FHB lakáshitel feltételei 2015-ben

hirdetes

Az FHB bank többféle lakáshitel konstrukciót kínál azoknak az ügyfeleknek, akik szeretnének maguknak kölcsönt felvenni használt- vagy új otthon vásárlásához, esetleg felépítéséhez.

Az FHB bank lakáshiteleiről a leginkább azt kell tudni, hogy széleskörűen felhasználhatók, ezáltal igényelhetők új vagy használt lakás vásárlására, építésre, de akár még meglévő ingatlanunk bővítésére vagy korszerűsítésére is.

Amit az FHB bank lakáshiteléről tudni kell 2015-ben

A bank által kínált hitelek mentesek az extra költségektől, ezen felül pedig forintalapúak, tehát nem kell tartanunk az árfolyamkockázattól sem, mindeközben nincs értékbecslési díj és közjegyzői díj sem. Igényelhetők ezen felül állami támogatással is, ezáltal új lakás vásárlása vagy építésekor akár szocpollal együtt is felvehetjük, aminek összege akár 3,2 millió forintra is rúghat.

Az FHB lakáshiteleit kényelmesen, akár otthonról is nyomon lehet követni a netbankon keresztül, amihez a pénzintézet egy külön hiteláttekintő szolgáltatást nyújt. Járhat továbbá mellé banki kamatkedvezmény, ami azt jelenti, hogy a bank akár a teljes futamidőre is egyedi kamatkedvezményt tud biztosítani akár még kamattámogatott lakáshitel mellé is.

Az FHB biztosítja továbbá a gyors hitelbírálatot, ebből kifolyóan akár már 9 munkanapon belül megtörténik mindez, ha a bank rendelkezésére állnak a szükséges dokumentumok. Az FHB lakáshitelének ezen felül kedvező és kiszámítható a kamatozása, ezáltal 1 vagy 5 éves kamatperióduson belül fixen számolhatunk vele. A bank általánosságban 5,73 százaléktól 10,34 százalékos THM-mel kínálja lakáshiteleit – feltételtől és lehetőségektől függően.

Az FHB lakáshitele esetén a felvehető hitelösszeget mindig az dönti el, hogy mekkora összegű a fedezetül felajánlott ingatlan. Ezen felül fontos kritérium és feltétel még ezen a téren az igénylő anyagi helyzete és jövedelme, a beruházási költség, valamint a vételár nagysága is. Ez alól egyedüli kivételt a kamattámogatott hitelek képeznek, amelyek esetén a hitelösszeg maximumát – az egyéb feltételek mellett – mindig az aktuális jogszabályok határozzák meg.

A legfontosabb FHB-s feltételek az otthonteremtő kamattámogatott hitellel kapcsolatban

Az FHB az Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel kapcsán rendkívül egyértelmű szabályokat fogalmazott meg igénylőivel szemben, ezáltal például az általános feltételek – keresőképesség, nagykorúság, magyar lakhely és állampolgárság, elérhetőség, biztos munkahely és jövedelem – mellett alapvető kikötés a bank részéről, hogy új lakás vásárlásánál lehet hitelcél akár használatba vételi engedély nélküli ingatlan is, ha a használatbavételi engedély bemutatása megtörténik a támogatott időszak végéig.

Ezen felül a bank irányába mindig be kell nyújtani az igénylést az adásvételi szerződéstől számított legalább 120 napon belül. Ha új lakás vásárlásáról van szó, akkor az ÁFA és a telekár nélküli vételár, lakás építésekor az ÁFA és a telekár nélküli költség nem haladhatja meg a 30 millió forintot. Használt lakás esetén a vételár nem lépheti át a 20 milliós összeghatárt, míg a korszerűsítés és a bővítés esetén az ÁFÁ-t is tartalmazó költségek a 15 millió forintot.

Ha használt lakást vásárolunk FHB lakáshitelből, akkor annak az ingatlannak legalább komfortosnak kell lennie, az igénylőnek pedig a hitel célját képező ingatlanban legalább 50 százalékos tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie. Az igénylő részéről fontos feltétel – a rendszeres, illetve a mindenkori minimálbért meghaladó kereset mellett –, hogy nem lehet köztartozása, lejárt tőketartozása, ezen felül pedig jogosultnak kell lennie TB ellátásra.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása