Hosszú hétvége 2018-ban, amikor többet pihenhetünk

hirdetes

Hosszú hétvége 2018-ban 9 alkalommal is vár mindenkire, ami azt is jelenti egyben, hogy egy munkaszüneti napot sem tudnak tőlünk elvenni a hétvége miatt. Ez az év rekordnak fog számítani a hosszú hétvégék számát tekintve, így már most érdemes megnézni, hogy a család mikor tud kimozdulni közösen akár egy meghosszabbított wellness hétvégére is.

Kisebb vagy nagyobb utazásokat Magyarország területén, de akár a környező országokban is bátran tehetünk, hiszen lesz rá alkalom éppen elég.

Melyik lesz az első hosszú hétvége 2018-ban?

Egészen március 15-ig kell várnunk arra, hogy végre elérkezzen az első pár egybefüggő szabadnapunk, azaz az első hosszú hétvége 2018-ban. Összesen 4 szabadnap vár ekkor a családokra, amely valljuk be mindenkinek nagyon jól fog esni. Az 1848 és 49-es forradalom és szabadságharc ünnepén nagyon sok szabadtéri program is várható.

2018 egyik hosszú hétvégéje március 15-re esik
2018 egyik hosszú hétvégéje március 15-re esik

A következő 4 napos ünnep közel lesz, hiszen két hét múlva érkezik a húsvét is. 2017-ben a nagypéntek munkanap volt, amelynek sokan nem örültek, hiszen az ünnepi készülődést teljesen felborította sok családnál. Minden ünnep alkalmával kiemelkedően fontos, hogy előtte legyen legalább egy napunk arra, hogy felkészülhessünk akár a vásárlásokkal is, hiszen a hipermarketek ilyenkor zsúfolásig megtelnek, ez vonatkozik a parkolókra is. Senki sem szereti a káoszt és a zűrzavart, hiszen az minden ünnepet tönkre tehet.

Mikor lesz még hosszú hétvégénk?

Májusban is lehetőségünk nyílik a kikapcsolódásra, hiszen egy négynapos hétvége vár ránk a hónap elején, amikor a munka ünnepe vár ránk. Május 1 pontosan egy keddi napra fog esni. 3 hét múlva vár ránk a pünkösdi időszak, amikor 3 nap pihenőt is kapunk.

Ezután lesz egy kis szünet, ami talán nem is baj, hiszen a nyári időszakban amúgy is sokan szabadságon vannak, és ekkor veszik ki a szabadságokat, így a nyári pihenést mindenki meg tudja így is oldani. Nincsen iskola és óvoda, így a gyerekekkel is kicsit több szabadidőt tölthetnek el a szülők.

Mi lesz augusztustól év végéig és mennyit kell ledolgoznunk a pihenésekért?

Augusztus 20 az Államalapítás Ünnepe pontosan egy hétfői napra fog esni és így 3 napos hosszú hétvége vár mindenkire a nyaralás után. Bízunk abban, hogy az időjárás is kedvező lesz a tűzijátékok és az ünnepi programok megtartására. Októberben 23-a keddi napra esik, amikor az 1956-os Forradalom és Szabadságharc ünnepe zajlik minden városban, míg november 1.

Hosszú hétvége 2018-ban
Hosszú hétvége 2018-ban

Mindszentek csütörtökre. Idén a karácsony 5 napos ünnep lesz, aminek bizonyára sokan fognak örülni. Szenteste pontosan hétfői napra fog esni. Az újév pedig keddi napra. Újévben összesen 4 nap pihenőt kapunk, amely szintén sokaknak jelent örömet. A rengeteg szabadnap érdekében pár szombatot fel kell majd áldoznunk, szám szerint hatot. A rengeteg munkaszüneti nap az ország gazdasági növekedésére is hatással van, hiszen visszahúzhatja a gazdasági növekedést a sok pihenőnap.

Akik biztosan jól járnak, azok a szolgáltatók és ezen belül is a szállodák és az éttermek. Ezeket fogják követni a fürdők majd az egyéb szabadidős elfoglaltságok szolgáltatói. 2017-ben csak két hosszú hétvégével gazdálkodhattak a családok, amely nagyon kevés, így a 2018-as esztendő ebből a szempontból igen jól indul. Csak húsvétkor és karácsonykor volt 4 napos ünnep, ezen felül csak háromnapos pihenő jutott mindenkinek az óévben.

Pár szó a szabadságok kiadásával kapcsolatban

Elérkezett az újév és pár szót mindenképpen érdemes megemlíteni a szabadságok kiadásával kapcsolatban. A munkáltatók és a munkavállalók mindig az adott évre járó szabadságok kiadásával foglalkoznak már az év elején. A szabadságokkal kapcsolatos szabályokról a munka törvénykönyve rendelkezik (2012.évi.I.tv. 115-121 paragrafusok).

Ezek meghatározzák, hogy a szabadságok milyen jogcímen keletkezhetnek. A 118 számú paragrafus rendelkezik a gyermekvállalással kapcsolatos pótszabadságokról. A gyermekek után járó pótszabadság mindig a gyermekek száma alapján kerül meghatározásra, ezen felül az apákat szülést követően megilleti külön szabadság is, amelyet szülést követően 2 hónapon belül ki kell venni.

Mi a helyzet a pótszabadsággal?

A pótszabadságokat tekintve a következőket érdemes tudni: 1 gyermek után 2, 2 gyermek után már 4 és 4 feletti gyerek esetén 7 munkanap pótszabadságot kell kiadnia a munkaadóknak.

Ezeket a szabadságokat mindkét szülő igényelheti. A szabadságokat minden egyes munkaviszonyban külön-külön ki lehet venni. Azaz ha valaki egyik munkahelyén éppen szabadságon van, akkor még a másik helyen ugyanazon a napon dolgozhat.

Ha valaki kettő vagy 4, esetleg 8 órában dolgozik a szabadság akkor is napra jár, azaz ha valaki két órás munkaviszonyban van, akkor a 2 órára jár az egy nap szabadság. Mindig a munkáltató adja ki a szabadságokat, tévhit az, hogy a munkavállaló ezzel rendelkezhet. A kiadásért is minden esetben a munkáltató vonható felelősségre.

Munkavállalói kérésre 7 munkanap szabadságot köteles kiadni és azt is maximum két részletben, a többivel a munkaadó rendelkezhet. Amennyiben a munkavállaló ezzel élni szeretne, akkor a szabadság előtt 15 munkanappal tájékoztatnia kell munkaadóját erről. Minden munkaviszony megszűnésekor a ki nem adott szabadságokat ki kell fizetni a munkavállalóknak, ez mindenkinek jár. A munkaadóknak is 15 napjuk van arra, hogy a munkavállalót tájékoztassák a szabadság kiadásáról, ezt mindenképpen be kell tartani.

Hogyan lehet kiadni a szabadságot?

Mindig az esedékesség évében kell kiadni a szabadságokat. Természetesen akad néhány kivétel, lássuk ezeket. Ha október 1. nappal létesít valaki munkaviszonyt, vagy azt követően, akkor rákövetkező év március 31-ig adhatja azt ki, tehát nem kell december 31-ig kiadnia.

A szabadságokat mindig az esedékesség évében kötelező kiadottnak tekinteni, ha a munkaviszony nem pontosan év elején kezdődik, akkor a következő évre csak maximum 5 napot lehet kiadni. Ezt a szabály azonban még jobban szigorítja, azaz január 8-ig kell kiadni a fennmaradó 5 napot is. Amennyiben a munkavállaló miatti okokból a munkaadó nem tudja kiadni a szabadságot a törvény szerint, akkor, ha az ok megszűnik, összesen 60 napon belül szükséges a kiadást pótolni.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása