Lakáshitel adókedvezmények 2015-ben

hirdetes

A lakáshitelezési piac az utóbbi időben jelentősen átalakult, de még a nagyobb változások ellenére sem hozták vissza a bankok a korábban sokak által szívesen igényelt adókedvezményt a lakáshitelek tekintetében. Hogy várható-e ezzel kapcsolatban bármiféle változás 2015-ben, az alábbiakból kiderül!

Milyen adókedvezmény volt régebben a lakáshitelre?

Noha a lakáshitelek egyik legkedveltebb kiegészítői voltak, mégis már évek óta nem igényelhetők ilyen célú kölcsönökhöz adókedvezmények, és ezzel kapcsolatban a jövőben sem várható jelentős változás. Ezáltal azok az ügyfelek, akik 2006. december 31-e után igényeltek lakáshitelt, már nem tudnak adókedvezményt kérni, sőt már azok sem, akik a kérdéses időpont előtt igényeltek más felhasználású kölcsönt, hiszen a kedvezmény a törlesztés megkezdésének évétől számított négy adóéven belül érvényesíthető.

A lakáshitelek esetében ez utóbbi csak részben igaz, hiszen a lényegesen hosszabb futamidejű lakáskölcsönök esetében a bankok utolsó határidőként a 2015. adóévet jelölték ki végső határidőként, tehát aki korábban vett már fel ilyen kölcsönt, az idén még érvényesítheti kiváltságát.

Az adókedvezmény igénybevételének ugyanakkor nagyon sok feltétele van! A legalapvetőbb és legfontosabb, hogy az adósnak, vagy az ügyletbe bevont adóstársnak legyen egy olyan 2006. december 31-e után született gyermeke, aki a hitel törlesztési időszakában még jogosult a családi pótlék igénylésére. 2015-ben ezen felül jogosult lehet még az a lakáshiteles is – az úgynevezett áthúzódó kedvezmény által –, a korábban szerződésben vállalt gyermek, esetleg gyermekek megszületésével a megelőlegezett kölcsönt részben, esetleg teljes egészében átalakítják lakásépítési kedvezménnyé, avagy ismertebb nevén szocpollá.

Adókedvezmény helyett kamattámogatott lakáshitel

Ma már az adókedvezményt a bankok teljes egészében eltörölték, azonban létezik helyette egy hasonlóan kedvező alternatíva, méghozzá a kamattámogatott lakáshitel. Ezt legalább egy gyermek megléte esetén igényelhetjük, és a lakáshitel igénylésével egyszerre a kamatkedvezményt is írásban kell kérvényeznünk. A kamatkedvezmény havi szinten átlagosan 2-5 százalék lehet, ami egy teljesen átlagos lakáshitel esetében körülbelül 3-5 ezer forintnak megfelelő összeget jelent havonta.

Ez egy évre lebontva tehát akár 30-60 ezer forintot is jelenthet, ami ha nem is teljes egészében, de közel akkora összeget jelent, mint amit a régi adókedvezménnyel elérhettek az ügyfelek. A kamattámogatással leginkább a nagycsaládosok járnak jól, hiszen értelemszerűen minél több gyermeket vállalunk, annál nagyobb kamatkedvezményre leszünk jogosultak, így bizonyos esetekben akár évente 100 ezer forintot is megspórolhatunk ilyen formában, ami viszont már lényegesen magasabb összeg, mint a korábbi adókedvezmény.

Személyi jövedelemadó kedvezmény a lakáshitel törlesztése után

A személyi jövedelemadóról szóló SZJA törvény szerint ugyanakkor több feltétel együttes megléte esetén jogosulttá válhatunk arra, hogy lakáshitel törlesztése után személyi jövedelemadó kedvezményt tudjunk igénybe venni. A feltétel, hogy csak a törlesztés megkezdésének évében, vagy az azt követő esztendőben lehet érvényesíteni a kedvezményt.

Kivételt képez ez alól az olyan igénylő, akinek a hitelidőszakban van családi pótlékra jogosult, esetleg jogosulttá váló gyermeke, hiszen ilyen esetekben az adókedvezmény a későbbiekben is érvényesíthető. Lényeges kitétel ezen a téren, hogy a lakáshitel felvevői a hitelszerződés megkötésekor nem lehettek jogosultak lakásépítési kedvezmény, avagy szocpol felvételére.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása