Mi az az első házasok kedvezménye?

hirdetes

Az első házasok kedvezménye ahogy a neve is sejteti azoknak jár, akik első házasságukat kötik meg. A kedvezményt a házasságkötést követő 24 hónapon belül lehet érvényesíteni. Ezt a kedvezményt csak azok vehetik igénybe, akik 2014. december 31. után kötöttek házasságot. A belföldön és külföldön kötött házasságok esetén is jár a fiatal párnak a kedvezmény. A kedvezmény nagy segítséget nyújthat a fiatal házasoknak, hiszen két év alatt ez egy jelentős összeget takar. A kedvezmény érvényesítésével tulajdonképpen magasabb nettó fizetés jár a házaspárnak összesen 24 hónapon keresztül.

Első házasok kedvezménye meddig jár

Az első házasok kedvezménye pontosan 24 hónapon, azaz 2 éven keresztül jár a házaspárnak. A kedvezmény akkor is igénybe vehető, ha csak az egyik félre igaz az, hogy az első házasságát köti meg éppen. A kedvezmény csak a házasság fennállása alatt érvényesíthető.

Első házasok kedvezménye 2022

A házastársak a kedvezményt együttesen érvényesíthetik, mégpedig úgy, hogy jogosultsági hónaponként adóalap kedvezmény illeti meg őket. Ennek az összege jelenleg 33 335 Forint havonta páronként. Ez a kedvezmény pontosan azt jelenti, hogy a házastárs jövedelméből ekkora összeg után nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. A szja jelenlegi mértéke 15%, így a kedvezmény pontos összege havonta 5000 Forint és ezzel az összeggel lesz magasabb a havi nettó fizetésük. Ha a két évet vesszük alapul, akkor ez 24 hónap alatt 5000 Forinttal számolva összesen 120 000 Forint kedvezményt jelent a házaspárnak. Azonban van egy kitétel. Ha a házaspár bármelyik tagja 25 év alatti és jár neki a 25 év alatti fiatalok kedvezménye, akkor a 2 éves tartam a 25 éves kor betöltése utáni hónaptól indítható csak el.

A kedvezményt vagy mind a kettő fél veheti igénybe, de dönthetnek úgy is, hogy csak az egyik fél érvényesíti a teljes kedvezményt. A kedvezmény nem jár automatikusan, azt meg kell igényelni. Az „Adóelőleg-nyilatkozat az első házasok kedvezményének érvényesítéséről” című nyomtatványt kell kitölteni és aláírni, majd azt az igénylő foglalkoztatójánál benyújtani. A kedvezményt így a bérszámfejtéskor már minden gond nélkül figyelembe tudják venni.

Adóbevallás első házasok kedvezménye

Az első házasok kedvezménye igénybevételéhez az adóbevallásban is kell tenni egy nyilatkozatot. A házaspárnak fel kell tüntetni az adóbevallásban egymás adóazonosító jelét és azt is jelezni kell, hogy ki veszi igénybe a kedvezményt.

Az adókedvezmény igénybevételére év közben is mód nyílik úgy, hogy egy adóelőleg nyilatkozatot töltenek ki, ellenkező esetben a tárgyévet követő május 2-ig kell megtenni a nyilatkozatot a rendes éves adóbevallás során. A rendes éves adóbevallás során történő érvényesítéskor a kedvezményt egy összegben lehet majd igénybe venni. Az adóelőleg nyilatkozat a NAV honlapján is elérhető itt: https://nav.gov.hu/.

Mi történik akkor, ha gyermek születik és jár a családi adókedvezmény is?

Természetesen gyermek születésekor sem szűnik meg a kedvezmény és ugyan úgy jár vagy mind a kettő félnek, vagy az egyiknek, ha a nyilatkozatot ennek megfelelően töltötték ki. Akkor is jár a kedvezmény, ha már egy meglévő gyermek után az egyik fél már vett fel családi adókedvezményt. Az első házasok kedvezménye minden első házasulandót megillet.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása