A dollár javuló tendenciát mutat míg a forint-euró túl magas

hirdetes

A dollár látványos gyengülését követően kezd talpra állni. A pénteki adatokhoz képest kisebb emelkedést vehetünk észre. Hiába emelkedtek a vezető amerikai részvényindexek a kereskedés utolsó órájában mégis mínuszban zártak. A forint gyengülése továbbra is probléma.

Az euró és dollár emelkedése

Hétfő délelőtt 9 óra magasságában 392,92 forintba került egy dollár a devizapiacon a Google Finance szerint. Az euro ugyanekkor viszont 406,51 forintba került. Mindkét esetben emelkedést figyelhetünk meg a pénteki adatokhoz képest. Pénteken jelentős gyengülést láthattunk a forinttól több mint egy százalékkal emelkedett az euró jegyzése. Következő időszakban érdemes lesz figyelni a különböző nemzetközi eseményeket hiszen ezek mozgatják a forint árfolyamát. Érkezik a harmadik negyedéves előzetes GDP adat, valamint az uniós forrásokról szóló tárgyalások hírei.

A forinton is enyhülhetne a nyomás, ha megszületne egyfajta megegyezés. Hétfőn is 18%-os kamat mellett hirdette meg egynapos betéti gyorstenderét az MNB. Még mindig nem változtattak az irányadó kamaton. Délután 409 fölé emelkedett az euró jegyzése, ami egy százalékos forintgyengülést jelent péntek estéhez képest. A forint gyengülése első sorban nem hazai eredetű. Nem meglepő, hogy a forint alulteljesítő hiszen a legmagasabb bétájú deviza a régióban.

Tehát negatív piaci hangulatban többet gyengül, de kedvező, ha a külső környezet kedvező erősödni is nagyobbat tud. Az esti órákban korrigált a forint és a 408,5-ös szintnél állt meg. Holnap kiderül a GDP adatokból, hogy zsugorodni kezdett-e a harmadik negyedévben a magyar gazdaság. Az adatok pedig nagy hatással lesznek a forint helyzetére.

Mi a helyzet az amerikai tőzsdén?

Mint már pénteken is megírtuk emelkedéssel zártak a vezető amerikai részvényindexek. A Dow Jones 0,1 százalékot emelkedett, a S&P 500 0,9 százalékkal került feljebb, míg a Nasdaq 1,8 százalék pluszban fejezte be a napot. A múlthéthez képest a Dow 0,2 százalékos emelkedése mellett az S&P 500 0,2 százalékkal lejjebb került, a Nasdaq pedig 0,8 százalékos mínuszban indította a napot. A kereskedés utolsó órájában viszont gyors fordulat következett be az amerikai tőzsdén és mínuszban zártak a vezető részvényindexek.

A Dow 0,6 százalékkal került lejjebb, míg az S&P 500 0,9 százalékot gyengült, a Nasdaq pedig 1 százalékot esett. Mindez meglepő hiszen egész nap pozitív volt a hangulat a tengerentúli tőzsdéken és egész nap állandó növekedésről számoltak be.

Az erős dollárárfolyam pozitívum lenne?

Az Index.hu-n megjelent Gaszt Attilával készült interjúban olvashattuk, hogy jelenleg ’barátunk’ a dollár. A túl magas forint-euró gyengíti, viszont az euróval szemben erős dollárárfolyam segíti a magyar és kelet-közép-európai vállalkozásokat egyaránt.

Mivel a Kelet-Ázsiai termékek esetében dollárban történik az elszámolás Nyugat-Európa sokkal drágábban tudja beszerezni távol-keleti termékeket. Az euró-dollár árfolyama az egy évvel ezelőtti 1,16-os szintről lement paritás alá és már 0,96 körül mozog.

Mindez 20 százalékos árfolyamveszteséget jelent a nyugat -európai beszerzőknek. Tehát előnyösebb számukra, ha a kelet-közép-európai beszerzést részesítik előnyben a távol-keletivel szemben.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása