Habár az euró árfolyam még mindig kiszámíthatatlan, ez mellett hazánkban az infláció egyre súlyosabb. Közel 1%-os emelkedést mutatott a szeptemberi és októberi adat összehasonlításakor. Pontosan 20,1%-ról 21,1%-ra növekedett a reggeli adatok szerint. Ezzel az élelmiszerek áremelkedése elérte a 40%-ot hazánkban. A következő hónapokban várhatóan nem lesz ebben változás. A tavalyi évhez képest a tojás 87,9%-kal, a kenyér 81,4%-kal, a tejtermékek pedig 75%-kal kerülnek többe.
A száraztészták és a margarin ára közel 60%-kal lett drágább. Ennek azért van jelentősége, mert a kormány a mai napon újabb ár stop bejelentését tette meg, mely kiterjed a kései burgonyára, valamint az M-es méretű tojásra. A boltok legfeljebb a szeptember 30.-i áron értékesíthetik majd.
A lakossági rezsidíjakon nem kívánnak változtatni az év végéig, természetesen jövő évben szeretnék, ha alacsonyabb lenne, de ezt nem tudják garantálni. Az egynapos betéti gyorstrenden továbbra sem változtatnak, marad a 18%-os kamat. Hogy hogyan befolyásolhatja ez a bejelentés az euró árfolyamát vagy sem az hamarosan kiderül.
Euró árfolyam adatok és főbb valuták árfolyamai
Az inflációs adat bejelentésére természetesen az euró árfolyama is reagálhat. Ami még befolyásolhatja a nap folyamán az árfolyamot az az amerikai félidős választás eredménye lehet. A reggeli órákban 402ft környékén járt az árfolyam, ez minimális elmozdulás volt a tegnap esti adathoz képest. A dollárral szemben 399,45ft, míg az angol fonttal 461ft-os értéken mozgott a magyar deviza. A lengyel zloty 0,2%-os gyengüléssel kezdte a napot, míg a cseh korona minimálisan változott. A török líra a dollárral szemben 0,4%-ot gyengült, viszont az orosz rubel egyre inkább egyhelyben maradt.
9 óra után (az inflációs adat bejelentését követően) minimálisan elkezdett gyengülni a forint az euró árfolyamával szemben. 403,3ft körül járt. 11 óra körül már érezhető volt a fokozott gyengülés. Ekkor 404,8ft-nál tartott az euró árfolyama. Ehhez már az is hozzá járulhatott, hogy a dollár árfolyama erősödni kezdett. A déli órákra visszakapaszkodott a magyar deviza, 403,34ft volt az euró árfolyama. Ebben az időben a lengyel zloty tovább gyengült 0,4%-ra, a cseh korona pedig tartotta a szintjét, 0,1%-os gyengüléssel.
A cikk írásakor, azaz 13:18 perckor a következő euró adatok állnak a rendelkezésre. Az euró árfolyama jelenleg 403,828ft, mely 0,38%-os erősödést jelent az európai deviza számára. Az euró/svájci frank árfolyam 0,987 ez 0,53%-os gyengülést jelent. Az euró/dollár árfolyama 1,002 (-0,45%). A font/euró árfolyam 1,138 (-0,63%), míg az euró/jen árfolyama 146,762 (0,007%).
Euró árfolyam pénzváltók esetében
A Budapesti körzetben a pénzváltók többségében az euró vételi ára 401 és 402ft között mozog, eladási ára 409 és 410ft között váltakozik, ilyen pénzváltó például a Star Change, Prima Change, Batari Trade Kft. vagy a Kántor Change Kft. Ha a főbb pénzintézeteket nézzük, mint pl. a K&H bankot akkor ott az euró vételi ára 391,02ft, eladási ára 413,54ft, a CIB Bank vételi ára 388,22ft, eladási ára 420,58ft, a Takarékbank vételi ára 397,98ft, eladási ára 406,02ft, az Unicredit Bank vételi ára 387,158ft, eladási ára 415,242ft.
A tőzsdére is nagy hatással van a 26 éves csúcs
A vezető részek az európai tőzsdén negatív irányba haladnak. Az októberi inflációs adat közlése, az ár stop kiterjesztése hatást gyakorolt a magyar tőzsdére is ezáltal mínuszba fordult. Az előrejelzések szerint az amerikai tőzsdét sem kíméli a negatív hatás ugyan is várhatóan 0,5%-os mínuszban indíthatnak. Elmondható, hogy az euró árfolyam változása szinte lavinaként hat a világpiacra is.