IKEA áruhitel – a lakásfrissítés egyik potenciális szponzora

hirdetes

Az IKEA áruhitel első látásra csupán egy pénzügyi, hűvös benyomásként lép színre, ám az ezzel a lehetőséggel való élés már örömmel töltheti el egész lényünket.

Lakberendezés. Otthonunk szépítése, a berendezés stílusa, eleganciája egyben térképe a benne lakók jellemvilágának. Egy szó nélküli útmutató a házban lakók érdeklődési köréről, hobbiairól, életviteléről.

Ezért, amikor friss házasokként, vagy középkorú házfrissítést tervezőkként sort kerítünk a pénzügyi kérdésekre, akkor ne feledkezzünk meg az IKEA áruhitel lehetőségéről sem, hiszen ennek a potenciálnak az életbe léptetésével közelebb kerülhetünk a lakás-átvarázsolás első szakaszához.

Röviden az IKEA áruhitelről

Az IKEA áruhitel a pénzügy birodalmában olyan hiteltípusként van nyilvántartva, amely a rövid-, ill. középlejáratú kategóriához sorolható, és amelyet financiális berkekben áruvásárlási hitelnek is becéznek.

Segítségével előmozdíthatóvá válik egy már kinézett tárgy megvásárlásának eshetősége, és extra komfortként szolgál az is, hogy mindehhez még az áruházból sem szükséges kilépnie az ügyfélnek, hiszen mindez a folyamat könnyedén lebonyolítható az áruház keretein belül.

Egyéb pozitív vonzata a kölcsön ezen típusának abban mutatkozik meg, hogy amennyiben IKEA áruhitel igényléshez folyamodik nem szükséges sem kezes, sem egyéb biztosíték felmutatása, Önnek csupán a jövedelemigazolását kell bizonyosságként felmutatnia az ügyintéző számára, aki a döntés meghozatala előtt informálódik a KHR-ben.

Nyitva áll a kapu, amelyen bemenve hozzájuthat a szükséges bútordarabokhoz, a lakberendezés familiális programjához.

„Élek vele” opció

Amennyiben mégis elhatározza magát és úgy dönt, hogy él ezzel a financiális sansszal, az IKEA áruhitel alternatívájával, abban az esetben fellendülhet a lakásfelújítás, a lakberendezés-korszerűsítés családi projektjének folyamata.

A praktikus, kényelmes, biztonságos jelzők társaságához még egy elengedhetetlen komponens is felzárkózik, amely egyedivé, speciálissá és nagyszerűvé formálja az otthon képét. Ez pedig nem más, mint a stílus.
A lakás stílusa, az emberből vetít ki értékes részleteket, amely hozzásegíti a szemlélőt, a látogatót ahhoz, hogy az otthon berendezését, külcsínét fürkészve egy apró résen betekintést nyerhessen az emberbe, mely élettel tölti fel az épületet.

Amennyiben él az IKEA áruhitel sanszával kedvező feltételek mellett, gyorsan, biztonságosan és minden bonyodalom, vagy komplikáció nélkül otthonába viheti az otthon-átvarázsoláshoz szükséges bútorokat és egyéb kellékeket egyaránt.

IKEA- szellem, mely bennünket is motiválhat

Az IKEA alapítóatyja, Ingvar Kamprad nagynevű és sikeres üzlethálózata mellett egy sor követésre méltó tanácssorral is bővítette a siker tudástárát.

Az Ingvar Kampradról keringő legendák szerint a gazdaglista kiemelkedő soraiban szereplő IKEA-teremtő megingatta a sikeres, dúsgazdag emberekről szóló álmítoszokat, hiszen nem híve a fényűzésnek és a luxusnak.
A takarékosság egyik hűséges ügyvivőjeként is nyilvántartható, hiszen utazásai során másodosztályra vált jegyet és a kocsi számára valóban nem a vágytárgyak netovábbjaként, státuszszimbólumot képviselő eszközeként van elkönyvelve, tudniillik esküszik a jóöreg kombi Volvójára, amelyet ma is használ.

Figyelme kiterjed a vásárlókra és az alkalmazottakra egyaránt, akiket munkatársakként kezel és puritán nézeteire egy kiválóan működő, jövedelmező üzletet is épített, melynek filozófiája, bázisa akár a következő mondása szerint is rögzülhetne: Az erőforrások pazarlása halálos bűn az IKEA-nál.

IKEA és életfilozófia

Amikor az IKEA áruhitel aktiválásával lakásunk számára beszerezzük a szükséges új „ruha- és kelléktárat”, akkor ne feledkezzünk meg a multinacionális bútorkereskedelmi hálózat bölcs alapítójának gondolatairól sem, amelyek a könnyűszerrel összeilleszthető bútorok nyelvén is megszólalnak.

Az egyszerűség egy irány. A felelősségvállalás egy kiváltság és még néhány IKEA-alaptétel, döntő bizonyítéka annak, hogy megéri a vágyaink életre keltésén fáradoznunk, melynek megvalósításán Kamprad példája is ösztönzőleg hat.

A Kamprad-féle álomból valóság alátámasztása egy 47 országban élénken működő üzlethálózat, több mint másfélszázezer alkalmazott, hatalmas áruforgalom, és egy lajstromnyi példás gondolat, amely napi motivációként is jeleskedik.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása