A koronavírus járvány márciusi megjelenése után – április 15-i kezdéssel – a Magyar Nemzeti Bank rendeletben határozta meg, hogy ötezer forintól maximum 15 ezer forintig, kártyás vásárláskor nem kérhetnek PIN azonosítást a bankok, illetve adott szolgáltató vagy bolt. A legtöbb pénzintézet ennek a szabálynak igyekezett eleget tenni, leszámítva a főleg a tehetősebb réteget és nagyobb cégeket kiszolgáló CIB bankot.
Fizetés PIN-kódmentesen – problémás bankok?
A laikus ember a rendeletet úgy értelmezi, hogy ha mondjuk egy bevásárlóközpont pár üzletben költ öt és tizenötezer forint között, akkor a „jóváhagyás” jelenik meg a POS terminálon, illetve rögtön jön az SMS a kártyaterhelésről. A gyakorlatban ez nem mindig így történik. Volt olyan vásárló, aki Unicredit Bank ügyfeleként 5500 forintot költött a DM-ben és mégis kértek tőle PIN kódot, de volt olyan is, aki 760 forintnyi képelőhívás után ütötte be a kódot. Igaz utóbbi nem tartozik bele a fentebb tárgyalt kategóriába.
Adott bank pedig meg akart bizonyosodni afelől, hogy valóban a tulajdonos használja a kártyát. Sajnos a kártyás visszaélések így még jobban teret nyerhetnek, hiszen ha ellopják a bankkártyánkat és a megadott összeg között fizetnek vele, akkor tőlünk loptak el 15 ezer forintot a kedves tolvajok, az is igaz, hogy nagyobb összeghez már kell a PIN kód, így talán nem próbálkoznak. Ne feledjük azonban, hogy a kisördög sosem alszik!
A CIB esetében pedig a Magyar Nemzeti Bank 10 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a pénzintézetet és arra, hogy legalább szeptember végéig, vagy később, 2020. év végéig ne kérjen PIN kódot az ügyfelektől. Miért ilyen nagy a bírság? A kérdés jogos, április közepe és június végi adatokat vizsgáltak és igen sok volt a panaszos: 200 ezer elégedetlen kártyatulajdonos már nem kis létszám.
Miért hibázott a CIB bank?
Mondhatjuk azt, hogy tévedni emberi dolog. Ebben az esetben sajnos jogos a Magyar Nemzeti Bank felháborodása. Az ügyfeleket félretájékoztatta a pénzintézet. A CIB saját weboldalán külön kitért arra, hogy a 2018 és 2021 szeptember között érvényes kártyás (Mastercard) tulajdonosok automatikusan megkapják a vásárlás utáni PIN-kódmentességet. Sőt még azt is jelezték, hogy a 2021 októberig érvényes VISA ügyfelek előre informálják a bankot, ha élni kívánnak ezzel a lehetőséggel.
Továbbá leírták a PIN-kód nélküli használat technikai hátterét is. Ettől függetlenül a hitelintézet a rá eső feladatát nem teljesítette 100%-osan.
A jelenlegi járványhelyzetben nem jött jól a bírság, hiszen a bankokat is jelentősen érintette a válság. Arról már nem is beszélve, hogy ez az „incidens” nem jó reklám sem a CIB-nek, sem pedig az ügyfeleinek.
A Magyar Nemzeti Bank a bírság megfizetése mellett vizsgálatot is rendelt el, hogy ki hibázott, vagy kit terhel a felelősség. Egy biztos, az ügyfelek a PIN-kódmentes vásárolgatást tovább „élvezhetik” majd.
Előnyök a többi hitelintézettel szemben
A fentieken kívül a CIB a COVID kapcsán újabb lehetőséget ajánl fel az ügyfeleinek. Segít visszatéríteni a lemondott koncert, színházjegy vagy utazás összegét. Ez remek gesztus a bank részéről, csakhogy a 200 ezer félretájékoztatott ügyfél már nem akar újabb megtévesztést.
Pedig a kezdeményezés tényleg jó. Leszámítva, hogy a színházak és kultúrintézmények határozottan kérték, hogy ha megoldható ne váltsák vissza a jegyeket. Egyrészt az elmaradt előadásokat később pótolják, másrészt legalább a színészek vagy színházi dolgozók nem esnek el a juttatásoktól. Az utazási irodáknál már más a helyzet: sok iroda pont emiatt húzta le végleg a redőnyt.
A kártyabirtokosok pedig lassan rájönnek, hogy nincs annál jobb, mint az egyénileg megszervezett kellemes és korrekt utak. Az elmaradt koncerteknél a színházakéhoz hasonló a szituáció. A legtöbb szervező ahol tudta, egy évre eltolta az eseményt. Vagy még be nem jelentett, de későbbi időpontra tette a koncertet.
Hogy néz ki ez a pénzintézet részéről?
Amikor kártyával fizetünk van nyomva, tehát adott bank utánatud nézni, hogy kinek fizettünk, vagy hol vásároltunk. Itt is ez a helyzet. Vagyis a hitelintézet az ügyféllel együtt (azonosítószám, vagy vásárlási nyugta) rákereshet arra, hogy hol mit és mikor használta a bankkártyáját. Aztán a bank értesítheti a másik felet, hogy adott ügyfél pénzét térítsék vissza.
Hogyan oldható meg a probléma?
A CIB nyilván nem szeretne egy újabb magas büntetést az MNB-től, ezért a bírság kifizetése mellett folyamatosan és részletesen tájékoztatnia kell ügyfeleit a PIN-kódmentes bankkártyás vásárlás meghosszabbításáról. Az ügyfelek pedig továbbra is vigyázzanak az értékeikre és a kártyákhoz tartozó jelszavaikat tartsák biztonságos helyen.
Sokan már megjósolták a vírus második hullámát is, így elképzelhető, hogy a PIN-kódmentes vásárlási lejárati idő még tovább tolódik.
Maga a bírság pedig figyelmeztetés lehet a több hitelintézetnek, hogy nem érdemes félretájékoztatni az ügyfeleket, mert nem kis összegű díjat kell majd fizetniük.