A kisgyermekükkel otthonlévő szülőknél nagyon gyakran előforduló probléma, hogy pénzszűkébe kerülnek, hiszen a lurkónak hol ez, hol az kell, így sokakban felmerülhet ilyenkor a kérdés, hogy egy hitelkártya a gyesen lévőknek is igényelhető-e vagy sem?
Habár a válasz első blikkre talán egyértelműen igenlő lehet, a közhiedelemmel ellentétben azonban a magyar bankok közül vélhetően mindenki azonnal elutasítaná azokat a hitelkártya igénylőket, akik GYES mellett szeretnének maguknak ilyen kölcsönformát.
Mindez pedig nem is azért, mert a bankok empátiát éreznek a kismamák irányába, és nem szeretnék őket bajba sodorni – mint ismert, a hitelkártya-igénylők jelentős része adósságcsapdába kerül az előnytelen feltételek miatt –, sokkal inkább azért, mert törvényi keretek között van szabályozva, hogy ez a fajta jövedelmi forma – még ha rendszere is –, nem képezhet fedezetet hitelre.
Igényelhető-e hitelkártya gyesen lévőknek?
Ha tehát arra a kérdésre akarunk gyorsan és egyszerűen válaszolni, hogy igényelhető-e hitelkártya gyesen lévőknek, akkor a törvényi szabályozás miatt egy határozott nemmel kell válaszolnunk.
A törvény szerint ugyanis jelenleg semmilyen olyan segélyösszeg vagy rendszeres juttatás nem képezheti hitel fedezetét, ami a családokat támogatja, így nem csak a GYES, hanem a GYET, a GYED, a családi pótlék, a gyermektartási díj, az önkormányzati gyermektartási díj, valamint az önkormányzati rendszeres kiegészítő családi pótlék sem.
Egyetlen kivételt az anyasági támogatást jelenthet, de az is csak minimális mértékben, és kizárólag akkor, ha a kiválasztott banknál vezetett folyószámlára kerül átutalásra minden hónapban.
Hiába szeretnék tehát sokan, egy hitelkártya gyesen lévőknek a fentiek értelmében nem igényelhető, még akkor sem, ha csak pillanatnyi segítségre is lenne szükségük, ezáltal legfeljebb néhány tízezer forintos kölcsönösszeget szeretnének igényelni maguknak az édesanyák ilyen formában.
Ez a megállapítás egyébiránt nem csak a hitelkártya, hanem bármilyen már kölcsönszerződés kapcsán is helytálló, vagyis GYES mellé semmilyen hitel sem vehető fel, így azt még csak adóstársi szerződéskor sem tudják figyelembe venni a bankok.
Van kiskapu?
A kismamák esetében ráadásul még csak kiskapu sincs igazán, ezáltal a hitelkártya gyesen lévőknek szinte csak abban az egy esetben igényelhető, ha egy közeli hozzátartozó, férj vagy másik családtag rendelkezik megfelelő mértékű fizetéssel ahhoz, hogy igényelhesse ezt a kölcsönformát.
Ha tehát mindenképpen hitelkártyát akarunk – ami egyébiránt pénzügyi probléma esetén korántsem a legszerencsésebb választás –, akkor megtehetjük azt, hogy például a férjünk váltja ki, hiszen ha egyszer már a családban van, a pin kód ismeretében egy GYES-en lévő kismama is ugyanúgy használhatja, mintha a sajátja lenne.
Egy hitelkártya egyébiránt minden esetben a legkevésbé ajánlott hitelkonstrukció, pláne kisgyermekes családoknak. Ennek megfelelően, ha hirtelen és kis összegű anyagi segítségre van szükségünk, még mindig kedvezőbb kamatokkal kecsegtet bármilyen gyorskölcsön, ha pedig nagyobb összegre lenne szükségünk, akkor a személyi kölcsön a jó megoldás, áruvásárlás esetén pedig a direkt erre specializált áruhitel.
Egy hitelkártyával ugyanis nagyon könnyen elszaladhat velünk a ló, könnyen túlléphetjük a keretet, még az általunk meghatározottat is, az óriási kamatoknak köszönhetően pedig akkora adósságot halmozhatunk fel magunknak, hogy azt évekig sem tudjuk majd visszafizetni.