Lakástakarék az OTP, CIB és UniCredit bankoktól

hirdetes

A lakástakarék-pénztár (rövidítve LTP) egy olyan megtakarítási forma, melyet az állam is támogat és bármely magyar állampolgár igénybe vehet. Számtalan lakáscélra fel lehet használni az összegyűlt pénzösszeget, és kedvezményes lakáshitel is igényelhető a lakástakarék mellé.

Az LTP úgy működik, hogy az érdeklődő ügyfél szerződést köt egy lakástakarék szolgáltatóval, ebben a szerződésben megállapodnak, hogy mennyi havi befizetést vállal az ügyfél havonta, és amennyiben ezeket a befizetéseket a lakáskassza tulajdonosa teljesíti, akkor az állam minden évi befizetéshez még plusz 30 százalékot tesz hozzá maximum évi 72 ezer forint erejéig, ez a támogatás lakáscélú felhasználás esetén vissza nem térítendő. Jelenleg már négy szolgáltatótól (Fundamenta, OTP Bank, Erste Bank, Aegon) lehet közvetlenül is igényelni a lakáskasszát az állami támogatással, de más bankokon keresztül is el szerződést lehet kötni.

Általában négy- öt futamidő közül választhat az ügyfél, a legrövidebb megtakarítási időszak 4 év, míg a leghosszabb kicsivel több, mint 10 esztendő. A különböző lakástakarék ajánlatok között túl nagy eltéréseket nem találunk, mivel az állam erősen szabályozza ezt a területet, néha a számlanyitási díj részleges, vagy teljes elengedésével akcióznak a szolgáltatók. Lakástakarék szerződést köthetünk saját névre és közeli hozzátartozó nevére is, így a megtakarítások családom belül akár többszörözhetőek is.

lakástakarék otp cib unicredit
Lakástakarék a tudatos emberek lehetősége

OTP lakástakarék-pénztár

Idén június 30.-ig a számlanyitás most díjkedvezményesen vehető igénybe, az állami támogatás járulék- és adómentes (ahogy minden lakástakarék-pénztár esetében). Mindenki számára könnyen elindítható az OTP lakáskassza konstrukciója, hiszen a szerződés elindításakor nem kötelező egy nagyobb összegű letétet elhelyezni. A bank szerint havi befizetésekre és az állami támogatásokra magas hozamot lehet elérni, ezt a kedvező betéti kamatok biztosítják, amik teljes mértékben EHO- és kamatadó mentesek. Az OTP lakáskassza szerződések futamidejének végéig esetében a betéti kamatok és állami támogatások mértékén változtatások nem történnek.

Az OTP lakástakarék további előnyei:

  • amennyiben az összegyűjtött megtakarításokkal nem tudná elérni a hőn áhított lakáscélt, akkor rendkívül kedvező, forint alapú és fix kamatozású lakáshitelt lehet igényelni a lakáskassza mellé. Azt, hogy a lakástakarék mellé valaki igényelni szeretne majd lakáshitelt, legjobb már a szerződés során eldönteni, egyébként arra is lehetőség van, hogy mielőtt a megtakarítási időszak véget érne, az ügyfél lakáshitel, vagy lakáscélú hitelt vehessen fel, ekkor viszont kissé kedvezőtlenebb kamatszintekkel kell majd számolni.
  • bármilyen lakáscélra felhasználható (ez is minden lakástakarék-pénztárra igaz), legyen az vásárlás, felújítás, bővítés, közművesítés, sőt korábbi lakáscélú hitel, gyűjtőszámlahitel, végtörlesztési hitel is kiváltható a lakáskasszában összegyűlt pénzek igénybevételével.
  • Az OTP lakástakarék talán a legrugalmasabban igénybe vehető, hiszen egyrészt itt az egészen kis összegű havi befizetéstől (650 Ft) a maximális 20 ezer forintig rendkívül széles sávban választható ki a havi befizetési összeg, a megtakarítási időszakként is öt változatból lehet választani (4, 5, 6, 8, 10 év). Ráadásul a havi befizetések összegét is rugalmasan lehet változtatni, csökkenteni, vagy emelni, sőt aki szeretné, a megtakarítási időszakot is meghosszabbíthatja, a maximális 120 hónapos határidőig bezárólag.
  • Könnyen előre tervezhető, hiszen a havi befizetések előre meghatározottak, a kölcsön- és betéti kamatok fixek, tehát mindent könnyen ki lehet előre számolni. A hivatalos otp lakástakarék ajánlatot itt olvashatja el.

