A kényelmes, komfortos és főleg energiatakarékos ingatlan használat érdekében rendkívül fontos odafigyelni a korszerűsítésre. Ezt a célt szolgálja az Otthon melege pályázat 2016, melynek keretein belül vissza nem térítendő támogatás igénylésére nyílik lehetőség. Maga a program már 2014-ben elindult, és a kormány igyekszik olyan területeken támogatást nyújtani a családoknak, melyeknek köszönhetően hosszú távon is energia megtakarítás érhető el.
A program eddig közel 17 milliárd forint összegben nyújtott támogatást, aminek hála mára 85 ezernél több háztartásban javult az energiahatékonyság. Az Otthon melege pályázat 2016-ban most a családi házak energetikai korszerűsítését és felújítását tűzte ki célként, és a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig ehhez nyújt segítséget a feltételeknek megfelelő igénylők számára.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a háztartások havi kiadásainak jelentős részét teszi ki a rezsiköltség, melynek szerves részét képezi a fűtés. A korszerűtlen, elavult fűtési rendszerek, a nem megfelelő hőszigetelés és a kifogásolható állapotban levő nyílászárók jelentősen képesek megdobni a kiadásokat, s havi szinten akár tízezrekkel is több terheli a családi kasszát.
Nem véletlen, hogy évek óta hangsúlyozzák a szakemberek az energetikai korszerűsítés fontosságát, hiszen ennek köszönhetően hatékonyabb és könnyebben finanszírozható lesz az ősztől tavaszig tartó fűtési időszak. Az Otthon melege pályázat 2016 a program 6. alprogramjaként szolgálja idén, július 1-től indulva a házak energetikai felújítását és korszerűsítését.
Milyen ingatlanra vehető igénybe a támogatás?
A program meghirdetésekor rendelkeztek arról, hogy az ötmilliárd forintos keretösszeg elosztása régiónként történik majd. A pályázatok a megcélzott korszerűsítési munkálat mellett az elérhető CO2 megtakarítás függvényében kerülnek elbírálásra.
A támogatást olyan ingatlanokra lehet igényelni, amelyek 1996 előtt épültek és 1995. december 31-ig kiadott építési engedéllyel rendelkeznek. Nem mindegy a fűtött alapterület sem, ennek legfeljebb 135 négyzetméternek kell lennie. Fontos tudnivaló, hogy egy épületre vonatkozóan csak egy pályázat fogadható el, és a támogatás igénylésének előfeltétele a magyarországi lakóhely.
Otthon melege pályázat 2016: nem mindegy a fejlesztés összetettsége!
Az Otthon melege pályázat 2016-ban az elszámolható korszerűsítési, felújítási munkálatok 40-55 %-ára igényelhető, méghozzá annak függvényében, hogy a fejlesztések milyen területet érintenek. A cél nem más, mint az épületek komplex felújításának, korszerűsítésének ösztönzése, ezért ha valamilyen megújuló energiát hasznosító rendszer is kiépítésre kerül a hőszigetelés és energiahatékonysági fejlesztések mellett, akkor akár a teljes, 2,5 millió forintos összeg ötvenöt százalékát is megkaphatjuk vissza nem térítendő támogatás formájában.
Hogyan igényelhető a támogatás?
A támogatási kérelmeket elektronikus úton lehet benyújtani, amihez ügyfélkapus regisztráció szükséges. Érdemes a www.kormany.hu weboldalon elérhető pályázati útmutatót is áttekinteni, ebben minden érdeklődő megtalálhatja esetlegesen felmerülő kérdéseire a választ.
Miért fontos az energetikai felújítás, korszerűsítés?
Az Otthon melege pályázat 2016 kínálta megoldásokat többek között az hívta életre, hogy a háztartásoknak gyakran nem áll rendelkezésükre megfelelő összeg ahhoz, hogy olyan komplex beruházásokat hajtsanak végre, melyek a hosszú távú energia megtakarítást célozzák. A nyílászárók cseréje, a homlokzati hőszigetelés már alapvetően jelentős anyagi ráfordítást követelnek meg, s a fűtési rendszer korszerűsítése csak további százezrekbe kerül. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek azok a tipikus területek, melyek a legtöbb, húsz évnél régebben épült ingatlanban odafigyelést igényelnek.
Ugyanakkor korántsem elhanyagolható az, hogy milyen minőségű alapanyagok kerülnek beépítésre. Sokan ott rontják el, hogy nem a megfelelő minőséget választják az árak miatt, és így az ingatlan hőtechnikai jellemzői nem javulnak a kívánt mértékben. További probléma a nyílászárók szakszerűtlen beépítése és a homlokzati szigeteléshez használt nem megfelelő anyagtársítások.
Az Otthon melege pályázat 2016 által nyújtott támogatás egyik sajátossága, hogy kizárólag megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokra költhető, melyek kifizetését igazolni kell a támogatás folyósításához. A finanszírozás tehát utólagos. Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy a támogatható munkadíj nem lehet több az anyagköltség hatvan százalékánál, melynek célja a visszaélések elkerülése.
Mire fordítható a támogatás?
A belső mikroklíma alakítása érdekében nélkülözhetetlen a nyílászárók állapotára való odafigyelés. A nem megfelelően záró ablakok miatt huzat-jelenség tapasztalható az ingatlanban és a penészfoltok is jó eséllyel megjelennek. Mindezek ellen azonban a legtöbbször nem elegendő csak az ablakcsere, hanem a homlokzati szigetelésre is érdemes odafigyelni.
A teljes hőszigetelő rendszer kiépítése nem csak biztosítja az energia megtakarítást a téli és a nyári hónapokban egyaránt, hanem az ingatlan értéke is növelhető ilyen módon. A régi radiátorok, kazánok cseréjén nem csak a kisebb fűtési költségek miatt érdemes elgondolkodni, hanem a biztonság érdekében is. Tény az is, hogy az elkoszolódott, néhol hibásan funkcionáló berendezések a fűtés hatékonyságára is rányomják bélyegüket, tehát a rendszer korszerűsítése előbb vagy utóbb biztosan aktuálissá válik.
Megújuló energiaforrásoké a jövő!
Az Otthon melege pályázat 2016 egyik fontos célkitűzése, hogy minél több ingatlanban kerüljenek felhasználásara a megújuló energiaforrások. A napelemes és napkollektoros rendszerek hosszú távon mindenképpen kifizetődőnek bizonyulnak, de a biomassza kazánrendszerek kialakítása is kizárólag előnyökkel jár az ingatlan tulajdonosának illetve használójának.
A többféle pályázati konstrukciónak köszönhetően gyors és megfelelő mértékű támogatáshoz juthat a lakosság. A kidolgozott programnak hála csökkenhet a hazai szén-dioxid kibocsátás, s így az energia hatékonyság mellett a környezetvédelmi célok is előtérbe kerülhetnek.