Hétfő reggel az amerikai deviza további gyengülést mutatott, ami az utóbbi időkben segített a feltörekvő piaci fizetőeszközöknek. Matolcsy György kijelentésével összhangban gyengülésnek indult az amúgy is rossz helyzetben lévő forint. Egész nap gyengélkedtek az amerikai tőzsdék, ami a záráson is megmutatkozott. Az arany 1807 dollár körül tartózkodott hétfő reggel mivel a világ egyik legfontosabb felhasználója Kína enyhítette a pandémia miatt elrendelt korlátozásokat.
A dollár és a forint gyengülése, Matolcsy György nagy kijelentést tett
Hétfő délelőtt 9 óra magasságában 387, 83 forintba került egy dollár a devizapiacon a Google Finance adatai szerint. Az euró ugyanekkor viszont 408,96 forintba került. Mindez 0,2%-os forinterősödést jelentett a péntek esti árfolyamokhoz képest. Az utóbbi napokban 410 körül mozgott a magyar deviza árfolyama melyben nagy szerepet játszottak az uniós tárgyalásokkal kapcsolatos hírek. A héten az uniós hírek és a nemzetközi hangulat mellett a csütörtök reggel érkező novemberi inflációs adatra érdemes figyelni.
Az utóbbi hetekben az amerikai deviza szintén gyengülést mutatott, ami segített a feltörekvő piaci fizetőeszközöknek beleértve a forintot is. Hétfőn is 18%-os kamat mellett hirdette meg egynapos betéti gyorstenderét az MNB, így az irányadó kamat október közepe óta változatlan szinten van. A délután folyamán átmenetileg visszaerősödött a forint, majd nem sokkal később újra gyengülésnek indult, így már 412-nél járt az euró jegyzése, ami 0,6%-kal magasabb volt a péntek estinél.
A nap második felében Matolcsy György jegybankelnök szavai okoztak kilengéseket a forint piacán. Az MNB elnöke erős kritikákkal illette a kormány gazdaságpolitikáját és néhány önkritikát is megfogalmazott az elmúlt évekkel kapcsolatban. Véleménye szerint 2010 után nem hoztak meg jó döntéseket, 2021 után pedig rossz döntéseket hozott a kormány. A magyar gazdaság válságközeli helyzetben van és jövőre 15-18%-os lesz az infláció. Az energiahatékonyság a kiút legfontosabb eleme. Kijelentéseivel összhangban gyengülésnek indult a forint. Késő délután a napközbeni javítások ellenére ütöttek egyet a forinton és 413 fölé ugrott az euró jegyzése.
Zárásig kitartott a rossz hangulat az amerikai tőzsdéken
Vegyesen zártak legutóbb a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,1 százalékkal került feljebb, a S&P 500 0,1 százalék mínuszban zárt, míg a Nasdaq 0,4 százalék mínuszban fejezte be a napot. A hétfői napon viszont kisebb emelkedésre volt kilátás. A nyitást követően a Dow és a Nasdaq 0,6, az S&P 500 pedig 0,7 százalékos mínuszban volt. A vártnál jobb PMI adatok publikálást követően az S&P 500 és a Nasdaq 1,2, a Dow pedig 1 százalékos mínuszban volt.
Emellett a dollár árfolyama is elkezdett erősödni a délutáni órákban. A kora esti órákban is negatív hangulat uralkodott az amerikai tőzsdéken, a Dow 1 százalékos mínuszban volt, míg az S&P 500 1,4 százalékot esett, a Nasdaq pedig 1,5 százalékkal került lejjebb. Egy órával a piaczárás előtt is folytatódott az amerikai tőzsdék gyengélkedése. Zárásig kitartott rossz hangulatot követően a Dow 1,4 százalékos eséssel zárt, míg az S&P 500 2 százalékot esett, a Nasdaq pedig 1,7 százalékos mínuszban zárta a napot.
Az arany és a dollár alakulása
A vg.hu cikkében olvashattuk, hogy egyszerre enyhül a pandémia elleni kínai védekezés szigora és az amerikai monetáris politika, a megnyíló résben pedig előretört az arany. A sárga fém 1807 dollár körül tartózkodott hétfő reggel mivel a világ egyik legfontosabb felhasználója Kína enyhítette a pandémia miatt elrendelt korlátozások. A dollár eközben ellentétesen mozgott hiszen több mint öt hónapos mélypontra esett az ázsiai kereskedés megkezdésekor.
A gyengébb dollár pedig olcsóbbá teszi az aranyat az amerikaiak számára. Az aranykereskedők a kínai lazítás mellett továbbra is az amerikai jegybank kamatemelési pályájára összpontosítottak, a központi bank monetáris szigorítása a közelmúltban enyhült, ami ugyancsak az arany hegymenete előtt egyengette az utat. Az aranykurzus rövid távú irányát erősen befolyásolják a közelgő amerikai inflációs adatok.
A további kamatemelések rossz hatással lehetnek az aranyra. Az arany és dollár mozgása közti negatív korreláció okai az erős munkahelyi adatok és a bérinflációs félelmek.