A világ jelentősen megváltozott az elmúlt években. A hagyományoknak már nem sokan hódolnak, hiszen ha belegondolunk a Karácsony, és a Húsvét régebben az otthon töltött időkről szólt. Ilyenkor a család apraja nagyja készült az ünnepekre. Ha egy kicsit visszagondolunk, a közös nagytakarításnak, és főzésnek is megvolt a maga hangulata. Ilyenkor el lehet mondani, hogy valóban együtt töltötte a család az ünnepeket. Hollókőn hagyománynak számít a Húsvéti Fesztivál.
Napjainkban a szeretteinkkel eltöltött idő átfogalmazódott, és átvette a szerepét a turizmus. Akármilyen ünnepről is legyen szó, a családok fogják magukat, és különböző szállodákban szállnak meg pár napot, vagy ameddig az adott ünnep tart. Ilyenkor kihasználják a lehetőségeket, és felfedezik a hely szépségeit, ahol éppen megszálltak.
A Dél-Alföldön létezik egy város, ami egyaránt híres turizmusáról, és kultúrájáról is. Amennyiben ezt a várost választja családjával együtt a pihenés helyszínéül, érdemes lehet meglátogatni az alábbi nevezetességeket. Kiemelkedő attrakciónak számít a Szent-Györgyi Albert Agóra, ami a Szegedi Tudományegyetem informatikatörténeti múzeuma. Számos előadást meg lehet tekinteni a helyszínen, amennyiben Ön, vagy a család érdeklődik az informatika, és a tudomány iránt. Némelyik előadást kísérletekkel mutatnak be, amelyek igen látványosak. Az állatok szerelmesei biztosan találnak kedvükre való kikapcsolódást a Szegedi Vadasparkban.
Munka vagy állás de hol?
Itt akár egésznap is el lehet lenni a családdal, mert az állatok földrész szerinti csoportosításban tekinthetőek meg. Bizonyára mindenki szereti a wellness fürdőket. Nos, jó hírrel szolgálhatunk, ugyanis Szegeden a Napfényfürdő Aquapolis mindenkit vár, aki szeretné jól érezni magát. A fürdőkomplexumban mindenki megtalálhatja a legmegfelelőbb kikapcsolódási formát. A turizmus nem csak a turistáknak kedvez, hanem a munkavállalóknak is, hiszen munka Szeged szempontjából igenis adódik.
A szállodákban népszerű pozíciónak, és munkakörnek minősül a recepciós állás. Mint mindenhez, ehhez a szakmához is megfelelő tanulmány, valamint kellő tapasztalat szükséges. A vállalatok az alábbi elvárásokat támaszthatják a jelentkezőkkel szemben: ápolt megjelenés, problémamegoldó képesség, felhasználó szintű számítógépes ismeretek, jó kommunikációs készség, egy-vagy több éves tapasztalat, valamint idegen nyelvek ismerete.
A nyelv kifejezetten fontos a turisztikai szektorban, ugyanis évről-évre egyre több külföldi keresi fel a hazai szállodákat. Vendégek érkezhetnek akár Oroszországból, Kínából, az Amerikai Egyesült Államokból, de Németországból is. Amit egy cég kínálhat a munkavállalója számára az a cafeteria, extra juttatások, év végén akár prémium. Továbbá céges telefon, egyszeri étkezés, utazás térítés, és sorolhatnánk.
Mindez jól hangzik ugye?
Ám mindezért tenni is kell, mert a legtöbb helyen 2 műszakban kell dolgozni. Ezt azt jelenti, hogy általában a nappali műszak 07.00-tól 19.00-ig, míg az éjszakai műszak általában 19.00-tól másnap 07.00-ig tart. Előfordulhatnak olyan szálláshelyek is, ahol 3 műszakban dolgoznak az alkalmazottak. Egy recepciós feladata közé tartozik a vendég pontos, és megfelelő tájékoztatása, programok ajánlása, a vendégek érkeztetése, utaztatása, majd az ezt követő adminisztráció elvégzése.
A recepciós munkakörnek számos előnye van, hiszen általában a dolgozók egy hónapban 15-16 napot dolgoznak, ráadásul az éjszakáért jár éjszakai pótlék is. Ez a munkakör hölgyeknek, és uraknak is egyaránt ideális lehet. Ha még több állásra kíváncsi, és érdeklődik a legfrissebb állásajánlatok iránt, akkor keresse fel a www.facebook.com/SzegedAllas oldalt.