A nyugdíjemelés 2017 kérdés már Szlovákiában is fő kérdésként szerepel. A szlovákiai Család-, Szociális- és Munkaügyi Minisztérium januártól a 2004 előtt nyugállományba vonultaknál nyugdíjemelést fog végrehajtani.
A nyugdíjelemelés 2017-ben is terítéken van Szlovákiában
2004. január elsejétől egy teljesen új nyugdíjtörvény lépett életbe a szlovákoknál, de most elérkezett az idő, hogy ezt módosítsák. Erre nagy szükség van, hiszen a 2004 előtt nyugdíjba vonultak és azok, akik ezután az időszak után vonultak nyugdíjba hatalmas nyugdíjösszeg különbséget realizálhatnak. A 2004 évi törvény azoknak kedvezett, akiknek alacsony volt a jövedelmük, hiszen a többet keresők és azok, akik az országos átlagbért elérően kerestek is ugyanennyit kaptak. Ivan Svejna államtitkár nyilatkozata szerint (link) ideje volt, hogy ezen változtassanak.
A miniszter szerint a nyugdíjemelés 2017 kérdése akár tavasszal a parlament elé kerülhet
A tavaszi parlamenti ülések után akár már a nyári időszakban azt el is fogadhatják és így 2018 évtől bevezetésre is kerülhet. A fő változtatások a következők lehetnek. Szlovákiában körülbelül 100 000 embert érint a kérdés és a 2018-as törvények szerint ezek a nyugdíjasok emelt nyugdíjat kapnának. A nyugdíjemelés 2017 közel 13 000 embert érint, akik még 1988 október előtt lettek nyugdíjasok.
Ezeknek a nyugdíjasoknak a tervek szerint akár 25,5 euróval is emelkedhet havi szinten a jövőbeni nyugdíjuk. Az egységes emelésre azért van szükség, mert a szlovákiai Szociális Biztosító nem rendelkezik azokkal az adatokkal, amelyek tükrében inviduális számítást végezhetnének. Ennél a 13 000 főnél a minisztérium egy 2333 koronás átlagbért vesz majd alapul. Ezt alapul véve döntötték el az összeget, azaz a 25,5 eurót személyenként.
A nyugdíjemelés 2017 kérdése az 1988 októberétől 2004 januárjáig nyugdíjba vonultakra is kihat
Ezeknél a nyugdíjasoknál a minisztérium már el tudja végezni az inviduális számolást. Körülbelül 88 000 főről van szó, akiknek szintén növekedni fog a nyugdíja, hogy mennyivel az majd eldől, de lesz olyan, akinek csak 1 euró lesz a nyugdíjemelése.
Kik örülhetnek a nyugdíj emelésnek?
Akadnak majd olyan nyugdíjasok, akik örülhetnek, hiszen akár 30-150 euróval is emelkedhet majd az összeg, amit minden hónapban kézhez kapnak. Minden a keresettől függ majd, tehát most már azok is jól járnak majd, akik anno jobban kerestek, magasabb nyugdíjhozzájárulást fizettek, de messzemenően nem kaptak normálisnak mondható nyugdíjat. A miniszter szerint a régi rendszer önmagában nem mondható rossznak, de teljesen igazságtalan volt ezért a nyugdíjemelés 2017 nagyon fontos kérdéseket vet fel. Sokan jól jártak, de sokan szomorúan hajtottak fejet a törvény előtt és csalódottan kezdték meg nyugdíjas éveiket. Számukra nem volt választás, hiszen a nyugdíjtörvények szerint teljesen szabályosan számították ki számukra a csekély nyugdíjösszeget.
A nyugdíjemelés 2017 évben elkezdett változtatások, valószínűleg csak 2018 októberében hozhatnak változást a kiutalt nyugdíjak összegénél. Mivel a tervek szerint a törvény 2018 január elsején lép hatályba, így attól az időponttól kezdve tudják az archív adatok alapján kiszámolni az új nyugdíjakat, ehhez pedig idő kell. A miniszter ígérete szerint októberig visszamenőlegesen mindenki megkapja az őt illető emelt nyugdíj határozatát.
Az emelt nyugdíjra mindenki január elsejétől lesz jogosult, így egy összegben meg fogják kapni visszamenőleg a nyugdíjkifizetéseket. A nyugdíjemelés 2017 évi változtatások 2018-ban a szlovák államnak körülbelül 50 millió eurójába fog kerülni.
Egyéb változások
A nyugdíjemelés 2017 kérdésével egy időben a szlovák kormány több változást is be szeretne vezetni. Az anyasági támogatást és a minimálbért is jelentősen emelni szeretnék a nyugdíjak újraszámítása mellett. A tervek között szerepel a gondozási támogatás emelése is, amely szintén 2018-tól hozhatna változást. Robert Fico miniszterelnök többek között ezeket is bejelentette egy sajtótájékoztatón.
Aktív párbeszédet ígér a munkavállalók és a munkáltatók között, valamint a minimálbért 2020-ra már 500 euró fölé várja. Módosítani kívánják a foglalkoztatási szolgáltatások és az anyagi nélkülözéssel kapcsolatos törvényeket.
Fico kijelentette, hogy „világos választóvonalat kell húznunk azok között, akik nem akarnak dolgozni, és azok között, akik szeretnének”. Az anyasági támogatást 70%-ról 75%-ra kívánják emelni, így elérhetik azt, hogy az anyák a nettó jövedelmük körülbelül 98%-át kapják majd kézhez. Fico szerint a nyugdíjkérdésben nagyon fontos, hogy megtalálják a költségvetésben az ehhez szükséges financiális forrásokat.
Csak a megfelelő financiális háttér az, amely lehetővé teszi a nyugdíjak emelését. A szociális területtel a szlovák kormány utolsóként foglalkozik majd, itt az ápolási díj növelését tűzték ki célul, amelyet a nettó minimálbér összegéig kívánnak megemelni.