Lakáshitel használt lakásra mik a feltételek és lehetőségek

hirdetes

Ha valaki használt lakást szeretne vásárolni magának, hogy azt felújítva és átalakítva érhesse el álmai otthonát, abban az esetben a magyar bankok számtalan lehetőséget garantálnak majd számukra.

A magyar pénzintézetek számára teljesen mindegy, hogy mi éppen egy új, vagy inkább egy használt lakást szeretnénk finanszírozni a felvett hitelből, számukra csak az a fontos, hogy az ügylet tiszta legyen, ezen felül pedig pénzüket kamatostul visszakapják majd az adóstól, akitől elvárják, hogy egy másik ingatlant vagy fedezetet is bevonjon az ügybe.

Támogatott hitelek használt lakásra

Több hazai bank, így példának okáért az OTP is kínál direkt lakáshiteleket azoknak, akik használt lakást szeretnének vásárolni maguknak, így a kérdéses pénzintézettől akár még támogatott kölcsönt is igényelhetünk. Az államilag támogatott kölcsön – használt lakás vásárlására – választhatóan ez éves kamatperiódussal, vagy akár a futamidő első öt évében fix kamatozással vehető igénybe, méghozzá minden esetben forint alapon, ami azért is előnyös, mert az ügyfelek így pontosan ki tudják majd számítani a feltételeket, illetve a havi törlesztő-részleteket.

A támogatott lakáshitelek azoknak ajánlottak, akik már a futamidő elején szeretnénk hosszabb távon előre tudni, hogy mekkora törlesztő-részletek várnak rájuk. A legtöbb hazai bank használt lakás vásárlására 1 és 10 millió forintos kölcsönt biztosít, átlagosan 6-tól 30 évig terjedő futamidő társaságában, forint alapon.

Érdemes alaposan körülnézni az egyes bankok kínálatában, hiszen sok helyen vannak időszakos akciók, amelyeknek köszönhetően vagy nem számolnak fel kezelési költséget, vagy nulla forintos banki induló díj mellett lehet igényelni a kölcsönt, amivel akár több százezer forintot is megtakaríthatunk magunknak.

A támogatott lakáshitelek további előnye még az alacsony THM mellett az is, hogy például az OTP banknál lakástakarékkal együtt kombinálhatjuk, amiért cserébe további állami támogatást vehetünk igénybe.

Piaci feltételű lakáshitelek használt lakásra

A legtöbb magyar bank piaci feltételű lakáshiteleket is kínál használt lakás vásárlására, aminek előnye, hogy akár öt éves periódusonként is teljesen kiszámítható, ezen felül pedig változatlan kamat- és törlesztő-részletekkel rendelkezik, de referencia kamathoz is köthető, ami által bizonyos időszakonként változó árazással egészíthető ki, így akár a havi törlesztés csökkenése is elérhető.

A piaci feltételű lakáshitelek esetében rengeteg kedvezmény közül válogathatunk magunknak, ezáltal a magyar bankok szinte mindegyike lehetőséget ad arra, hogy amennyiben saját bankszámlát nyitunk, és onnan intézzük a törlesztést, oda küldetjük rendszeres jövedelmünket, ezen felül pedig még néhány csoportos beszedést is intézünk róla, akkor sokkal kedvezőbb kamatfeltételekkel tudjuk majd felvenni kölcsönünket.

A piac feltételű lakáshitelek azok számára ajánlottak, akik szeretnének kiszámítható, előre látható kamatot, ezen felül pedig törlesztő-részletet is, és nem szeretnének beleesni az adósságcsapdába. A kölcsön összege fél millió forinttól akár 50 millió forintig is terjedhet – a körülmények és a hitelcél függvényében –, futamideje pedig 6-tól akár 30 évig is elhúzható.

Az ilyen lakáshitelek hazánkban már csak forint alapon vehetők fel, átlagosan 6 és 10 százalék közötti THM-mel, és érdemes figyelemmel követni a bankok időszakos ajánlatait is, mert rengeteg extra kedvezményt tudnak beállítani hozzá, legyen szó akár a kezelési költségek, akár a banki induló díj elengedéséről, amivel akár több százezer forintot is megspórolhatunk.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása