Gyakori kérdések a Babaváró hitelről!

hirdetes

A Babaváró hitel már 2019. július 1. óta velünk van, de mindig akadnak újabb információk, amelyekről mindenképp érdemes tudni, mielőtt az igénylése mellett döntenénk. Mivel 2023-ban is elérhető lesz a Babaváró hitel, több időnk van fontolóra venni a lehetőségeket és leellenőrizni, hogy megfelelünk-e minden kritériumnak. Segítünk tisztázni a legfontosabb pontokat, és összeszedtük a leggyakrabban felmerülő kérdéseket a Babaváró kapcsán.

Kik igényelhetik?

A Babaváró hitel igénylésének több kritériuma is van, melyeknek mindenképp meg kell felelnünk. Az első, és egyben elengedhetetlen feltétel, hogy ez a kölcsöntípus csakis házaspárok számára elérhető, amelyről az anyakönyvi kivonatot be is kérhetik tőlünk az adott pénzintézetnél. Ezen felül életkori határok is vannak, amelyek azonban bizonyos mértékig eltérhetnek az egyes bankoknál. Általában a minimum életkor 18 év, míg a maximális a feleség esetében 41 év; továbbá a férj esetében is megszabhatják, hogy a futamidő végével a maximális életkora nem érheti el  pénzintézettől függően a 70-75 évet.

Emellett különösen fontos tényező a köztartozásmentesség (maximum 5 ezer forintig terjedhet), a magyarországi állandó lakcím, a hároméves folyamatos tb jogviszony (legalább az egyik házas fél esetében) megléte és a büntetlen előélet is. További jogosultsági feltételek megtalálhatóak a vonatkozó jogszabályban.

Banki kisokos: A társadalom biztosítotti jogviszony igazolásához TB igazolásra, avagy OEP igazolásra van szükségünk. Ezt nem csak személyesen a kormányablaknál vagy járási hivatalnál igényelhetjük, hanem online is az otthonunk kényelméből. Mindehhez egy ügyfélkapus felhasználói fiókra van csak szükségünk.

Milyen célra vehető fel?

A Babaváró hitel egyik legnagyobb előnye, hogy szabadon felhasználható támogatási forma. A kölcsön tulajdonképpen hasonló elven működik, mint a legtöbb piacon elérhető személyi kölcsön, és semmilyen elszámolással vagy számla felmutatásával nem tartozunk a pénzintézet felé az elköltött összegről.

Tehát arra fordítjuk, amire szeretnénk, a lehetőségek száma csak attól függ, hogy meddig szárnyal a fantáziánk és a terveink mértéke. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy az eddigi igénylők legjelentősebb százaléka lakás vásárlására vagy annak felújítására, tehát valamilyen ingatlannal kapcsolatos tevékenységre költötte a hitelt. Emellett azonban felhasználhatjuk autóvásárlásra is, vagy egy részét befektetésre is fordíthatjuk. Mi döntünk erről, kötelezettségek nélkül.

Mekkora lehet a kölcsön összege?

Bármilyen hitel felvételén is gondolkozunk, az egyik legfontosabb kérdés, ami felmerül, hogy mekkora összeget igényelhetünk, és mi a maximális támogatás, ami elérhető a szabályozások értelmében. A Babaváró hitel esetén ez a maximális összeg 10 millió forint, és az ehhez tartozó futamidő 20 év, tehát ennyi idő áll rendelkezésünkre a hiteltartozás rendezésére.

Ami szintén nagy segítség a fiatal házaspároknak a visszafizetésnél, hogy a havi törlesztőrészletet maximalizálták, így semmilyen hitelintézet nem kérhet el havi 50 ezer forintnál többet. A kedvező feltételek és előnyök ellenére érdemes átgondolnunk a felvenni kívánt hitel összegét. Híres hazai szólás, hogy addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér: a legokosabb döntés mindig az, ha akkora hitelösszeget igénylünk, amelyre ténylegesen szükségünk van.

Örökbefogadás esetén is igényelhető?

Kifejezetten jó hír, hogy a Babaváró hitel akkor is igényelhető, ha az örökbefogadás mellett döntöttünk. A rendelet szerint a Babaváró hitel feltételei csak azokra a gyermekre vonatkoznak, akik a hitel felvételét követően születnek meg, vagy fogadták őket örökbe. Utóbbi esetben azonban az örökbe fogadott csemetéknél fontos kitétel az is, hogy mikor születtek.

Ugyanis korábban a Babaváró hitel csak a 2019. július elsején, vagy az azt követően született babák után volt igényelhető, ezt a kitételt azonban 2021 folyamán eltörölte az állam, és most már idősebb gyermekek gondozásba vételekor is fontolóra vehetjük a babavárót. Ilyenkor a kölcsön felvételéhez természetesen szükség van az örökbefogadói határozat benyújtására a szülők részéről, valamint az örökbe fogadott gyermek adószámára és lakcímkártyájára.

Fontos! A kamatmentességnek és a szerződéses feltételek teljesítésének kritériuma, hogy az örökbe fogadott gyermeket legalább az egyik szülő saját háztartásában neveli a gyermek nagykorúvá válásáig, vagy pedig a futamidő végéig. Ez azoknál jelenthet problémát, ahol esetleg a nagyszülő, vagy más családtag gondozásába kerül hivatalosan is a gyermek. Ekkor elveszítjük a kamatmentességet és piaci kamatozású személyi kölcsönné alakul a babaváró.

Mikor engedhető el a teljes tartozás?

Ez a kérdés természetesen mindenkit foglalkoztat, aki valaha is fontolgatta a Babaváró hitel felvételét. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan engedhető el a bankok részéről a teljes hiteltartozás, érdemes a kamatmentességgel kezdenünk. A Babaváró kölcsön abban az esetben kamatmentes, ha az igénylést követő 5 éven belül megszületik az első gyermek. Így tehát a kamatot az állam vállalja át tőlünk, nekünk azt már nem kell kifizetnünk. Ami ezek után fennmaradt, az továbbra is a tőketartozásunk (a felvett hitel teljes összege), amelyet korábban is fix törlesztő mellett fizettünk havi részletekben.

A havi törlesztőrészletekben tőketörlesztés mellett azonban fizetnünk kell a kezességvállalási díjat is. A kezességvállalási díj mértéke úgy határozható meg, hogy a kölcsön folyósításának évében a folyósított kölcsönösszeg fél százalék kezességvállalási díjnak felel meg. Az ezt követő naptári években pedig a december 31-én fennálló tőketartozás 0,5%-a lesz a kezességvállalási díj mértéke. Az éves díj egy hónapra eső részét a havi törlesztőrészlettel együtt kell megfizetni.

A hitel tőketartozásának egy része akkor kerül elengedésre, ha megszületik a második gyermek is. Ekkor az állam újabb költségeket vállal át a családoktól, méghozzá a kölcsön tőketartozásának 30%-át. A hitel teljes elengedése pedig a harmadik újszülött érkeztével történik meg. Természetesen mind a három babának a teljes futamidő alatt (ami a maximális 10 milliós összegnél 20 évet jelent) kell világra jönnie.

Így azok a házaspárok, akik eleve fontolgatják, hogy három gyermeket vállalnak, páratlanul kedvező lehetőséget jelenthet a Babaváró.
Ha további hiteles információkat szeretnének megtudni a Babaváró hitel feltételei, igénylése és a visszafizetése kapcsán, akkor az adott hitelintézetek oldalain részletes tájékoztatást találnak.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása