Hogyan alakulhat a közeljövőben az EURO árfolyam? Mit várhatunk a gazdaságpolitikai és egészségügyi intézkedésektől? Válságot megéltünk már az elmúlt évtizedben, ám a jelenlegi helyzet egészen más. A kormányok újszerű problémákkal találták szembe magukat, melyek pontos megoldását még az egészségügyi szakemberek sem ismerik. Valahol a sötétségben tapogatódzunk, ennek pedig az EURO árfolyam is megérzi hátulütőit.
Hogyan alakul a jövő a vakcina után?
Ahogyan Zacher Gábor is többször megfogalmazta, a COVID olyan, mint egy erdő, aminek ott állunk a közepén, és gyakran csak arra kapjuk fel a fejünket, hogy a vírus tünetei, hosszú távú egészségügyi következményei egy-egy fa mögül hirtelen előbukkannak. Lassan 10 hónapja élünk együtt a koronavírussal, de még ma is nagyon keveset tudunk róla. Vannak, akik a vakcinától látják az azonnali megoldást, mások ennél messzebbre menő következtetéseket vonnak le, és alapvetően megváltozni látják a jövőt.
Újabb és újabb EURO árfolyam rekordok dőlnek meg
De vajon miként hat mindez a pénzügyi piacra? Meddig eshet a forint? És mi történik, ha átviszi a 370-es határt? 2017 nyarán láthattunk példát arra, hogy a forint időszakosan 301,5-ig erősödött, ám egy évvel később már 330,7-ig esett vissza, amiről akkor azt hihettük, ez a történelmi mélypont.
A COVID ezt is átírta, hiszen ma például a 358,7-es EURO árfolyam nem is számít különlegesen rossznak. A 370-es mélypont újabb történelmi mélypontnak számítana. Egyes elemzések szerint a 384-es EURO árfolyam elérése sem kizárt, sőt a pszichológiai szempontból kritikus 400-as szint sem kizárt a jövőben. Vajon megoldást hozhat a forint gyengülésére a vakcina?
Bizonytalanságok a vakcinákkal kapcsolatban
A gyógyszergyártó cégek sorra jelentik be a hazánk számára is negatív híreket a közelmúltban. Az amerikai célpiac elsődleges kiszolgálása éppen úgy nem válik javunkra, mint az újratesztelést igénylő készítmények. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hazai lakosság körében elképesztően nagy az ellenállás a kínai és az orosz vakcinával szemben, így kétséges, hogy túl nagy százalék vállalná a beoltatás kockázatát.
Az egészségügyi szakemberek szerint a lakosság 60%-os átfertőződése esetén beszélhetünk a nyájimmunitás kialakulásáról, de tényleges tapasztalatok még mindig nincsenek a koronavírussal kapcsolatban.
Egészségügy és gazdaság- sorozatosak a vereségek
Vannak betegségek, melyek ellen a védőoltás kifejlesztése akár tíz évet is igénybe vett. Ehhez képest hol tartunk most? A külső nyomásra hirtelen összerakott oltásoknak hatékonysága, elosztása, és a lakosság általi elfogadottsága is egyelőre hagy némi kívánnivalót maga után.
Ugyan az országok már most igyekeznek felkészülni a 90%-os hatékonyság feletti készítmények elosztására, de a hosszú távú tapasztalatok még váratnak magukra. A koronavírus mutálódásai és a gazdaság már eddig is elszenvedett vereségei újabb kérdéseket vetnek fel az EURO árfolyam alakulását illetően is.
Mire elegendőek a kormányzati mentőcsomagok?
A koronavírus-válság kitörésekor az EURO árfolyam már 11 éves trendvonalat tört át, és 369,8-ig ugrott. Pszichológiailag tulajdonképpen már meg sem viseli ez a piaci résztvevőket, hiszen a jövőben akár sokkal rosszabb értékekre is számítani lehet.
A kormányok természetesen bizakodóak és igyekeznek ilyen-olyan mentőcsomagokkal a kritikus társadalmi csoportok megsegítésén munkálkodni. De vajon mire lesz ez elég? Hogyan hozhatóak be az elmúlt hetek, hónapok veszteségei?
A világ folyamatos változásban van, s ez természetesen az EURO árfolyam alakulására is hatással van. Miként a COVID újraírta mindennapjainkat, úgy az árfolyamok kapcsán is új csúcsok dőlnek- sokszor éppen a nem kívánt irányba.
Ahogyan egy éve még elképzelni sem tudtuk a kijárási tilalmat vagy az állandó maszkhasználatot, addig napjainkban a legtöbben azon vannak, hogy mentsék a menthetőt, és kihozzák az aktuális helyzetből a lehető legjobbat. Erre pedig nagy szükség lesz akkor is, ha az EURO árfolyam az eddigieknél is magasabb lesz.