A CIB Bank Fundamenta Duett lakástakarék hitel

A Fundamenta Lakáskassza és a CIB Bank közösen hozta létre A Duett hitel nevű terméket. Alacsony kamatláb jellemzi ezt az ingatlanfedezetes kölcsönt, és ha ezt az előnyt összevonjuk a lakáskassza állami támogatásával, akkor egy olyan lakáshitelt kapunk, mely a piaci kamatozású lakáshiteleknél sokkalta kedvezőbb visszafizetést eredményez (töltse le itt, hátha még szüksége lesz rá).

cib fundamenta lakáskassza

A Duett Hitel két különböző termék harmonikus házasítása:

  • A Fundamenta Lakástakarék valamelyik 4 és 8 év közötti futamidejű lakáskassza terméke,
  • és a CIB Bank forint, vagy euró alapú lakáshitele.

Amennyiben a Duett hitelt még a lakástakarék megtakarítási ideje alatt vesz fel az ügyfél, akkor:

  • a Fundamenta-Lakáskasszának továbbra is fizetni kell a már vállalt havi megtakarításokat,
  • a CIB Banknak pedig csak a kezelési költséget és a kölcsön kamatát kell fizetni.

A CIB – Fundamenta Duett Hitel előnyei:

  • A lakás-előtakarékoskodók számára járó 30 százalékos állami támogatások összege, valamint a kamatadó mentesség,
  • a normál lakáshitelekhez képest jóval alacsonyabb kamat és törlesztőrészlet,
  • türelmi idő jár a lakáskassza megtakarítás időszak alatt felvett hitelekre,
  • a pénzintézet sem szerződéskötési díjat, sem hitelbírálati díjat nem számol fel a hitel igénylésekor.

Amennyiben a Duett lakáscélú hitelt 4 éves lakáskassza megtakarításhoz igénylik, akkor a lakáskassza tulajdonosának mindenképpen tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie (már vagy majd) az ingatlanban. Ha a lakástakarék 8 éves futamidőre szól, akkor a hitel felvételéhez nem kötelező a lakás-előtakarékoskodónak, vagy a kedvezményezettnek tulajdonjogot igazolnia.

Egy hitel ügylethez legfeljebb 5 lakástakarék szerződés köthető hozzá, ezeknek a lakáskasszáknak a lejártai idejének nem kell megegyeznie. Ha a Duett kölcsönügylethez több lakáskassza is kapcsolódik, akkor a kölcsön futamidejénél mindig a legutóbb lejáró lakáskassza szerződést veszik figyelembe. Magyarul a hitel lejáratának időpontja nem lehet hamarabb, mint a legkésőbb lejáró lakáskassza szerződés lejárati ideje, legalább 5 hónappal, vagy többel kell hosszabbnak lennie.

UniCredit Bank – Fundamenta Lakáskassza

A legrövidebb megtakarítási idő lejárta után, amely 4 esztendő lehet, és természetesen a módozattól is függően 3,9 százalékos lakáshitelt lehet igényelni, mely végig fix kamatozású, az elérhető legjobb THM értékek 5,16 – 5,24 százalékosak lehetnek. Amennyiben többet is meg tudunk takarítani, mint a maximális államilag is támogatott 20 ezer forint, akkor több közeli hozzátartozó részére is köthetünk lakáskassza szerződést, így a megtakarításunk többszörözhető, ahogy az állami támogatások összege is.

unicreditbank lakáskassza

Milyen előnyökkel rendelkezik a Fundamenta Lakáskassza?

  • magas betéti hozamok, melyek garantáltak a futamidő teljes időtartamára,
  • a lakáskasszához igényelhető kölcsön kamata rendkívül alacsony, 3,9 százalék is lehet,
  • nemcsak a megtakarítási időszak végén lehet lakáshitelt, lakáscélú hitelt igényelni, hanem már a futamidő második éve után is, ezt áthidaló kölcsönnek nevezik. Sőt, az azonnali áthidaló kölcsönnel már a szerződés megkötése után rögtön felvehető lakáscélú hitel, viszont ezeknek az utóbbi megoldásoknak az a hátránya, hogy a felvehető hitelek kamata némileg magasabb, mint azon kölcsöné, amelyet a megtakarítási időszak végén vehet fel az ügyfél,
  • amennyiben a megtakarításokat valamilyen lakáscélra használja fel az ügyfél, akkor az állami támogatásokat 100 százalékban megtarthatja,
  • az állami támogatásokat többszörözni is lehet olyan módon, hogy a családban több lakáskasszát is nyitnak,
  • egyik futamidő választásakor sem kell megfizetni a 16 százalékos kamatadót,
  • a betétek biztonságát az Országos Betétbiztosítási Alap garantálja,

A Fundamenta Lakáskassza azoknak lehet jó választás, az első otthonuk megteremtését szeretnék elérni, házat vagy lakást akarnak cserélni, átalakítani, felújítani, esetleg korszerűsíteni szeretnék már meglévő ingatlanjukat. Hogy mire is lehet felhasználni a megtakarítási évek alatt spórolt pénzeket koránt sem mindegy, ezért a felhasználás feltételeiről itt olvashat el többet, hogy tudja céljait megvalósíthatja-e ilyen módon.

5/5 - (1 vote)
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása