Megszűnik Magyarországon a lakáslízing?

hirdetes

Egykori népszerűségéhez mérten Magyarországon az utóbbi időben alaposan visszaesett a lakáslízingek mértéke, ami egy természetes folyamat volt azok után, hogy a gazdasági válság szinte a teljes hitelpiacot alapjaitól újraírta.

Ez nem csak a lakáslízing, hanem más hiteltermékek tekintetében is jellemző folyamat volt, noha tény, hogy a lízingtermékeket sokkal jobban megviselte, így míg az egyes kölcsönkonstrukciókat nem vonták ki a piacról, legfeljebb átalakították, a közelmúltban pedig újra egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, addig az utóbbi időben a lakáslízing lehetősége egyre több bank kínálatából tűnt el.

A lakáslízing fogalmát a legegyszerűbben úgy lehetne jellemezni, hogy egy olyan hitelkonstrukció, ami a hagyományos lakáshitelekhez mérten kedvezőbb feltételeket biztosít azok számára, akik szeretnének saját lakáshoz jutni.

Mi is az a lakáslízing?

Míg a lakáskölcsönök esetében ez úgy történik, hogy a bank rendelkezésünkre bocsájt egy nagyobb összeget, amiből azonnal meg tudjuk venni a házat, és a tulajdonjogot is gyakorolhatjuk, addig a lakáslízing esetében ez csak részben történik meg. Ilyen kölcsönszerződés során ugyanis a bank megveszi az általunk kiszemelt házat, és mindaddig a pénzintézet tulajdonában marad, amíg mi ki nem fizettük a vételárat.

A kérdéses ingatlant természetesen azonnal használatba vehetjük, de a tulajdonjogot csak akkor kapjuk meg, ha kifizettük az utolsó törlesztő-részletet is. Egészen addig lényegében csak albérlőként lakjuk a házat, éppen ezért a lakáslízing azoknak a legjobb megoldás, akik amúgy is albérletben laknának, annyi különbséggel, hogy itt néhány éven belül a kérdéses lakás az övüké is marad.

A lakáslízing hazai helyzete

Magyarországon jelenleg a lakáslízing nagyon háttérbe szorult, ami annak köszönhető, hogy a válság után rengeteg pénzintézet felfüggesztette a lakossági ügyfelek számára elérhető lízingtevékenységet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden bank felhagyott volna ezzel a kölcsönlehetőséggel, így több hazai pénzintézet is biztosít még lakáslízing terméket, ami ráadásul új építésű és használt ingatlan megvásárlásához egyaránt felhasználható. A lakáslízing szintén tökéletes például olyan esetekben, ha csak egy jobb garázst vagy egy üzlethelyiséget szeretnénk megvásárolni magunknak. A lakáslízing a jelenlegi magyar piacon inkább forintalapon érhető el, de vannak euró-alapúak is.

Amennyiben a forint alapút választjuk, a jövedelemvizsgálat függvényében felvehetjük az ingatlan értékének akár a 80 százalékát is. Amennyiben inkább az euró alapút választanánk, ilyen esetekben a kiválasztott ingatlan forgalmi értékének legfeljebb 65 százalékát lízingelhetjük, a többit önerővel egészíthetjük ki. Mindez korántsem meglepő azok után, hogy a mai forint alapú lakáshitelek finanszírozási aránya hazánkban szintén 80 százalékon áll, tehát mindkét esetben hasonló elvárásoknak kell megfelelnie az ügyfeleknek.

Mivel az egyes bankok nagyon különböző konstrukciókat biztosítanak a hiteligénylők számára, ezért érdemes alaposan átböngészni a kínálatot még annak ellenére is, hogy ma már nem olyan nagy a választék a lakáslízing tekintetében, mint néhány évvel ezelőtt.

Fontos továbbá, hogy míg a lízinget általában a piaci kamatláb mellett kínálják az ügyfelek számára, addig a lakáshiteleknél államilag támogatott konstrukciók is elérhetők már, amelyek az első években nagy biztonságérzetet nyújtanak az igénylőknek a fix kamatok és törlesztő-részletek okán.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása