Hitel BAR listásoknak a Budapest Banktól kaphatunk-e

hirdetes

A legtöbb hazai pénzintézet, így például a Budapest Bank sem szívesen foglalkozik olyan ügyfelekkel, akik korábban valamiért BAR listára kerültek. Szinte minden egyes hiteltermékük esetén felhívják az érdeklődők figyelmét arra, hogy csak abban az esetben várható pozitív bírálat a hitelkérelem kapcsán, amennyiben nem szerepelünk a negatív KHR listán, amik a BAR lista újabb elnevezése.

A legtöbb bankkal ellentétben tehát a Budapest Bank minden egyes hitelajánlatánál feltünteti, hogy csak akkor adjuk be hiteligényünket, ha nem szerepelünk az adóslistán, azonban azt nem köti ki külön a pénzintézet, hogy tesznek-e különbséget passzív vagy aktív státusz között.

Akkor nem kaphatok BAR listásként hitelt a Budapest Banktól?

Ezt határozottan nem lehet kijelenteni, hiszen a legtöbb pénzintézet, így vélhetően a Budapest Bank is csak azért nem tünteti fel külön, hogy foglalkoznak a passzív státuszú BAR listásokkal, hogy megőrizzék addigi ügyfeleik lojalitását azáltal, hogy nem adnak lehetőséget a kétes múltú hitelesek számára. Mivel azonban a Budapest Bank minden egyes hitelkérelmet egyénileg bírál el, ezért személyes konzultáció során, egy megfelelő kezes felvonultatása esetén akár kaphatunk hitelt a pénzintézettől.

Szintén kiváló megoldás, de sokkal inkább alternatíva lehet, ha sikerül felkérnünk egy családtagunkat vagy egy barátunkat, aki nem BAR listás, ezen felül pedig megbízható, és rendszeres jövedelemmel is rendelkezik, hogy hadd vehessünk fel az ő nevére egy újabb hitelt. Ez azért előnyös, mert ilyen esetekben nem kell fáradtságos kérdésekre számítanunk, de nem kell ezen felül tudakozódnunk sem a BAR listásoknak szánt hitellehetőségek kapcsán, elegendő lesz csak új ügyfélként hitelt kérni családtagunk vagy ismerősünk nevében.

Ez a megoldás passzív és aktív BAR listások számára nem csak a Budapest Banknál, hanem az összes többi pénzintézetnél is megoldást jelenthet a szorult helyzetekben. Nem árt azonban körültekintően eljárni, hiszen amennyiben anyagi helyzetünk nem rendezett, nincs biztos állásunk, vagy nem látjuk egy hónapnál előbbre a jövőnket, akkor soha ne menjünk bele még passzív BAR listásként se egy újabb hitelbe, hiszen amennyiben az egyedi elbírálás során kapnánk is a Budapest Banktól, egy újabb BAR listára kerülés végleg elvágna minket a lehetőségektől.

Ha pedig más nevére vesszük fel, akkor őt is komoly bajba sodorhatjuk ezáltal.

A hiteligénylés feltételei a Budapest Banknál

A Budapest Bank minden egyes hiteltermékénél kiköti, hogy a hitelbírálat során nem szabad szerepelnünk a KHR listán, vagyis BAR listásként nem juthatunk hozzá kölcsönhöz. A hiteligénylésnek azonban más általános feltételei is vannak, ezáltal betöltött 18. életév mellett állandó magyarországi lakcím, valamint legalább 3 hónapos munkaviszony állandó munkahelyen, rendszeresen igazolt jövedelemmel, ami legalább minimum nettó 110 ezer forintnak felel meg. Ezen felül fontos még, hogy a hitel igénylője tudja igazolni magát, ezáltal legalább igazolvánnyal, útlevéllel vagy jogosítvánnyal, és természetesen egy lakcímkártyával.

Vállalkozók esetében természetesen hasonló dokumentumokra van szükség, de legalább egy lezárt üzleti esztendővel is rendelkezni kell, valamint egy olyan telefonszámmal, amin a bank bármikor elérheti. A Budapest Bank kiköti továbbá, hogy amennyiben a hitelt felvevő személy életkora a kölcsön lejáratának végén férfiak esetében 70, nők esetében 78 év lesz, akkor a bank előírhat kiegészítő biztosítékokat is. Ez lehet például valamilyen életbiztosítás, egy megbízható kezes bevonása, vagy egy jelzálog is.

Rate this post
hirdetes

Egy hozzászólás ehhez: “Hitel BAR listásoknak a Budapest Banktól kaphatunk-e

  1. Tamás Richárd Seres

    - Szerkesztés

    Válasz

    Minden Magyar Bank azért mocskos egy állat, mert sosem gondolnak a szegényekre, a hátrányos életet élőkre és a szerencsétlenekre sem. Mindig csak arra a sok rohadékra gondolnak, akik mocskos módon meggazdagodtak.
    Ez a teljes valság. Üdv: Gumikacsa!

Vélemény - hozzászólás hozzáadása