Noha a szocpol tekintetében a törvény határozottan kimondja a feltételeket, nagyon sok olyan pontja van, amelyek tekintetében csak félreérthető támpontokkal szolgál, ezáltal sokan például azt sem tudják, hogy lakásbővítés esetén igényelhető-e szocpol vagy sem?
Vegyünk egy átlagos családot, egy édesanyát és egy édesapát, akik már vállaltak egy gyermeket a múltban, és néhány évvel ezelőtt hozzájutottak egy használt ingatlanhoz úgy, hogy nem vették igénybe a szocpolt. A család tervei között szerepel, hogy a jövőben egy újabb gyermekkel bővítik családjukat, de ehhez szeretnék megnöveli a vásárolt ház alapterületét, avagy legalább két gyerekszobával bővíteni az eddigieket. Hogy ilyen esetekben utólagosan igényelhető-e szocpol – esetleg fél-szocpol – vagy sem?
Valóban igénybe vehető a szocpol támogatás erre a célra?
Ha kicsit mélyebbre ásunk a jogszabályban kikötött pontokra, záradékokra és kizáró tényezőkre, akkor határozottan kijelenthető, hogy ebben a formában nem! Az utólagos fél-szocpol feltételei ugyanis a példában meghiúsulnak, hiszen az utóbb született gyermek után csak és kizárólag akkor igényelhető, ha a használt lakás vásárlásakor már megkapták a szocpolt legalább egyetlen gyermek után. Ezáltal utólag tehát az egy összegű állami támogatás ilyen esetben nem vehető igénybe!
További problémát jelent ezen felül, hogy a jelenleg érvényes és hatályos szocpolrendelet értelmében nem igényelhető a támogatás kizárólag bővítésre, mivel a szocpol célja csak és kizárólag új ház építése, vagy egy újépítésű ingatlan vásárlásra lehet. Mivel a példa esetén a lakóingatlan már a család tulajdonában van, és mivel nem új ház épülne a támogatásból, hanem a már meglévő kerülne kibővítésre, ezért erre a célra a szocpol nem vehető igénybe.
Természetesen vannak egyéb alternatívák – főként egy meglévő, és egy tervezett gyermek esetén – arra vonatkozólag, hogy milyen forrásokból lehet támogatást kérni a bővítési munkálatokra. Ennek a legegyszerűbb módja a lakáshitel felvétele, amelyhez bizonyos bankok biztosítanak kedvezményes forint alapú bővítési hiteleket, ezáltal nem kell tartanunk az árfolyamkockázattól. A bővítési munkálatok hitellel való finanszírozását ráadásként az állam is támogatja úgy, hogy kamattámogatással járul hozzá a havi törlesztő részlet kifizetéséhez.
A kamattámogatás az esetek döntő többségében a futamidő első 5 esztendejében igényelhető, de állami támogatású hitel lévén természetesen a felvételnek vannak alapvető jogszabályi feltételei is.
A szocpol helyett kiváló alternatíva lehet még a piaci kamatozású lakásbővítési hitel felvétele is. Ez már könnyedén elérhető negyedéves munkaviszony igazolásával is, de mellékelni kell hozzá a jogerős bővítési engedély mellett a költségvetési tervet is.
Hogy mekkora összeget engedélyeznek ilyen esetekben a bankok, azt mindig az említett papírok birtokában állapítják meg a pénzintézetek, de a leggyakrabban a költségvetés teljes finanszírozása is kifizethető a hitelből.