybanki alapkamat csökkentésének tudható be, ennek köszönhető tehát, hogy egyre kedvezőbb ajánlatok közül válogathatunk magunknak, ha gyors segítségre, vagy nagyobb pénzösszegre van szükségünk.
Mi a célunk akár egy személyi kölcsön esetében?
A személyi hitelek igénylésekor elsődlegesen mindig az a legfontosabb, hogy meghatározzuk a felvett pénz célját, avagy azt, hogy mire szeretnénk elkölteni. Számtalan bank kínálatában ugyanis vannak úgynevezett specializált kölcsönök, amelyeknek köszönhetően bizonyos célokra még kedvezőbb feltételekkel vehetünk fel hitelt.
A legismertebbek és legelterjedtebbek ezen a téren például a lakásfelújításra fordítható személyi hitelek. Amennyiben tehát erre szeretnénk pénzt fordítani, érdemes előbb a specializált ajánlatok között körbenézni. A pénzintézetek szerint az ügyfelek jelentős része még mindig családi nyaralások és esküvők miatt folyamodik banki kölcsönhöz, ezen felül pedig rengetegen régebbi hiteleiket szeretnék kiváltani egy újabb, lényegesen kedvezőbb konstrukcióval, hiszen így nem csak a törlesztő-részlet, hanem a visszafizetendő pénz mennyisége is csökkenhet.
A bankok tekintetében külön kategóriába sorolandók azok a hitelek is, amelyek egészségügyi beavatkozásokra – például plasztikai műtétekre – fordítandó összegeket biztosítanak. Ezek mára olyannyira elterjedtek és általánossá váltak, hogy szintén gyakran találkozhatunk specifikus konstrukciókkal, így bár szabad felhasználású kölcsönből is finanszírozhatunk ilyesmit, de ma már vannak direkt sebészeti beavatkozásra fordítható kölcsönök is.
Amennyiben nem is ilyen speciális célra költenénk el az igényelt pénzt, akkor a fő szempont mindig az legyen, hogy megnézzük, lényegében milyen kedvezményeket is kapunk, ha nem csak a hitelfelvételt, hanem a számlavezetést is egy helyen végezzük. Ilyen esetekben ugyanis általában a legtöbb bank jelentősebb kedvezményeket tud még biztosítani, sőt mi több, általánosságban nem csak a kölcsön kamata lesz ezáltal olcsóbb, hanem a számlavezetés is.
További szempont ezen felül, hogy mekkora jövedelmet vagyunk képesek igazolni a hitelt nyújtó bank részére, hiszen vannak olyan kritériumok, amelyek szerint a hitel összege nem haladhatja meg a havi fizetésünk többszörösét. Mivel a bank minősíthető az adósokat, ez is gyakori szempont lehet, hiszen magasabb minősítés esetén akár jóval alacsonyabb kamatokkal is hozzájuthatunk hitelünkhöz.