Ismét divatba kerül a lakástakarék-pénztár?

Az előrejelzések szerint a jövőben ismét egyre nagyobb népszerűségnek örvendhet majd, sőt mi több, egyfajta divat is válhat a lakáskasszából.

hirdetes

Egyre népszerűbbé válhat, ezáltal ismét divatba jöhet majd a jövőben a lakáskassza – osztotta meg mindezt a Gazdasági Rádió munkatársaival Gergely Károly, a Funamenta Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki számokkal is alátámasztotta pozitív jövőképét. Az igazgató szerint egy forintnyi állami lakástámogatásra már most legalább 5 forintnyi építőipari beruházás és felújítás jut a gazdaság számára. Ez azért különösen fontos, mert a kiváló arány szó szerint nagyszerű és fellendítő hatást gyakorol a gazdaságra, ezáltal a költségvetés számára, így nem csak egyre nagyobb támogatást élvez majd a kormány által, hanem ezen felül népszerűsége is tovább növekedik majd az elkövetkezendő években.

Mint ismert, főként a gazdasági recesszió begyűrűzésével a lakástakarék-pénztárak népszerűsége soha nem látott szintre csökkent vissza, és míg a gyorskölcsönök mennyisége egyre csak növekedett, addig a lakáskassza segítségével folyósított összegek és megmozgatott pénzek az induláskori adatokat idézték.

Gergely Károly kifejtette véleményét a devizahitelek kapcsán is, ezáltal elmondta, hogy a felelősség ezzel kapcsolatban többirányú, hiszen a szabályozók, illetve azok hiánya mellett hatalmas probléma volt, hogy a piac szereplői elhitték az aktuálpolitika állításait, illetve ígéreteit, miszerint az euró belátható időn belül hivatalos fizetőeszközzé válik Magyarországon, és teljes egészében felváltja majd a forintot. Egy ilyen forgatókönyv esetén ugyanis a túl sok devizahitel fenntartása nem lett volna probléma sem az állam, sem a lakosság számára.

A Fundamenta elnök-vezérigazgatója szerint pozitívum, hogy a lakástakarék-pénztárak a devizahitelekkel szemben egyre nagyobb és egyre jobb állami támogatást kaptak. Ez az arány tavaly már elérte a 25 százalékot is, ami összegben kifejezve több mint 38 milliárd forintot jelent, és ez a jövőben évről-évre egyre nagyobbnak ígérkezik. Az igazgató szerint egyetlen forintnyi állami invesztíció 5 egész forintot mozgat meg a magyar gazdaságban – tehát hatása elképesztő mértékű –, de jövőre még ezt is képesek lesznek fokozni, a gazdasági spekulánsok szerint ugyanis jövőre már a 6 forint 40 fillért is elérhetik majd.

hirdetes

Erre a hazai lakáskasszák 1997-es első megjelenése óta egyszer sem volt példa, ám azt még maguk a pénzintézetek sem tudják pontosan megmondani, hogy minek is köszönhető jelenleg a lakástakarék-pénztár ilyen mértékű gazdasági hatása és divatosodása. A legtöbb vélemény szerint a devizahitelek miatt kialakult negatív hangulat, mások szerint inkább az egyre kedvezőbb feltételek állhatnak a háttérben, és nagy a valószínűsége annak, hogy a kormány legfrissebb devizahiteleseket mentő csomagjának köszönhetően a jövőben még a várakozásoknál is nagyobb népszerűségnek örvendhetnek majd a lakáskasszák.

Vélemény - hozzászólás hozzáadása