Az ember élete különböző szakaszokra bontható. Mindenkinek eljön az életében, azaz időszak, amikor úgy érzi változásra van szüksége. Ez a változás megnyilvánulhat abban, hogy a fiatalfelnőttek külön szeretnének költözni szüleiktől, hiszen a függetlenség mindenkinek jót tesz.
Fiatal párok dönthetnek úgy, hogy lakásvásárlásra adják fejüket. Mindenkinek van egy álma, amely jó lenne, ha beteljesülne. Vannak, akik azt a nézetet vallják, hogy egyes álmokat jobb nem teljesíteni, míg ezzel szemben az emberek másik csoportja szerint azért vannak az álmok, hogy beteljesítsük őket. Ahány ember, annyiféle álom létezik.
A lakásvásárlás csak az egyik példa volt, a másik az óravásárlás. Mai modern világunkban az óraviselés egyáltalán nem ment ki a divatból. Az üzleti életben egyfajta presztízsértéket képvisel. Órát csak kellő mérlegelés után érdemes vásárolni. Egy óra magát az értéket is kifejezheti. Vannak élethelyzetek, amelyekre érdemes lehet akár egy órát odaajándékozni annak, akit szeretünk. Ilyen esemény lehet például egy ballagás, vagy diplomaosztó, esetleg egy esküvő.
Ezzel azt szimbolizálhatjuk az ajándékozottak számára, hogy egy teljesen új időszámítás veszi kezdetét életükben, és minden egyes pillanatot töltsenek el értékesen. Azonban a nagyobb értékű tárgyakat némely esetben csak pénzügyi támogatással lehet odaajándékozni szeretteinknek. Érthető is persze, hiszen egy órát nem mindennap vásárol az ember, de fel lehet hozni még a lakás, vagy autóvásárlást is, hiszen ezek is hosszú távra kerülnek megvásárlásra.
Az értékes tárgyakra már kölcsönt lehet felvenni, amelyek akár rövidtávra is felvehetőek. Az életesemények páratlan ajándékokat érdemelnek, még akkor is, ha esetleg kölcsönfelvétel lesz az ára. Órakínálatot megtekinthet a www.ora-store.hu/svajci-karorak oldalon. Tökéletes ajándék lehet egy eredeti svájci karóra, ami által mindig szeretettel fognak emlékezni Önre. A kínálat között megtalálható az Alza Auto GBL, az Alza Chrono BBL, és a Nowus Gent AB. Az Alza Auto GBL sárga arany bevonatú acél tokkal rendelkezik, továbbá zafír réteggel erősített kristályüveggel, római számokkal és összehangolt filigrán mutatókkal emeli ki a kéz finomságát, és karcsúságát. A hátoldalán egy süllyesztett ásványi üvegen keresztül, melynek felhúzó rotorja Côtes de Genève díszítéssel büszkélkedhet, meg lehet tekinteni az automata óraszerkezetet.
Az óraszíj pedig valódi marhabőrből került előállítása, amely krokodil mintázatú. Az Alza Chrono BBL-t a 42 mm átmérőjű rozsdamentes acél tok, zafír réteggel erősített kristályüveg, arab klasszikus számlap, összehangolt filigrán mutatók jellemzik. A hét napjai kijelző, kis másodperc stopper és 30 perc számláló az óra számlapján 3, 6 és 9 óránál jelenik meg, segédszámlapok által. A mutatók megállíthatók, újraindíthatók, illetve nullázhatók. Óraszíjára jellemző az eredeti marhabőr szíj.
A Nowus Gent AB egy 40mm-es rozsdamentes acélból készült párna alakú tokot, egy zafír kristályüveget, 3 és 9 óránál díszítő betéteket tartalmaz. Az olvashatóságot növeli a számlap és a világító mutatók közötti ellentét. A nagy világító mutatók és a kijelzők Super-LumiNova világítást kaptak.
Óraszerkezetére jellemző, hogy három mutatós karóra meghajtásáról egy svájci precíziós quartz óraszerkezet gondoskodik, 6 óránál dátum kijelzővel. Az óraszíj puha eredeti marhabőrből készült. További óratípusok elérhetőek a www.ora-store.hu oldalon, ahol a svájci karórákon kívül még számos kategória megtalálható.