Ingatlan illeték 2017 ezt jó tudni róla, hogy mennyit kell fizetnünk

hirdetes

Hogyan alakulhatnak az elmúlt évhez képest az ingatlanokkal kapcsolatos illetékek?
Az ingatlan illeték 2017 évben sem sokat változik, most levezetjük, hogy a visszterhes vagyonátruházási illeték mit jelenthet vevőnek és eladónak egyaránt.

Az ingatlan illeték 2017 szempontjából fontos egy kicsit visszaszaladnunk az időben. A 2015-ös évet a fellendülés jellemezte az ingatlanpiacon. Nagyon sokan vásároltak ingatlanokat befektetési célzattal, hiszen sokan vásárolták meg a belvárosban elhelyezkedő lakásokat.

Ez a trend 2016 évben is folytatódott, ekkor már évi 150 000 adásvételről van tudomásunk. Ez a szint közelít a válság előtti szinthez.

A budapesti ingatlanok négyzetméter ára elérte a 400 000 forintos álomhatárt. Az Airbnb és az albérletkiadás egyre népszerűbb lett azok körében, akik befektetési célzattal vásároltak.

ingatlan illeték 2017

Ingatlan illetékre 2017-ben is van kedvezmény

Azok, akik albérlet-kiadással foglalkoznak nagyon fontos, hogy ismerjék a 2016 évi szabályokat is. Minden ingatlan adás-vétel előtt érdemes az ingatlanok tulajdoni adatlapját is alaposan átnézni. 2016 az áfa csökkentés az 5 millió forintos áfa visszaigénylés és a CSOK éve volt.
2016 évben mennyi lakásvásárlási illetéket fizettünk, amely egyelőre, az ingatlanilleték 2017 évi szempontjából is mérvadó

2016-ban a lakásvásárlási illeték, azaz a visszterhes vagyonátruházási illeték 4 százalékos volt. Ez azt jelenti, hogy egy 8 millió forintos lakás esetén 320 000, míg egy 20 millió forintos lakás esetén 800 000 forint. Az adóhivataloknál érdemes azonban a különféle kedvezmények, illetékmentességek felől érdeklődni, hiszen soha nem tudhatjuk milyen új jogszabályok lépnek érvénybe, amiről esetleg nem is tudunk. Egy nagyon fontos információ, hogy akinek egy ingatlanban résztulajdona van, annak csak a résztulajdon erejéig kell a visszterhes 4 százalékos vagyonátruházási illetéket megfizetnie.

Ingatlan illeték 2017 cserpótló vásárlás esetében

Az ingatlan illeték 2017 évben a cserepótló vétel esetén fennáll, ám kérelmezhető illetékkedvezmény. Ez a legtöbb esetben fenn áll, hiszen ha értékesítünk egy ingatlant és helyett újat vásárolunk, akkor a kettő vételár közötti különbség után kell csak a 4%-os illetéket befizetni.

Ezt a folyamatot egy évig tudjuk halasztani, tehát az új ingatlan megvásárlására ennyi időnk van. ha letelik az egy év és nem történt másik ingatlan vásárlás, akkor bizony a teljes összeg után kell az illetéket leróni. Ahogy bekövetkezik az ingatlan eladása, máris kiszabják az illeték összegét. ha letelik az egy év és nem történik illetékbefizetés, akkor bizony pótilletéket is kiszabhatnak, így nagyon fontos a határidők betartása.

2017-ben is mentesek lehetünk az illeték befizetés alól

Az ingatlan illeték 2017 évi alakulásáról egyelőre a 2016-os ingatlan illeték kedvezmények adatai állnak rendelkezésünkre. Illetékmentességet élveznek azok, akik az eladott ingatlan értékéhez képest magasabb áron vásároltak új ingatlant. A visszterhes vagyonátruházás a házastársak között illetékmentességet élvez. Az egyenes ági rokonok között is hasonló a helyzet, azaz itt sem kell illetéket fizetni. Ha telekvásárlásra kerül sor és 4 éven belül megvalósul az építkezés is, akkor szintén nem kell az illetékkel foglalkoznunk.

A vállalkozó által felépített és úgy megvásárolt 15 millió forintos összeghatárú ingatlanoknál sem kell illetéket fizetni. Ha egy 25 millió forintos ingatlant vásárolunk meg, akkor csak a fennmaradó 10 millió forint után vagyunk kötelesek az illetéket megfizetni. Azok a fiatalok, akik első lakásuk megvásárlása előtt állnak és még nem töltötték be a 35. életévüket szintén mentesülnek az illeték alól, de az ingatlan forgalmi értéke nem haladhatja meg a 15 millió forintos álomhatárt.

Az állami és önkormányzati lakásvásárlások esetén szintén él az illeték mentesség.
A vagyonszerzés bejelentésének kötelezettsége 30 nap, amelyet a szerzéstől számítanak, azaz amikor a szerződés megköttetik, és az adás-vétel megvalósul. Az ingatlanügyi hatósághoz ezt kell mindenkinek benyújtania, hiszen ezt ők hivatalból nem intézik. Amennyiben ez elmarad, úgy bírságot fognak kiszabni ránk. Az ingatlanügyi hatóság feladata a bejegyzés és az adóhatóság értesítése az ügyletről. Erre egy hivatalos nyomtatvány létezik, amely az ingatlanilleték 2017 évi kiszabásánál is ugyanúgy elérhető lesz.

Az adóhatóság ezután küldi ki az illetékről a fizetési meghagyást és ennek megfizetésére összesen 30 nap áll rendelkezésünkre.
A 2016-os évben a következő eladó szempontjából fontos adók voltak lakás céljára szolgáló ingatlan eladás esetén, amelyek valószínűleg az ingatlanilleték 2017 évi kiszabásánál is alapot szolgáltatnak. 5 éves időkorlát került bevezetésre lakás vagy ház eladása esetén. Minden másra a 15 éves időkorlát létezik. Ha 5 éven belül kerül az ingatlan értékesítésre, akkor 15%-os szja-t kell fizetni. Válás esetén nem kell adót fizetni, ha az egyik fél kivásárolja a másik fél vagyonát az előzőleg meglévő vagyonközösségből.

A nem lakás céljára szolgáló ingatlanok esetében teljesen más a helyzet. Itt sokkal drasztikusabb az időkorlát, hiszen egyből 15 évnek kell eltelnie a vétel és az eladás időpontja között ahhoz, hogy valakinek ne kelljen szja-t fizetnie. Ilyen a telek, üdülő, üdülőtelek, termőföld, üzlethelyiség. Itt az, szja már 16 százalékos. Nagyon oda kell figyelni, hogy abban az évben szerepeltessük az adóbevallásban az értékesítést, amikor az megtörtént. Ezután nem szabad elfeledkezni az adóhivatal számára az adó megfizetéséről sem, hiszen súlyos büntetésekre számíthatunk.

 

Mentés

Rate this post
hirdetes

Egy hozzászólás ehhez: “Ingatlan illeték 2017 ezt jó tudni róla, hogy mennyit kell fizetnünk

Vélemény - hozzászólás hozzáadása