A mai gazdasági helyzetben a legtöbb család nem tudja megtenni, hogy belátható időn belül összespóroljon magának elegendő pénzt egy saját lakásra, ebből kifolyólag nagyon sokan folyamodnak lakáshitel felvételéhez.
Mivel azonban az utóbbi években a lakáshitelek feltételei rendkívüli mértékben szigorodtak, a legtöbb családnak alaposan meg kell gondolnia, hogy mikor és hol veszi fel a kölcsönt. Az egyik megfelelő alternatíva erre többek között az OTP Bank, akik rugalmasan kezelik a lakáshitel felvételének ügyét.
Hogyan történik OTP lakáshitel igénylése 2015-ben?
Az OTP lakáshitel országszerte, a bank összes fiókjában igényelhető, de nagy előny, hogy tájékoztatásért, kiegészítő információkért, de akár még igénylésért is kérhetünk visszahívást a pénzintézettől telefonon keresztül, ezáltal még a kérelem benyújtása előtt alaposabban is értesülhetünk lehetőségeinkről.
Az OTP lakáshitelt új és használt lakás vásárlására, valamint ház építésére egyaránt felvehetjük, akárcsak lakóingatlan felújítására, bővítésére, korszerűsítésére vagy modernizálására. Az igényelt lakáshitel összege a bank esetében legalább 1 millió forint, maximum 50 millió forint lehet, de az összeg szinte minden esetben függ az ingatlanbiztosítéktól, illetve természetesen az igénylő jövedelmétől is.
Az OTP Bank a lakáshitel igénylésekor nem számít fel semmilyen kezelési költséget sem, amivel az igénylők akár jelentősebb összegeket is megtakaríthatnak maguknak. Ezen felül, amennyiben a banknál nyitunk számlát, és arra kérjük a jövőben minden jövedelmünket, illetve ezen felül legalább két csoportos beszedési megbízásra kötünk szerződést, akkor a bank kiemelten magas kamatkedvezményben részesít minket lakáshitel igénylése esetén. A hitel fedezeteként a bank ráadásul nem csak családi házakat vagy egyéb lakásokat fogad el, hanem üdülési-, illetve építési telket, üdülőt, hétvégi házat, de még társas- vagy szövetkezeti házban megtalálható lakást is.
Az OTP lakáshitel feltételei
Az OTP Bank a lakáshitel igénylőjének irányába hasonló feltételeket állít, mint a legtöbb magyar bank. Ebből kifolyólag alapfeltétel, hogy a lakáshitelt csak 18 éven felüli személyek igényelhetik, akik magyarországi lakcímmel és állampolgársággal rendelkeznek, ezen felül pedig nem szerepelnek sem aktív, sem passzív státusszal a KHR listán, avagy az egykori BAR listán. Követelmény még a lakáshitel felvételekor, hogy az ügyfélnek havi rendszeres jövedelme legyen.
A havi rendszeres jövedelem tekintetében nagyon fontos, hogy a havi minimálbérnek megfelelő összeget keressünk minden hónapban. Szükséges ezen felül, hogy a hitel felvevője, vagy a hitelügyletnek legalább az egyik szereplője rendelkezzen vezetékes telefonnal, esetleg mobilos előfizetéssel.
Az OTP Bank felé a lakáshitel igénylőjének a hitelcélt minden esetben igazolnia kell, a törlesztés pedig minden esetben csak a banknál nyitott saját bankszámláról történhet. A lakáshitel összegét az igénylő minden esetben egy összegben kapja meg átutalás vagy készpénz formájában, attól függően, hogy korábban a felek miként állapodtak meg egymással. Az OTP Bank lakáshitele mellé kötött szerződést az ügyfeleknek minden esetben közjegyzőnél kell közokiratba foglalniuk. A lakáshitel törlesztése havi rendszerességgel történik, ami az OTP-nél ez minden hónap 4. napján válik esedékessé. Ha ez nem munkanap, akkor mindig a következő aktuális munkanapon kell rendezni a törlesztő részletet, amit a banknál vezetett számlán beállíthatunk rendszeres beszedésként is, így biztosan nem mulasztjuk el a befizetést.