Miért érdemes pénzünket bank betétben tartani?

hirdetes

Azok, akik még csak karrierjük kezdete elején járnak a jövedelmük egy részét biztonságos megőrzés mellett félretehetik, bank betétet nyithatnak és ezáltal betéti kamatot kaphatnak. Nézzük meg, hogy a banki szolgáltatások miképpen tudnak segíteni a pénzügyek kezelésében. Ha rendszeresen bankszámlára utaltatjuk a munkabérünket, akkor a pénzügyi stabilitás érzése mellett a jövedelmünket is biztonságban tudhatjuk. A bankban elhelyezett pénz bankbetétekben történő megőrzése biztonságot jelenthet, emellett kamatozik is. Soha nem kell aggódni ezután olyan vészhelyzetek esetén, mint például egy házjavítás vagy egy pályaváltás esetleg egyéb előre nem várt esemény, hiszen a bankban elhelyezett pénz segítségünkre lesz ezeknek az időszakoknak az átvészelésében.

Minden bankbetét esetében igaz, hogy a betéti kamatot egy előre lefixált és lekötött pénzösszeg után kaphatjuk meg. Bankbetétet csak úgy lehet nyitni, ha a kiválasztott banknál folyószámlát nyitunk. A bankbetét különlegessége, hogy ha nem nyúlunk hozzá a lekötött pénzhez, akkor minden esetben megkapjuk a kamatot. A látra szóló betéteknek nincsen fix lejárati ideje és napi kamatozásúak, az összeget bármikor kivehetjük. A megtakarítási betétnél alapelvárás, hogy minden hónapban gyarapítsuk a rajta lévő összeget. Most nézzük meg pár hazai pénzintézetnél hogyan alakulnak a betéti kamatok és milyen lekötési lehetőségek vannak.

Erste betéti kamatok

Az Erste Banknál eseti lekötött betét és ismétlődő lekötött betét közül választhatnak az ügyfelek. Az eseti betétnél a minimum leköthető összeg 100 000 Ft, a futamidő 12 hónap és a lekötött betétet a futamidő előtt nem érdemes megszüntetni, mert ebben az esetben a bank kamatot egyáltalán nem fizet. Az ismétlődő lekötött betét szintén 100 000 Forinttól indul, 12 hónapos futamidővel.

A betét fordulónapján lehetőség van a tőkeösszeg növelésére. Ha határidő előtt felmondjuk a betétet, akkor kamatot ennél a betétnél sem fogunk kapni. Az Erste Banknál nagyon egyszerűen meg lehet nyitni a bank betéteket a bankfiókokban és az internetbankon keresztül is. Az Erste Banknál a kamat jelenleg 0,01 %, de itt bizonyos feltételek teljesülése esetén kamatprémiumot is elérhetünk. Egy 20 000 Forintos célbetét esetén a 0,01 % alapkamat mellett 0,09% a kamatprémium, így akár 0,10% kamatot is elérhetünk, ha itt nyitunk bank betétet.

Otp betéti kamatok

Az OTP Bank számtalan betéti formát kínál ügyfeleinek. A betétek kockázatmentesen akár rövid távra is köthetők és így egy könnyen tervezhető és átlátható konstrukcióra tehetünk szert. Az ügyfelek a bank betétekben tartott pénzükhöz bármikor hozzáférhetnek. Forint betétek közül választhatjuk a lekötött forint betétet, a betétszámlákat és a gépkocsi nyeremény-betétet. A lekötött betét egy rövidtávú megtakarítási forma amely 1-12 hónapos lekötési idővel már 50 000 Forinttól is megnyitható.

A betétszámla rövid-, közép valamint hosszú távra köthető és szintén egy biztonságos megtakarítási forma, amelynek ráadásul kiszámítható a kamatozása. A gépkocsinyeremény-betét bármikor visszaváltható, a betéttel akár többször is nyerhetünk és már 10 000 Forintos betétet is nyithatunk. A deviza betétek közül lekötött deviza betét és deviza megtakarítási számla közül választhatunk. A lekötött deviza betét egy igen rugalmas befektetési forma, amely szintén hozzásegíthet bennünket a megtakarításhoz. 1 és 12 hónap közötti megtakarítási idővel igényelhetjük és egyszeri vagy folyamatos lekötések között választhatunk.

Ez a betét többféle devizanemben is elérhető, így euróban vagy akár dollárban is tarthatjuk megtakarításunkat. A deviza-megtakarítási számla egy devizaszámlán tartott megtakarítást takar. A rugalmas konstrukció sávos kamatozású és ha nem kötjük le akkor is kamatozik. Szintén többféle devizanem közül választhatunk. Az OTP-nél a betétek jelenleg 0,01%-os kamatozással érhetők el, az OBA betét egy kicsit magasabb kamatot ígér, hiszen 0,05%.

Mekkora lekötött betéti kamatokkal számolhatunk?

Láthattuk, hogy két banknál is megtekintve az alapkamat általában 0,01 %. Érdemes a hazai bankok kínálatát áttekinteni vagy használni egy internetes betéti kamat összehasonlító oldalt annak érdekében, hogy a befektetett pénzünk után minél magasabb kamatra tegyünk szert.

Nézzünk meg egy 500 000 Forintos bankbetétet 12 hónapra lekötve. A GRÁNIT Változó betét 1 évre a Gránit Banknál az EBKM 5,5%, ugyan itt a Felemelő betét 4,5%, a MagNet Bank Adócsillapító megtakarítási számlája 3.86%. Láthatjuk, hogy ahány bank annyi lehetőség, így tényleg érdemes mindig nyitott szemmel járni és a különféle akciókat is folyamatosan nyomon követni.

Mi a helyzet a takarékbank betéti kamatok terén?

A TakarékBank Zrt-nél elérhető Takarék lakossági szuper betét csak Forintban nyitható meg. A betét kamatozása lekötési időn belül fix és a lekötési idő alatt a kamat nem változik. A futamidő alatt nincsen lehetőség tőkeemelésre és részösszeget sem tudunk felvenni.

Amennyiben a lejárat előtt felvesszük a pénzt, úgy a Takarékbank nem fizet a betét után kamatot. 3,6 és 12 hónapra tudunk betétet lekötni, amelyek 0,6-,0,85 és 1,10% kamatot biztosítanak a futamidő végén. A betét lejártakor eldönthetjük, hogy az összeg továbbra is lekötésre kerüljön-e és kérhetjük, hogy a kamatot vezessék át a folyószámlánkra.

Láthatjuk, hogy ahány pénzintézet annyi bankbetét közül lehet választani, így járjunk mindig nyitott szemmel, hiszen egy bankbetét megnyitása is csak körültekintéssel intézhető el. A betéti kamatok terén fontos, hogy a számunkra legjobb konstrukciót válasszuk ki.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása