Hogyan befolyásolja a koronavírus járvány második hulláma az euro árfolyamot?

hirdetes

Az euro árfolyama nagyon hektikus az idei évben. Természetesen az év elején megjelenő, és azóta sem megoldott probléma, a koronavírus jelentős befolyással van mindenre, így az euro árfolyamára is. Év elején előbb drasztikus emelkedés volt tapasztalhat, a forint szempontjából pedig egy nagyon súlyos mélyrepülés, aztán valahogy magára talált a forint, ami viszont az euro gyengülését jelentette.

A nyár egy kicsit stabilabb helyzetet teremtett, hiszen mozgás volt az árfolyamok tekintetében, de közel sem olyan drámai, mint tavasszal.

Ősszel újra megerősödött a vírus, hiszen jelenleg is tombol szerte Európában, ami újra komolyabb kilengéseket eredményezett az euro árfolyamában. Október közepén még az euro erősödéséről, illetve a forint gyengüléséről szóltak a hírek, novemberre viszont fordult a helyzet, és a forint kezd most szárnyalásba, és az euro árfolyama mutat gyengülő tendenciát.

De miért hat ennyire erős mértékben egy egészségügyi probléma Európa, sőt a világ gazdaságára. Miért ennyire hektikus most a helyzet az árfolyamok tekintetében?

Tavasszal előbb erősödött, aztán gyengült az euro árfolyama

Amikor először felütötte a fejét a járvány, akkor még nem gondoltuk, hogy világméretű, az egész évet befolyásoló probléma lesz belőle. Februárban azonban Olaszország teljes karanténba vonulásáról, és az amerikai rekord halálesetekről olvashattuk, és más országokban sem volt rózsás a helyzet.

Ezek az események komolyan befolyásolták az egyes országok gazdaságát, a piacok bizonytalanokká váltak, ennek eredménye pedig az euro árfolyamának erősödése lett. A forint sosem látott mértékben gyengült.

Aztán a helyzet megfordult, márciusra már szárnyalt a forint, ami annak is köszönhető volt, hogy elmúlt a kezdeti pánik, csillapodtak a kedélyek, és úgy tűnt, hogy a kezdeti túlreagálás is lecsengett. Persze ez nem maradt így hosszú távon, de mire véget értek a hazai korlátozó intézkedések, az euro-forint árfolyam visszaállt egy átlagosnak mondható értékre.

A nyár az országok gazdaságának újraindulását hozta, ami szintén befolyással bírt az euro-forint árfolyamára. A gazdasági elemzők persze már a nyár közepén előre jelezték, hogyha újra kitör a járvány, hasonló ingadozások várhatók.

Október közepén még csak álmodhatunk a forint erősödéséről

Bár nyáron még arról szóltak az előrejelzések, hogy év végére erősödhet a forint, az októberben nagyon úgy tűnt, hogy csak álom marad. A Kelet-Közép-Európai régióban sosem látott méreteket öltött a járvány, úgyszólván Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon gócpontnak tekinthető. Ez viszont nagyon nem tett jót a forintnak, ez euronak annál inkább.

Mivel a MNB laza monetáris politikája, valamint a nemzetközi kockázatvállalás komoly befolyással bír a forint árfolyamára, sokan már előre jelezték az euro árfolyamának sosem látott erősödését a forinttal szemben, és már felkészültük lelkileg, a forint 370-380 forintos átlagárára is.

Ezek a félelmek természetesen megalapozottak voltak, hiszen a befektetők inkább kivárásra játszottak, mert ekkor még nem lehetett előre látni, hogy milyen korlátozó intézkedéseket hoznak majd a kormányok, és ezek milyen hatással lesznek az ország gazdaságára. Ez a nyár eleji kilábalást komolyan megtorpantotta. Az sem javított a helyzeten, hogy a vírus elleni vakcinára is úgy tűnt nagyon sokat kell még várni.

November elején szárnyal a forint, és gyengül az euro

Most azonban, a kezdeti félelmek ellenére úgy tűnik fordult a kocka, mert a forint erősödik. Azonban az okokat még a pénzügyi elemzők is csak találgatják. Egyelőre az amerikai elnökválasztás borzolja a kedélyeket, ami Joe Biden győzelmét, vagyis Donald Trump vereségét hozta.

A piacok is lassabban mozdulnak, alacsonyabb a forgalom. A járvány ugyan változatlanul tombol, és nem úgy tűnik, hogy elérte a csúcspontját. A korlátozó intézkedések is szaporodnak világszerte. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az euro gyengül, és nem csak a forinttal szemben.

Érdekes kérdés, hogy mi okozza ezt a meglehetősen érdekes helyzetet. Több elmélet is van, de konkrét válasz még nincs. Azt sem lehet tudni, hogy a forint erősödése tartós marad-e, vagy ez csak egy kilengés, és a közeljövőben újra gyengülni fog.

A járvány tombol, az euro árfolyama gyengül! De miért?

Elméletek természetesen vannak ezzel kapcsolatban. Egyrészt komoly befolyással bír az árfolyamok alakulására Joe Biden győzelme, aminek köszönhetően nő a kockázati étvágy a befektetők tekintetében, illetve az elnökváltás a dollár gyengülésével jár, ami viszont a forintnak tesz jót.

Az sem kizárt, hogy az Európai Unió nemrég hozott jogállamisággal kapcsolatos döntését többen félreértelmezték, hiszen egyenlőre meglehetősen ködös, hogy pontosan miről is van szó, és ez befolyással bírt az euró alakulására.

Ahogyan már említésre került, a piac forgalma is alacsony, vagyis kisebb tételekkel is nagyot lehet mozdítani az árfolyamok alakulásán. Hogy a forint szárnyalása, és az euro gyengülése meddig marad így, azt nehéz lenne megmondani, hiszen a vírus terjedése, és ennek következtében a gazdaság alakulása is napról napra változik.

Egyenlőre örülhetünk, de az elemzők szerint az euró árfolyam tekintetében erősödés várható, főleg, ha hazánkban újabb korlátozó intézkedések bevezetésére kerül sor.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása