Mire szolgál az elektronikus bankszámlakivonat?

hirdetes

Hitelesített elektronikus bankszámlakivonatra egyre többször szükségünk lehet, hiszen ez bekövetkezhet egy pályázat benyújtása vagy akár egy céges hitel igénylése esetén is. Ha vállalkozóként van szükségünk rá, akkor már jó előre érdemes számlavezető bankunknál megérdeklődni a lehetőségeinket. Cikkünkben bemutatjuk az előnyeit, a jellemzőit, azt, hogy hogyan néz ki egy ilyen bankszámlakivonat.

Hitelesített elektronikus bankszámlakivonat otp bank

Példaként vegyük az otp bank által kiállított hitelesített elektronikus bankszámlakivonatot és nézzük meg, hogy milyen előnyei vannak. Segítségével elkerülhető a fiókbérlet, hiszen a bankszámlakivonatokhoz akár azonnal is hozzá lehet férni, nem szükséges ezért fiókbérletet fenntartani. Sokkal gyorsabb, mint a postai kézbesítéssel megérkező számlakivonat, ha már csak a postai átfutási időt is vesszük alapul. Az elektronikus változat már a forgalmazás utáni napon elérhető lesz.

Az OTPdirect Electrica Terminál és az OTPdirekt internetes szolgáltatás keretében is hozzáférhetünk a kivonatokhoz. Ezeket a kivonatokat egyáltalán nem kell tárolni, mert elektronikus formában bármikor hozzáférünk a rendszerezett kivonatokhoz. Ha az OTP-nél több számlával is rendelkezünk, akkor a bankszámlakivonat továbbítási módja is eltérhet. Kérhetjük egy részét papír alapon, egy részét pedig elektronikusan is. Mivel nem igényel papírfelhasználást így környezetvédelmi szempontból is előnyös választás lehet.

Hogy néz ki a bankszámlakivonat?

A hitelesített elektronikus bankszámlakivonat nem sokban tér el papírformátumú társától. A hitelességet egy fokozott biztonságú elektronikus aláírással és minősített szolgáltató által kibocsátott időbélyegzővel látják el. Az ilyen típusú bankszámlakivonatok mintegy számlaként is szolgálnak. Az OTP Banknál szintén elmondható, hogy külalakban a papír formátumú kivonathoz hasonló, de ebben az esetben fontos a képi megjelenítés is.

A legcélszerűbb megoldást választotta az OTP, azaz olyan formátumban küldi meg amely nem függ a számítógépektől és a használt operációs rendszerektől. Az OTP a sokak által is ismert Adobe Reader-t alkalmazza a képi megjelenítésre, így az ügyfelek minden gond nélkül tudják megjeleníteni az elektronikus bankszámlakivonatokat. A bankszámlakivonatok egy xml csatolmányt is tartalmaznak, amely a NAV előírásainak teljesen megfelel.

K&H elektronikus bankszámlakivonat – ViCA azonosító eszköz

Az OTP után vegyük górcső alá a K&h elektronikus bankszámlakivonatát is. A K&h egy azonosító eszközt is használ az elektronikus bankolás során. A VICA okostelefonokra és számítógépekre is kifejlesztett alkalmazás, amely sokkal biztonságosabbá teszi az Electra rendszert.

A megbízási csomagokat az alkalmazás segítségével könnyen alá lehet írni, hiszen használata kényelmes és gyors, amellett pedig teljesen biztonságos és díjmentes is. A bank által kibocsátott elektronikus bankszámlakivonatok ugyan azokat az információkat tartalmazzák, mint a papír formátumú kivonatok és a hitelesítés is a jogszabályoknak teljesen megfelelő. A bankszámlakivonatokhoz szintén a rendszeren keresztül lehet hozzáférni.

Bankszámlakivonat hitelhez is fontos lehet

Ha már volt dolgunk hitel ügyben pénzintézettel akkor tudhatjuk, hogy a hitelkérelmi dokumentáció fontos részét képezi a bankszámlakivonat. A folyószámla ellenőrzés egy nagyon fontos lépés a hitelbírálatnál, hiszen így tudják a bankok leellenőrizni, hogy a hiteligénylő mennyire hitelképes, tudja-e majd fizetni a hitelt. Első körben a jövedelem, cégek esetében a bevétel ellenőrzése a cél. Utána megvizsgálják, hogy a hitel kérelmezője rendelkezik-e másik hitellel, azt folyamatosan vonják-e és mekkora összegről van szó havi szinten. A hitelezhetőségi limit szerint lefuttatják az ellenőrzést.

Megnézik azt is, hogy a folyószámlához tartozik-e hitelkeret. Ha igen akkor az vissza lett-e fizetve, esetleg folyamatban van, vagy nem lett kifizetve és elmaradás mutatkozik. A bankszámlakivonatokból nem csak az utolsó havi, hanem az elmúlt 3 havi bankszámlakivonatot is be fogják kérni, erre érdemes előre felkészülni. Ez a minimum, de természetesen ettől eltérhetnek a bankok.

Minden banknál az adott hitel tájékoztatójában meg lehet találni, hogy pontosan milyen hivatalos dokumentumokat kell majd csatolni a hitelkérelemhez. Természetesen a bankok ennél sokkal több igazolást is bekérhetnek, de a hitelképességi feltételeket már jogszabály is meghatározza. Pénzintézetenként azonban sokkal szigorúbb feltételeket is szabhatnak. Jellemzően ilyen lehet egy adóstárs bekérése is, ha nem találják a bankok elég megbízhatónak és hitelképesnek az ügyfelet.

Láthatjuk, hogy bankszámlakivonatra sok esetben szükség lehet, de cégek esetében megkövetelhetik az elektronikus változatot is. Érdemes még most átállni erre a lehetőségre, ha a közeljövőben hitelfelvételre, esetleg egy pályázat benyújtására is készülünk, mert ezekben az esetekben nem lehet megkerülni az elektronikus bankszámlakivonat meglétét.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása