Lakáshitel szocpollal kombinálva

hirdetes

A néhány évvel ezelőtt ismét bevezetett szocpol legnagyobb előnye, hogy akár lakáshitellel együtt is igényelhető. Ilyen esetben két külön folyamatról van szó, és míg a szocpol felvétele befolyásolja a lakáshitelt, addig a lakáshitel felvétele már nem befolyásolja a szocpolt. A kettővel együtt ugyanakkor sokkal nagyobb összegből gazdálkodhatunk abban az esetben, ha szeretnénk lakást vásárolni magunknak.

Hogyan kombinálhatjuk a lakáshitelt és a szocpolt?

A szocpol, avagy más néven szociálpolitikai támogatási rendszer azért került megálmodásra, hogy a mindenkori kormány támogathassa azokat a családokat, akik több gyermeket vállalnak, és szeretnének maguknak saját lakást vásárolni, esetleg építeni. Az állam ehhez vissza nem térítendő támogatást biztosít, aminek összege a gyermek számától, valamint a megvásárolni, esetleg felépíteni szándékozott ingatlan méretétől, valamint ma már energetikai besorolásától is függ. A kedvezményt igénybe vehetik azok is, akik az elmúlt 1-2 évben vásároltak, esetleg építettek lakást, és beleférnek a szocpol általános feltételeibe.

A szocpol igényelhető lakáshitellel együtt, és természetesen anélkül is. Hitelfelvételnél a szocpolt a bankok akár az igénylő saját forrásaként, avagy önerőként is figyelembe vehetik a bankok, ha nem rendelkezünk másként. A szocpol igénylése történhet új lakás építésére vagy vásárlására, emeltráépítésre vagy tetőtér-beépítésre, ezen felül pedig félkész ingatlan vásárlására is.

Csak és kizárólag azok a lakások és ingatlanok vásárlása, illetve építése esetén jár a szocpol, amelyeknél a nettó alapterületre jutó négyzetméterráta nem haladja meg a 300 ezer forintot. Amennyiben a szocpolt hitellel együtt vesszük fel, akkor előny, hogy nem kell külön megfizetnünk a szocpol felvételével járó külön költségeket – például a bírálati díjat és a többi.

A szocpol feltételei

A szocpol igénylőjének – lakáshitel felvétele esetén főként – számtalan feltételnek meg kell felelnie. Ha csak szocpolt igénylünk, akkor feltétlenül fontos a magyar állampolgárság, de igénybe vehetik bevándorolt, vagy letelepedett emberek is állandó lakcím mellett. Az igénylőnek, illetve közvetlen családtagjainak a nevén nem lehet lakástulajdona, vagy állandó lakáshasználati joga, de még lízingbe vett lakása, vagy munkakörhöz kötött lakásra való bérleti jogviszonya sem. Fontos, hogy a kérelmezőnek ne legyen továbbá köztartozása sem, amiről mindig adóhatósági igazolást kell felmutatni.

Az igénylőnek, illetve társának, de valamelyik félnek legalább 180 napja szerepelnie kell az egészségbiztosítási nyilvántartásban, vagyis bejelentett munkahellyel kell rendelkeznie. A szocpolhoz szükséges legalább két gyermek megléte. Ez lehet már meglévő, de akár bevállalt is. Utóbbi esetben, ha a gyermek mégsem születne meg, akkor a szocpol összegét az igénylőnek vissza kell fizetnie. A kedvezményt kizárólag olyan gyermekre lehet igényelni, aki után korábban még nem igényeltek hasonló állami támogatást. Az igénylő ezen felül nem állhat semmiféle tulajdonosi kapcsolatban az ingatlant eladó vállalkozóval.

Az igénylőnek ezen felül mindig nyilatkoznia kell a szocpol felhasználási feltételeiről, valamint arról is, hogy a telekárat tartalmazó saját erő maximum 10 százalékát készpénzben fizeti ki. Bizonyító erejű magánokiratban kell kijelentenie továbbá, hogy haszonélvezetet nem jegyez be a támogatott ingatlanra, és életvitelszerűen fog ott tartózkodni, tehát az lesz majd az állandó lakcíme, illetve a tartózkodási helye is egyben.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása