Hogyan bankoljon biztonságosan az okostelefonnal?

hirdetes

Az utóbbi években hazánkban is nagymértékben megnőtt az okostelefont vásárlók és használók száma, és immár adott az a lehetőség is, hogy a legfontosabb bank ügyleteinket okostelefonról intézhessük gyorsan és könnyen.

Viszont megfelelő elővigyázatossággal kell kezelnünk ezt a lehetőséget, fel kell készülni az olyan esetekre is, ha például elhagynánk, vagy ellopnánk a telefonunkat, és arra is nagyon vigyázni kell, hogy valakik nehogy hozzáférhessenek szoftveres úton az okostelefonos bankoláshoz szükséges titkos kódokhoz, belépési jelszavakhoz. Alapvető fontosságú, hogy mielőtt bármilyen banki műveletet is végrehajtanánk az okostelefonunkkal, az előzőleg lássuk el hatékony vírusvédelemmel, és kémprogram elhárító szoftverekkel. Ahogy az otthoni számítógépek, laptopok, és táblagépek, úgy ma már az okostelefonok sem lehetnek meg a megfelelő védelem nélkül.

Legalább ugyanilyen fontos, hogy semmiképpen ne intézzünk bankügyleteket ingyenes és nyílt WiFi hálózaton keresztül, ugyanis a nyílt frekvenciára bárki rácsatlakozhat, és a ki és bemenő jeleket ‘lehallgatva’ lehetősége van védett adatok megszerzéséhez.

Milyen megoldások segíthetnek a biztonságos okostelefonos bankolás eléréséhez?

Mielőtt az bármely okostelefonos bankügylet megkezdésébe belefognánk, alaposan tájékozódjunk a bankunknál a lehetőségekről, és kérjük ki a bank tanácsát az okostelefonos ügyintézés teljesen biztonságossá tételéről. Minden bizonnyal részleetes ismereteik vannak ennek eléréséről, hiszen ők maguk voltak azok is, akik az internetbankolás biztonságossá tételét elérték, és most is tevékenyen részt vettek az okostelefonos bankolás szolgáltatásainak megfelelő kialakításában. A fejlesztések során az okostelefonos szolgáltatásokat is úgy alakították ki, hogy egyszerre több biztonsági elem is garantálja, hogy a pénzügyek okostelefonnal való intézése a lehető legnagyobb biztonságban mehessen végbe.

Ellenben ehhez minden felhasználónak illik tudnia, hogy a megfelelő biztonság az ő tehetős közreműködésük nélkül nem jöhet létre. Ezen kényelmes és gyors ügyintézés használatához a biztonsági szabályok betartása nélkül nem száz százalékos.

Biztonsági megoldások

Nézzük most át azokat a biztonsági megoldásokat, amelyeket semmiképpen ne hagyjunk ki annak érdekében, hogy az okostelefonos banki ügyintézés a lehető legnagyobb biztonságban mehessen végbe:

  • ami nélkül akár az internetes, akár az okostelefonos biztonságos bankolás elképzelhetetlen, az a megfelelő azonosítás végrehajtása. Az internetes (és lényegében az okostelefonos bejelentkezés is interneten keresztül zajlik) banki bejelentkezés során először is meg kell adnunk a banktól kapott azonosítónkat, jelszavunkat (ezt érdemes sűrű időközönként megváltoztatni), valamint azt a számlaszámot, melyen a pénzügyek intézését el akarjuk végezni. A leggyakoribb és sajnos még mindig sűrűn előforduló hiba a felhasználók körében az, hogy valamilyen könnyen megjegyezhető jelszót választanak (például 1-2-3-4, vagy 1-1-2-2). Mi soha ne essünk ebbe a hibába, adjunk meg olyan jelszót, amely kellő bonyolultsággal rendelkezik, lehetőleg ne csak számokat tartalmazzon, hanem betűket is, kis és nagy karaktereket egyaránt. Az azonosító megvédését mindig szem előtt kell tartanunk, hiszen a internetes banki csalóknak ez az elsődleges célpontjuk, és a legsűrűbben használt ‘technikájuk’ ennek megszerzésére az, hogy az okostelefonnal rendelkező bankjának nevében kiküldött e-mailben, vagy SMS-ben érdeklődnek azon adatok felől, melyekkel a banki ügyintézés elindítható. És itt áruljuk is el a legfontosabb tudnivalót ezzel a csalással kapcsolatban, egy bank soha nem kér ilyen formában semmilyen belépéshez szükséges adatot ügyfeleitől. A jelszó megváltoztatására is csak úgy van lehetősége az ügyfeleknek, hogy már beléptek a bank okostelefonnal elérhető felületére.
  • Fontos az is, hogy beállítsuk azokat a műveleteket, amiket az okostelefonnal való bejelentkezéskor ezzel az eszközzel elvégezhetünk, tehát bizonyos műveleteket engedélyezhetünk, míg másokat letilthatunk. Például állítsuk be azokat a számlákat, amiket okostelefonnal megnyithatunk, és tiltsuk meg azoknak a megnyitását, melyeket ezzel az eszközzel nem akarunk soha használni. A legnagyobb biztonságot az jelenheti, ha az okostelefonnal való pénzmozgatásokat egyáltalán nem engedélyezzük.
  • Ha mégis szeretnénk adandó alkalmakkor pénzátutalásokat végezni okostelefonnal, akkor soha ne felejtsünk el limit korlátot megadni, melyben természetesen az összeg nagyságát korlátozzuk, melyet még átutalhatónak tartunk.
  • Az okostelefonnal való bankolást mindig egy bizonyos applikációval (programmal) lehet csak intézni, ezt úgy alakítják ki, hogy minden egyes banki belépést csak egy ideig tesz lehetővé, azután automatikus módon kilépteti az eszközt a bank rendszerből. Ha a szoftver erre lehetőséget adna, akkor se kapcsoljuk ki soha, amikor a rendszer kilépteti az okostelefont, és mi még folytatni szeretnénk a banki ügyintézést, akkor újra be kell lépnünk.
  • Az okostelefonos applikáció rendelkezik olyan funkcióval (a neve multitasking, és mi kapcsolhatjuk be), mely arra nyújt lehetőséget, hogyha internetes bankolásunk közben esetleg telefonhívást kapunk,vag ymás programot indítunk el, az okostelefon nem léptet ki a banki rendszerből, tehtá a hívás befejezése után a banki művelet folytatható. Ha azonban ez előzőleg ismertetett időkorlát lejár a hívás közben, akkor a program kiléptet, és újbóli bejelentkezés szükséges.
  • Vannak törekvések az egyszerűsített belépések kialakítására is, általában ekkor két opció közül választhat az ügyfél, például, hogy kér egy egy úgynevezett Mobil Aláírás SMS-t a tranzakciók elintézésének megerősítése végett, vagy az egyszerűsített belépést SMS-ek küldése nélkül szeretné elvégezni.

Érdemes mindig naprakészen figyelni a legújabb adathalászat ellen kifejlesztett programok megjelenését, hiszen ahogy a internetes bűnözők is folyamatosan fejlesztgetik módszereiket, azokra a biztonsági megoldásokra szakosodott szoftvercégek is azonnal válaszolnak, sőt sok esetben a bűnözők előtt járnak védelmi rendszereikkel. Érdemes ezzel kapcsolatos weboldalakat nézni pl: a hwsw.hu is egy ilyen amit ajánlani tudunk.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása