Kamatmentes lakáshitel a közszolgáknak

hirdetes

Még mindig nem döntött a kormány a közszolgák kamatmentes lakáshitele kapcsán, amiről több mint egy évvel ezelőtt született egy azóta is elfogadásra váró határozat, amelynek értelmében a köz szolgái lakás vásárlása esetén – vagy devizaalapú kölcsönök kiváltásakor – kamatmentes hitelt kaphatnának.

Még mindig tárgyalás alatt a kamatmentes lakáshitel

A javaslatról már 2013 karácsonya előtt is tárgyalt a kormány, ám akkor nem született döntés, és noha úgy tűnt, hogy a választásokig megszavazzák a javaslatot, a mintegy 160 ezer magyar állampolgárt érintő változás elfogadására nem került sor.

A kormányhatározat még 2013 októberében megjelent azzal kapcsolatban, hogy az érintett tárcáknak ki kell dolgozniuk egy olyan konstrukciót, amivel a közszolgálati szférákban dolgozók otthonteremtését könnyítenék meg, ezáltal például felvett lakáshiteleik esetén egy hosszú futamidejű kamattámogatást kapnának, a felvételhez szükséges önrész biztosítását pedig az állam vállalná át.

Ezt a fajta lakáshitelt minden olyan ember felvehetné és igényelhetné, aki határozatlan idejű jogviszonyban áll, és nem rendelkezik saját lakással sem. A kölcsönt egy ember csak egyszer vehetné igénybe, és a végösszeg úgy lenne kalkulálva, hogy a törlesztő-részletek nem haladnák meg a hitel igénylőjének havi nettő jövedelmének 30 százalékát.

Két opció is felmerült már

A kabinet elé kétféle változat is került ezzel kapcsolatban. Az egyik szerint a kedvezményes lakáshitel felhasználásával egy új házat legfeljebb 30 milliós, használt otthont pedig 20 milliós forgalmi értékig vásárolhatnánk maguknak a közszolgák, esetleges bővítés esetén pedig az összeg nem haladhatná meg a 15 millió forintot. A másik változat alapján egységes összeghatár kerülne kidolgozásra az efféle lakáshitelhez, ebből kifolyólag az igénylés céljától függetlenül legfeljebb 18-19 milliós értékhatár kerülne meghatározásra.

A második alternatíva lehetővé tenné ugyanakkor az adósoknak, hogy már felvett deviza alapú hiteleket is kiválthassanak, ezáltal lehetővé téve a kedvezményes, mondhatni visszafizethető kölcsön felvételét. Az adósok ennek segítségével tudnák vállalni a végtörlesztést úgy, hogy megszabadulnak az árfolyamkockázattól, valamint a rendkívül magas törlesztő-részletektől, és cserébe nem csak havonta több tízezer forintot takaríthatnának meg, hanem ezzel egyetemben fix törlesztővel tudnának számolni a futamidő végéig.

Az önerőt is az állam adná a közszolgálatban dolgozóknak

A közszolgák sem mentesülnének a kedvezményes lakáshitel esetében az önerő meglététől, ezt azonban nagyrészt az állam segítségével teremthetnék elő. Az állam ehhez akár 3 millió 750 ezer forintos készfizető kezességet vállalnak, ami mellett a kamat legfeljebb 7-8 százalék körül alakulna.

A kedvezményes hiteleket a közszolgák 20-35 évre kaphatnák, és amennyiben valakinek esetleg megszűnne a közszolgálati viszonya, a kedvezménye ugyanúgy megmaradna. Egyetlen kivétel, ha 90 napon belüli fizetéselmaradása halmozódik fel, ilyenkor ugyanis a kölcsön piaci kamatozású lakáshitelre vált át. A kedvezmény azonban minden esetben megmaradna – erre állami garancia lenne –, ha a munkáltató jogutód nélkül szűnne meg, esetleg nyugdíjazás vagy haláleset miatt történne a jogviszony megszűnése, a konstrukciók ugyanis öröklődnének.

A kölcsönt az egyik tervezet szerint bankok nyújtanák, a kamatot pedig a költségvetésbe kalkulálná az állam, de a másik lehetőség inkább államkötvények kibocsátásával számol, amelyekből megszerezhetők lennének a szükséges források, a nulla százalékos hozamot ígérő papírokat pedig az MNB vásárolná fel, ezáltal a jegybank ellensúlyozná a veszteséget.

Rate this post
hirdetes

Egy hozzászólás ehhez: “Kamatmentes lakáshitel a közszolgáknak

  1. gyors hitelszövetkezet nemzetközi székhelyű cég, aki kínál pénzügyi támogatást az egyének, vállalatok.

    Ajánlunk:
    * Személyi kölcsönök (Secure és a fedezetlen)
    * Business Hitelek (biztonságos és nem biztonságos)
    * Egyetemi Hitelek
    * Adósság konszolidáció
    * A második jelzálog

    Ez a megfizethető kamatláb 4%. Lépjen kapcsolatba velünk ma: swiftcreditunion@gmail.com.

Vélemény - hozzászólás hozzáadása