Gáz árak 2017-ben, azaz mennyibe kerül 1 köbméter gáz ára

hirdetes

2016 évtől kezdve a magyarországi teljes lakossági földgáz-szolgáltatás már a FŐGÁZ kezében van. A gáz árak 2017-ben is érdekesen alakulnak. Érdemes a kézhez kapott számlákat alaposan áttanulmányozni, hiszen csak így értelmezhetők az abban leírtak, hogy megtudjuk az 1 köbméter gáz mennyibe is kerül.

A gáz árak 2017-ben is úgy alakulnak, hogy a gázszámlában szereplő gázdíj az nem csak az általunk felhasznált gáz térfogatától függ, hanem a fűtőértéktől is. A fűtőérték mutatja meg, hogy mennyi energiát lehet kinyerni.

A FŐGÁZ egy különleges képletet alkalmazva számítja ki az arányosított díjat. A képlet a következő: Gázdíj [Ft] = Gáztechnikai normál térfogata [m3] x Gáz fűtőértéke [MJ/m3] × Energia egységára [Ft/MJ]. A képletből látható, hogy a számlán szereplő végösszeg miből tevődik össze, azaz mennyibe kerül 1 köbméter gáz ára.

Egyfelől azt látjuk, hogy hány köbméter gázt fogyasztottunk el adott hónap alatt. Ezt tudjuk leolvasni a gázóránkon. Második a gáz fűtőértéke az a MJ/megajoule. MJ-vel pedig azt jelzik, hogy az adott területen mennyibe kerül a gáz ára. Ezekre a költségekre rakódik még rá az úgynevezett szolgáltatási alapdíj illetve annak időarányos része valamint természetesen a 27%-os ÁFA-val is számolnunk kell.

1 köbméter gáz ára 2017-ben
1 köbméter gáz ára 2017-ben

A gáz árak 2017 évben mi alapján változhatnak?

Magyarországon a kisvállalkozások és a lakossági fogyasztók is egyetemes szolgáltatás igénybevételében vásárolnak földgázt. Az árak meghatározásakor figyelembe veszik a következőket: hatósági áras hazai termelésű földgáz, nem tárolóból értékesített földgáz valamint tárolóból értékesített földgáz. A gáz árak 2017 évben is így kerülnek majd meghatározásra.

Az árakat még a devizaárfolyam is jelentősen befolyásolhatja, hiszen a földgáz dollárban és euróban vásárolható meg. Mi hazai felhasználóként azonban forintban fizetünk a gázért. Amikor a piacokon csökkenő tendenciát mutat a nyersanyagok ára, elképzelhető, hogy a forint gyengül a dollárral vagy az euróval szemben.

A gáz árak 2017 évben nem fognak csökkenni

A további rezsicsökkentésben biztosan nem fog szerepet kapni a gáz ár, hiszen a piaci árakat áttekintve erre nem nagyon lesz lehetőség. 2008-ban egy intenzív verseny és recesszió volt az, amely végül 15-20 százalékos árcsökkenést okozott a gáz és a villamos energia piacán is.

Ezt leginkább a nagyobb fogyasztók érzékelték. Akik egyetemes szolgáltatás keretében fizetik a gázt azok semmit nem érezhettek az árcsökkentésből. A gáz ára 2014 óta a nemzetközi piacokon igen kedvezően alakul, de ebből a lakosság Magyarországon semmit sem tud érzékelni. A gázárak meghatározásában a TTF gázár a mértékadó. Érdemes visszanézni a 2016 évi árakat, hogy a gáz árak 2017 évi alakulását nagyjából előre lássuk. 2016 nyarán a gáz árak 12 és 15 euró közötti ár tartományban mozogtak.

A 2016 évi téli fűtési szezon elején az előző év ugyanezen időszakához képest 20%kal alacsonyabban álltak. 2017 év elején a tőzsdei árak emelkedni látszanak, így jelenleg a TTF gáz ára ugyanott tart, ahol 2016 év elején.

A gáz árak nemzetközi viszonylatban olcsónak mondhatók

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal honlapján 2016 márciusában egy cikk jelent meg, mely szerint 26 vizsgált európai főváros közül vásárlóerő-paritáson mérve 21 fővárosban magasabbak a gázárak, mint Magyarországon. A nemzetközi árösszehasonlító vizsgálat alapján elmondhatjuk, hogy 2015 decemberében 1,2 milliárd m3 földgáz fogyott Magyarországon.

Szintén honlapon megjelent információk szerint a lakossági földgázellátás hazánkban biztosított. Magyarországon az elmúlt időszakban a hideg időjárás miatt drasztikusan nőtt a gázfogyasztás, de az ellátás garantált. A lakosság ellátására a tárolókban megfelelő mennyiségű földgáz található, így a folyamatos ellátás biztosított, hiszen a keleti és a nyugati import és a hazai termelés is utánpótlást hoz.

Mindent összevetve a gáz árak 2017 évben biztosan nem fognak csökkenni, de abban biztosak lehetünk, hogy a tárolókból a gáz nem fog kifogyni még a leghidegebb időjárási viszonyok mellett sem.

Gáz ára 2017-ben, milyen irányt fog venni?
Gáz ára 2017-ben, milyen irányt fog venni?

A földgáz fogyasztásról nyilatkozott a napokban Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár

Kifejtette, hogy az energiaigény hazánkban egyre nő, most az éves átlagos földgáz fogyasztás duplájánál tartunk. Az országban jelenleg 87 millió köbméter gáz fogy ez mind a lakossági mind pedig az ipari fogyasztókra vonatkozik.

A stratégiai gáztároló bármikor megnyitható, ha az időjárás nem javul. 2010-es évre kitérve kifejtette, hogy Magyarországon volt a legdrágább az energia, ha azt a fizetőképességhez mérjük. A gáz ára 2017-ben a legolcsóbb gáz ár Európában. Energia ár szempontjából pedig a 3. helyen szerepelünk. A jövőben is szabályozott árakon szolgáltatják a gázt az országban.

Mentés

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása